A vadon fogott hélya

 

A vadonfogott héja idomítása
(Magyar Solymász 2001 évfolyamában szereplő cikk átírt változata)

Az elmúlt évek tapasztalata adta az ötletet, hogy saját ismereteimmel megpróbáljak segíteni tanuló solymászainknak első héjájuk sikeres idomítása terén, mert hiányosságok sorozatát, - melyek főleg az alapvető idomítás terén mutatkoztak -, tapasztaltam náluk.

Ma a törvényes keretek is elő sorban a vadonfogott héját teszik lehetővé; tanuló madárnak a kezdő solymásznak. És valljuk be, ennél jobb vadászmadár alanyt nem is tudunk, akire a kezdő kisebb ballépései kevésbé hatnak, a legkönnyebben idomítható és a legkönnyebben juttatja trénerét is sikerélményhez mind a repítések alatt, mind a zsákmányolás terén.

Másik előnye a nevelt madarakkal szemben számomra, hogy ha a trénere még sem fordít megfelelő figyelmet, türelmet, kitartást, és minden olyan kötelező tulajdonságot és tartási módot a madarának, akkor bizony ő búcsút fog mondani neki és ismét a szabad vad életét éli tovább, minden zökkenő nélkül. Sajnos ez a nevelt madarak esetében nem áll, lévén nem félnek az embertől, megszokták, hogy tőlük, környezetükből jön az élelem. Ezért van az, hogy a nevelt madarak zöme lakott területeken kerül kézre, sajnos legtöbbszőr lelőve, agyonverve, jobb esetbe tollait összetörve, de élve. Ezért a vadonfogott héja ebből a szempontból is a legjobb. Mivel vadmadár idomításáról van szó, így a kezdő solymász már a legelején szembesül azzal, hogy a solymászathoz és a madarához rengeteg szabadidőre van szükség, amit az illető saját „civil” idejéből kell átcsoportosítania. Direkt nem írtam áldozatot, mert aki áldozatnak véli saját idejét a madaraira fordítani, az nem solymász!

Ennyi bevezető után lássuk a medvét, azaz a vadonfogott héja munkába vételét. Mindenki másképpen idomítja a madarát és ez helyes is, a végső konklúziót úgy is az ismeretek és saját tapasztalataink fogják adni. Így Te, kedves kezdő solymász barátom, most itt az én trénigemet sajátíthatod el, és ehhez hozzá fog jönni az, amit a saját madarad fog neked megtanítani. Minden tanítványomba már az elején próbálom bele sulykolni, hogy a madarától fogja a legtöbbet megtanulni mindarról, ami a solymászat lelkét adja. Az idomítási alapok szinte mindenkinél hasonlóak, és mit sem változtak az elmúlt néhány ezer évben. De az hogy ki milyen solymász, azt már a madarai megismerése folytán szerzett tapasztalatok és azok helyes alkalmazása adja. Ezért mindig figyeld a madaradat, és jelzéseit! Ha ezeket megérted, akkor teljesen uralod a madarad idomítását. Ezerszer elhangzott szentencia Lelovich Györgytől: „… a ragadozó madár nem gondolatolvasó!” Ez legyen a szemed előtt, minden idomítási lépés előtt, próbálj a madarad fejével is gondolkodni, hogy Te mit tenné a helyébe, hogy reagálná az adott idomítási módra. Ekkor fogsz igazán közelebb kerülni a madaradhoz, ekkor fog könnyebben és sikeresebben idomításod, későbbi repítéseid és vadászataid lezajlani, óriási élménnyel megajándékozva mindkettőtöket. Ne essél abba a hibába, hogy az olvasottak, látottak, hallottak alapján automatikusan idomítod a madaradat, mert az okosok ezt állítják. Ebben az esetben nem fogod megérteni, hogy nálad miért nem működik és Te is a madaradat fogod okolni, pedig a hiba benned van, illetve mindig az emberben, a solymászban keresendő. Minden madár más és más egyéniség. Olyanok, mint mi emberek, az egyik könnyen és hamar tanul vagy adott távot gyorsabban lerepül, a másik nehezebben tanul és a távolság feléig sem bírja. Ráadásul mentálisan is vannak nagyon kedves héják és ridegek. Az elvárásainkat és mércénket ezekhez a egyéni tulajdonságokhoz kell igazítani, nem máshoz, másokhoz. De ez ne keserítsen el. Ha nem a másik madarát nézed, hasonlítgatod a sajátodéhoz, hanem csak a sajátodéra koncentrálsz, az ő képességeit ismered el és csak ezt próbálod javítani, akkor nem fog csalódás érni. A versengésre és tökéletességre később is rá érsz, amikor már néhány év és madarak által szerzett tapasztalat birtokába kerültél.

Minden idomítási, repítési, vadász nap végén gondold végig, mi történt és miért. Ekkor tudod orvosolni a hibáidat, és sikereidet még nagyobb sikerre vinni. Ezért minden kezdőnek elengedhetetlen a solymásznapló vezetése. Ebből visszaolvasva később is sokat fogsz tanulni, rájönni dolgokra. Nem szégyenlem, a mai napig vezetem naplóimat, minden madárnak külön-külön és szezononként. Én ezt Horvát Zoli solymásztanítómtól és barátomtól így tanultam, vettem át és nem csalódtam benne, tudásom igen komoly részét őrzik számomra e lapok. A naplóba minden napi eseményt rögzíteni kell; a madár hangulatát, súlyát, tanulási szándékát, kézre, bábúra történő behívhatóságát, támadási, üldözési készségét, intenzitását, hosszát, zsákmányolását és módját, a napi eleségét és annak mennyiségét, vele való foglalkozás teljes idejét órában megadva, aznapi időjárást, stb. Mindent, amit fontosnak gondolsz, hidd el, semmit sem lesz felesleges a későbbiekbe.

A madár befogása, vagy megérkezése előtt gondoskodnod kell a megfelelő elhelyezéséről és szerszámairól, valamint a takarmány bázisáról.

Kezdjük az utóbbival. Egyértelmű, hogy miért galambász héja a népi neve a madarunknak. Ebből induljál ki. Legjobb és a héja is a legjobban szereti a galambot. Ezt befogás útján, vagy galambtenyésztőktől tudod beszerezni. Minden esetbe győződjél meg, hogy egészségesek-e a galambok, mert nagyon sok betegséget és élősködőt hordoznak magukba. Vagy egyből megpucolod és lefagyasztod a takarmányozásra szánt galambot, és így egy sor megbetegedést megelőzöl, vagy élve tárolod az etetés (műpedzés) idejéig. Én egy nagy rókarácsból kialakított tárolóban tartom a galambokat, lévén a friss dolgoknak vagyok a híve elsősorban. Taposó rácson vannak itt a galambjaim, mely az ürülékből való visszafertőzés megelőzése, a jó átszellőzés és higiéniásabb tartási mód, könnyebb takarítás és kezelés végett. Ha befogott galambokat telepítek bele, akkor néhány napig karanténozom őket, és leitatom őket különböző betegségek ellen. A galamb fejét, begyét, beleit és tüdejét minden esetben eltávolítom, és persze úgy, hogy az etetésre szánt húst ne szennyezze. Így megelőzhetjük a megbetegedéseket, persze azért lehetnek kivételek. Ha a galamb állományunkban látunk olyan egyedet, mely viselkedésében elüt a többitől, azonnal likvidáljuk és figyeljük a többit is.

Galambon kívül jó még a japán fürj, napos csirke is kiegészítőként. Mindkettő tápértéke alul marad a friss galamb mellett. Ráadásul a fürj elhízott húsa sem mindig megfelelő a madár kondicionálására. A napos csirke viszont erre alkalmas, nála meg a kondíció emelésére ne számítsunk. Nagyon jó takarmány a szezonban elejtett balkáni gerlék és örvös galambok. Ha van rá lehetőségünk, akkor éljünk az alkalmi beszerzési lehetőségével. A vadásztársaságok legtöbbje nem tart igényt a nagyszámban lelőtt gerlékre, ezeket legtöbb esetben elhozhatjuk. Megpucolva és fagyasztva sokáig elsőrendű táplálékai lehetnek héjáinknak (és a többi ragadozó madarunknak).

A rágcsálók szintén kiváló takarmányai ragadozó madarainknak, így leendő héjánknak is. Melyek ezek; csincsilla, tengeri malac, vad és szíriai arany hörcsög, tenyésztett fehér és színes patkányok, egerek, mongolfutó egér, valamint a házi nyúl is. Ezeket, vagy mi magunk tenyésztjük, vagy vásároljuk.

A vadonfogott héja tartását több féle képen tudod megoldani. Legjobb egy zárt volier (röpde), melyből kezdetben nem lát ki a madár, majd megszelídülése után jobb, ha a volier elején lévő takarást elbontod, hogy a madár minél többet lásson, minél több inger érje. Nálam a volierek három oldalon zártak és a kertem közepe felé (D-NY) nyitottak. Így a héja megfelelő biztonságérzete adott és a kellő ingereket is megkapja. Az állandó emberi kontaktus tartása volna az ideális a vadonfogott héja esetében, főleg az első időszakban, de hát dolgozó emberek lévén, ez nehezen megy. Ezért kell a madár elhelyezésénél optimanizálni a lehetőségeink adta keretet, melyben a madár szelíd marad, a tanulása alól nem zökken ki, és jól és biztonságban is érzi magát. Tóth János (pesti) solymász barátomtól vettem át az kialakítási módot, hogy a voliereim frontrácsaira vad szőlőt, trombitafát futtatok fel. Ezek a tenyész időszakban dúsan vegetálnak, megfelelő árnyékot, páratartalmat és nyugalmat biztosítva madaraimnak. Télen lehullik a levelük, és a szegényesebb természetes megvilágítottságnak teret adnak. A héja dzsungel madár, ezért jobban érzi magát a lombok takarásában, ahonnan kilát. Ezért biztonság és komfort érzete csak ilyen közegben biztosítható. Másik fontos apróság, hogy jobban szeret magasan ülni, mint a föld közelében. Ez a nagy téli hidegben hatványozottan is érvényesül, amikor a talaj közelében nagyobbak a mínuszok. Ezért a tartó röpdéjében biztosítsunk számára egy derék, mellmagasságú beülő helyet is. Én a madaraimat (héja, sólyom, karvaly) előszeretettel tartom röpdrótos, karikás megoldás mellett, nagyobb mozgási teret biztosítva a madárnak, és így is minimalizálva, lábszíjai összecsavarodását. Így a madár döntheti el, hogy a magas, vagy az alacsony ülőkén álldogáljon, vagy a földön elnyúlva pihentesse lábait. A volierben való röpdrótos megoldásnak az az értelme, hogy a megijedt madár nem tud a volier falainak, rácsának csapódni, mert csak akkora a pórázából fakadó mozgástere, hogy pont ne érje el a falakat.

Azok a madarak, amelyeket optimális körülmények között tartunk, idomításuk, napi repítéseik és vadászatuk alkalmával, nem előzhet meg semmi olyan káros inger, ami kihatással lenne a vele való munkanapunkra. Ezekkel a madarakkal könnyebben boldogulunk, tanítjuk, repítjük, mint más szélsőséges körülmények között tartott madarakat.

Vadon fogott madarakat a kezdeti időben, az első két-három hétben, amíg meg nem szelídülnek, olyan tartási mód mellett kell tartanunk, ahol nem éri fölösleges stressz, ami a munkánkat is gátolja és párhuzamosan a madár tollazata, és karmai is épek maradnak.

Sprenklire, vagy íves ülőkére csak abban az esetbe kössd le a friss vadonfogott héjádat, ha; kerted nyugodt, bokroktól védett helyén és magas (20-30cm) fűben tudod az ülőkét elhelyezni. Így is minden alkalommal, amikor a madár felé mész, ki fog borulni, ráadásul mivel a földön ül és fölé tornyosulsz, ez további rossz kihatással lesz az idomításodra, szelídítésedre és repítéseidre. Jobb akkor, ha magas állványon tartod a madaradat a kezdeti időben, és főleg nem a klasszikus kereten, mert ha ezt hosszára veszi a madár, a kormány tollai sérülhetnek, hanem a körállványt javasolom. Vadon fogott madárnál lényeges, hogy legalább olyan magasságban üljön, mint ha öklödön ülne. Az állványt is tedd nyugodt helyre, bokrok, fák védelmébe, úgy, hogy itt is két-három oldalról takarásba legyen a madár.

További tartóhely a madár szekrény, mely szintén a szelídítési stádiumban megfelelő tartási mód. Ha átmeneti időre nem tudsz megfelelő nyugodt helyet biztosítani a madarad számára (pl. vidékről hozod el a madaradat, ahol egy-két napot is eltöltesz ismerősödnél) akkor az idomítási időn kívül (ide értem a kézen hordást is) madárszekrényben, vagy rosszabb esetben sapka alatt tartsad a madaradat. Ha a madarunk már megszelídült, - ez az az idő, amikor már szabadon repítjük -, nyithatjuk meg a volierünk elejét, ültethetjük kerti ülőkére, stb. Megvan a tartási lehetőségünk és takarmány bázisunk, lássuk milyen eszközökre, és felszerelési tárgyakra van szükségünk. A héjának az alapfelszerelése; a béklyó, forgó karika és a rövid póráz. Ha sapkázni is akarjuk, akkor a sapka is. A vadászatához jön még a vadászbéklyó, csörgő és rádióadó.

Béklyó lehet hagyományos és fűzőszemes. Ez utóbbinál az utóbbi években elterjedt a vékony műanyag zsinórokból fonott béklyószárak. Mivel ezek több szálból vannak fonva, így béklyószakadásból adódó madárelvesztéssel nem számolhatunk. Az elszakadt szál felkunkorodó szála, szálai időben tájékoztatnak minket a cseréje esedékességéről.

Ha hagyományos bőrbéklyókat használunk, akkor ezt csak zsíros tehénbőrből vágjuk ki, és előtte győződjünk meg arról, hogy a béklyó hosszát a bőr nyúlására merőlegesen szabjuk ki! A szabadon repített héja béklyóhasítékát, minden elengedés előtt megnyálazott újainkkal sodorjuk be, hogy megakadályozzuk a hasíték által való felakadásban.

A héjákhoz kb. 20cm hosszú béklyót használok. A csüd körüli béklyó kiszélesedéshez hímeknél 10-, míg a tojóknál 20 forintost rajzolok körbe úgy, hogy a béklyószáron 1/3 – 2/3 arányban álljon. Az alsó (szélesebb) és a felső íveket rojtoljuk, majd kézkrémmel puhítsuk. Mandzsetta szabását hasonló méretezéssel, illetve bőrtípussal végezzük. A madár lábára lehetőleg ringli fogóval rögzítsük a mandzsettákat, ne leverő szerszámmal! A forgó karika és a csörgők mérete a nemekhez igazodjon. A rövidpóráz, mellyel a madarat hordjuk, és kerti ülőkéhez lekötjük, nálam 120-140cm, 4mm vastag hegymászózsinór.

Az adó hüvelyét a befogást követően a szerszámozással egy időben, a héja középső kormánytollára rögzítsük, lehető legközelebb a tolleredéshez. Ezáltal az esetlegesen ráható erőkar (pl. felakadás egy bokron) a legkisebb energiával fog a farokcsévére hatni. A másik középső faroktollra egy csörgőt szoktam rögzíteni. Mivel a héja a fán mozdulatlanul figyel, a lábán lévő csörgők nem jelzik hollétét, de a farok tollait mindig billegteti. Ráadásul sikeres zsákmányolás esetén, ha a lábon lévő csörgőpár a préda tollától, hótól, sártól eltömődne, és funkcióját elveszítené, a kormánytollon lévő csörgő, továbbra is élesen jelzi a madár hollétét. A csörgő füle helyett egy kis hasított fémcsövet kell forrasztani, amit az adó farokhüvelyéhez hasonlóan rányomva és ragasztva rögzítünk a csévén. A héja sapkázását szintén a befogás pillanatától kezdjük meg, amikor még vad. Szelíd héját csak elvadítanánk, bizalmát elveszítenénk, amikor sapkába gyötörjük a fejét. A vadon fogott héja jól sapkázható, ha az első pillanattól sapkáztuk. Megfelelő méretű sapka esetén mindegy a típus. A lényeg az legyen, hogy jól álljon a fején, ne tudja levenni, és ne nyomja sehol. Jól megválasztott sapka esetén, a héják többsége nem is lógatja a fejét. Én kimondottan héjáknak tervezett pakisztáni sapkákat használok. Szinte csak a szemet takarják, kis felületen fedik a fejet, könnyen elkészíthető és alkalmazható.

A solymász felszerelése, azaz a tiéd a következõ. Elősször is egy solymászkesztyűről kell gondoskodnod. Hím héjához elég, ha vastagabb bőrből és szimplán van varrva, tojó héjához viszont rátétes, megfejelt kesztyű kell. Én már több mint egy évtizede csak a szarvasbika nyakbőréből készült, „velúrosra” kikészített szivacsos bőrből varrom a kesztyűimet. Ez a bőr kellő karbantartás mellett néhány szezont kibír, faggyús állaga puha, rongyszerű, így kényelmes a viselete. A velúros kivitelezése meg a madárnak ad könnyebb kapaszkodást, továbbá a szivacsos szerkezete nem koptatja el, tompítja ki a héja karmait. Lakbőrök esetében, főleg ha vizes közegtől kissé felkeményedtek, már ezek a jó tulajdonságok nem mondhatóak el.

Inkább egy kicsit nagyobb legyen a kesztyűd, mint szűk. Ez fõleg a hidegebb napokon fog kellemetlen viselést okozni neked.

Következő fontos felszerelési eszközöd a solymásztarisznya. Ennek az anyaga is bőrből és zsíros tehénbőrből készüljön. Ezek a legtartósabbak. Héjához nem való a sólymokhoz használatos „pörgős” tarisznya, mert a héja után sokat futunk, fedett terepen és állandó pörgése zavarni fog bennünket. Alkalmasabbak a hagyományos kengyel szájnyílásúak, vagy kör formájú egyszájas kivitelezésűek. A tarisznyánk több zsebes legyen. Elől egy zseb kell a jutalom falatoknak és hívó húsnak, oldalán egy tok a tarkózó késnek és bicskának. Belül meg szabadon választott. Úgy kell meghatároznod, hogy minden a szabad kezed ügyébe essen és a legkényelmesebben, mert a másikon ugye a madár ül. Többszőr tapasztalom, hogy tanuló solymászok nem találják „leányos” zavarukban a tarisznyába tett holmijukat. Ha előre meghatározott zsebekről és fakkokról gondoskodunk, a solymászatunkról nem vonhatja el a tarisznyában való kutatás a figyelmünket. Mi kerülne bele? A napi élelme a madárnak, hosszúpóráz (15-20m) egy fa, vagy műanyag motollán (létrácskán), élőgalamb, és-vagy tanállat, tollbábú, ivóvizes palack (mely inkább a madár részére viszel) és egy részt kell biztosítani az esetleges zsákmánynak. Nem szabad megfeledkezni egy kis tasakban tartott elsősegély csomagról sem.

A tarisznya vállszíjára, mellmagasságba jó, ha rögzítesz egy kisméretû „csukabilincset”, melyre fel tudod fűzni a madár sapkáját, csörgőit, vadászbéklyóját, valamint a vadászat közben a hasított béklyószárakat, forgókarikát és a rövidpórázt. Így mindig minden kéznél lesz és nem veszíted el, nem fogod véletlenül a zsebedből kirántani, stb.

A tarkózó kés gyanánt tévedésből tán, de sokan vadászkést, vagy bicskát használnak. A tarkózó késnek nincsen éle, csak hegye! Ez a nagyon fontos, mert a madár a zsákmányát, amikor markolja, és te segíteni szeretnél neki, akkor az újai között kell a prédát elnémítani. Itt nem egy rovar feltűzésérõl van szó, hanem egy erősen védekezõ és mozgó állat pontos leszúrásáról. Ha éles eszközzel „matatnál” a madarad markai közt, neki is könnyen komoly sérüléseket okoznál. Tehát a tarkózó késed, valóban az is legyen és olyan tokban, hogy ha futás közben elesel, saját magadban, vagy másokban kárt ne tehess! A bicska, vagy vadászkés is kell persze, mellyel a vadat kizsigereled, illetve a solymászatod során vágási célokra hasznosítod majd. Ez persze tokban a tarisznyádon, vagy derékszíjodon is viselheted, összecsukva a zsebedben hordhatod.

Tollbábút nem minden héjász használ, de a mai állatvédelmi törvények, a teljes elterjedését hozzák előtérbe az élőgalambos visszahívással szemben. Itt semmi különös kívánalom nincsen. Normál tollbábú, de legalább galamb nagyságban, és sok tollal. Mivel a héjánál nem szoktunk húst kötni rá, hanem amikor kopasztja, akkor, mint egy zsákmányról léptetjük le, ezért úgy kell a bábút elkészítenünk, hogy azon a preparált szárnyak könnyen cserélhetõk legyenek, ha elkopnának. Én fácánkakas, vadréce és varjú szárnyát használom. Az adott madár mindkét szárnyát a kéztõcsontok és a felkarcsontok között szoktam levágni. Belsõ oldalát megnyitom és a két kis csont közül kikaparom a húst, majd jól besózom és megfelelõ (enyhén nyitott) alakban, a napon megszárítom. Egy fóliazacskóban tárolom a szárított szárnyakat jó lezárva, hogy élõsködők ne tudjanak belefészkelni. Egyszerűen felvarrom a bábú testére vastag cérnával párban, vagy felemásan más típussal kombinálva.

A bábú teste nálam nem szabályos patkó alak, hanem egy teli lefelé álló U alak. A bábú teste és másfél méteres póráza közé kisméretű forgókarikát kell beiktatnia, a csavarodás megelőzése érdekében.

A hosszúpóráz vékony 1-2mm vastagságú hegymászó, vitorlázó zsinór, az említett kis létrán gubancolás mentesen tárolva. Inkább merevebb zsinórt használjál, mert ez kevésbé akadós és nehezebben is kerül rá spontán csomó.

Ivópalacknak minden félliteres üdítõs flakon megfelel, mely jól záródik. Tanállatot és élõ galambot én egy laza szövésû zsákocskában szállítom, melynek száját elkötöm. A madár napi eleségét, egy egyszerű nejlonzacskóban viszem magammal. Adó-vevõ készüléket típusának megfelelően, váll-, övtáskában, vagy a tarisznyádban, vadászkabátod zsebében is szállíthatod.

Ennyiből áll a héjász alapvetõ felszerelése. Nem szabad egy nagyon fontos segítőtársról megfeledkeznünk, ez pedig a solymászkutya. Héjafélékhez elsõsorban a vizslák a legjobbak. Hogy kinek melyik a szimpatikusabb, ez saját maga döntse el. Én jó tíz éve a drótszőrű magyar vizslát választottam, melyben nem is csalódtam és egy solymász sem fog soha.

Persze életed első héjájához nem feltétlen szükséges egy jó vizsla, de ha még szebb solymászatot szeretnél szerezni magadnak és több élményt és sikert a madarad számára, akkor bizony mielőbb gondoskodjál egy jó kutyáról! Alapigazság az, hogy kutyát és madarat együtt idomítani nem lehet. Kezdőnek meg eleve kudarc. Így elsőre a kutya idomításába próbálj beletanulni, és a kutya jól beválik, akkor jöhet a madár. A sorrend azért fontos, mert egy jó kutyával a kezdő madaradnak remek lehetőségeket és sikerélményt tudsz biztosítani, ami szavatolja, hogy remek vadászmadarad legyen. Ha a madarad van elsőre, ehhez a kutya idomítás már nem biztos, hogy zökkenő mentes lesz, ráadásul egy kezdő kutya, főleg a fiatal játékos ugribugri, mind a madarad munkájában törést fog okozni, mind pedig a kutyád idomításából fog kimaradni a következetesség. Ha meg mindkettőbe fogsz egyszerre, majd belátod, lesz két vadásztársad, melyek alkalmatlanok lesznek a közös munkára.

Megvan a tartóhelyünk, takarmányunk, tanállatunk és eszközeink. Most már jöhet az első héjánk.

A befogott héja minden esetben fiatal tollruhás egyed legyen! Egyrészt mert idomítása ezeknek a legkönnyebb, illetve a fiatal egyedek túlélési esélye a természetbe 30% alatti, kellő hozzáértés és figyelem mellett solymászkézen ezt 100%-ra emelhetjük. A fiatal héják a tapasztalatlanságuknak legtöbbszőr áldozatul esnek, nem véletlen, hogy fácántelepeken 90%-ban fiatal egyedeket ejtettek el eddig is. Az öreg tollruhában lévõ madarak már átestek ezen a kritikus időszakon, elérték ivarérettségüket, hagyjuk őket szaporodni, amúgy is több velük a vesződés, ráadásul valamilyen zsákmányspecialisták, melyből nehezen lehet őket kinevelni. Minden esetre nem kezdőnek való madár.

Hogy milyen neműt válasszál, ezt megint neked kell eldönteni. Július-augusztusban fogott fiatal madarakat minden zsákmányra rá lehet vezetni. A tojók általában nyugodtabbak és mezei nyúlra, vadrécére és bármelyik solymászatban potenciálisan számításba jöhetõ vadféleségre kiválóak. A hímek viszont pörgősek, gyorsak és fordulékonyak. Igazi madarászathoz való vadászmadarak, melyekkel még az üregi nyulakat is kiválóan tudjuk pedzetni. Varjúfélék vadászatában kisebb testük és hihetetlen fordulékonyságuk előtérbe helyezi a tojókkal szemben. Vannak hímek, melyek a fácánkakast nem szívesen zsákmányolják, ha előtte több könnyű zsákmányban volt részük és ráadásul az öreg koko meg is rugdosta éles sarkantyúival. Persze visszatéríthetjük tanállatok segítségével. Nagyobb testű hímeknél ez a probléma nem szokott jelentkezni.

A befogásnál, ha tudunk legyünk jelen, ezt amúgy is mindenkinek ajánlom tanulás véget, meg az élmény is óriási. Ebben az esetben jutunk olyan héjához, melyet nem ért semmiféle olyan inzultus, amiről nem tudnánk. Tudom ez nem mindig megoldható módja a madárhoz való jutáshoz. Legtöbb esetben solymászbarátainktól, vadőröktől kapjuk majd meg első madarunkat.

Ha szállítani kell a frissen fogott héját, és nem solymász hozza, akkor beszéljük meg a befogóval, hogy a kelepcébe esett madarat mielőbb fogja ki és egy harisnyába húzza be. Ez úgy történik, hogy a harisnya lábfején csak egy akkora lukat kell vágni, hogy éppen átférjen a madár feje. A testére, a hozzá simított szárnyakra rá kell húzni a harisnyát és a combja előtt, a test körül, - a szárnyakkal -, össze kell kötni. A csüdöket külön egy vastagabb spárgával összekötjük, biztosan, de nem szorosan. Jó, ha a markaira egy-egy kisebb bőrzacskót húzzunk, hogy magába markolva ne hogy sérülést okozzon. Az így „csomagolt” madár testi épsége és tollai állaga kifogástalan marad több száz kilométeres utaztatás ellenére is. Jó, ha sapkát is húzunk a fejére, így teljes lesz a nyugalma. Szellős, naptól mentes helyen tároljuk, szállítsuk. Mihelyt lehet, (befogást követően, vagy a bekötött madár megkapásakor) a héját béklyózzuk, forgókarikára fűzzük és a rövidpóráz segítségével rögzítsük kesztyűs öklünkön.

Erről is egy gondolat, mert a legtöbb esetben rosszul hordja a kezdő solymász a madarát. Ha a madár nem tud kényelmesen állni az öklünkön, akkor ezzel lesz elfoglalva, és nem az idomítással.

Szabályos hordás a következő. A hordó kezünket (bal, vagy jobb kéz) a test mellett tartjuk, al- és felkarunk derékszöget zár. Öklünk zárt, tenyerünk kissé felénk néz és picit az arcunk felé. Csuklónk előre mutat úgy, hogy a csuklónk és az öklünk között sima futás legyen, ne legyen megtörve. Úgy tudnám leírni, mintha egy légycsapóval, csuklóból csapnánk le egy legyet, és az ütésben felejtődne a markunk. Ebben a pozícióban a héja egyik lábával a hüvelyk újunk tövét, a másikkal a hüvelyk-mutató-középső összezárt újunkat fogja át. Ez számára a legbiztosabb állást és kapaszkodást teszi lehetővé. A héja így szembe néz a hordó kezünk felöli arcoldalunkkal. A ragadozó madarak mindig felfelé lépnek. Ez azt jelenti, hogyha lógatod a kézfejedet, akkor a héjád a könyökhajlatod felé fog lépkedni és fájdalmas élményt okoz majd neked. Ha meg túlságosan felfelé tartod az öklödet, akkor az öklöd tetején fog toporogni, de nem sokáig, mert hamar el fog ugrani.

Mozgásodnak harmonikusnak kell lenni, amit a madár hamar meg fog ismerni és hozzá is fog szokni, hiszen a természetben is meg tud ülni a széltől hajladozó ágakon. A hordó kezed meg a lengéscsillapító szerepét kell, hogy szolgálja. Akkor hordod helyesen a madarat, ha a madár zárt szárnyakkal meg tud ülni a kezeden, nem nyitogatja szárnyait egyensúlya megtartása végett, nem jár „magyarvándort” a kesztyűs kezeden, és ha be van hordva már, akkor ok nélkül nem ugrál folyamatosan le a kezedrõl.

Mindezeket röviden azért kívántam megjegyezni, mert rengeteg hanyagtartású fiatalt látni, akiknek folyamatosan „fejelnek” lefelé a héjáik. Másrészt a madaradnak a te kezeden biztonságban kell éreznie magát és kényelmesen kell ülnie, különben kapcsolatotok nem lesz jó és több időt fog az idomításod igénybe venni, mint ha helyesen hordanád a madaradat. Nagyon jó szárazföldi edzés a manökenterápia. Egy teli pohár vizet próbáljál abban a kéztartásban hordani, ahogy a madaradat hordanád, szándékozod majd. Javasolom, hogy a lakás vizesblokkjaiban gyakorold, mert ha nem szeretsz folyamatosan felmosni, hamar rá fogsz jönni a helyes lépésütemre, karod szerepére, helyes tartásra. Késõbb a rutin már nem fogja figyelmedet a hordásra koncentrálni, automatikusan fog menni.

Ha jelen vagy a befogásnál, elősször sapkázzátok fel a héját, majd utána szerszámozzátok. Így szállítható öklön is, vagy autóban ülőkén, az ülés háttámláján gond nélkül.

A felszerszámozott madár idomítását el is kezdhetjük. Az idomítás első részében történik a madár szelídítése és az alapidomítása, befegyelmezése. Ezt követi a szabadon repítés és a vadászat. A bevadászás csak idézőjelben említeném, hiszen a vadonfogott héja már jó néhány zsákmányoláson túl van. Viszont azokban az esetekben szükség van bevadászásra, ha a héját olyan vadfajra kívánjuk bevezetni, amit elõtte nem foghatott, vagy nem szívesen zsákmányolt, nehézsége miatt.

A befogott madár éhes, mert ezért vágott a kelepcébe. Tehát az elsődleges cél, hogy evésre bírjuk. Viszont ez jelenlétünkben csak akkor fog megtörténni, ha leküzdi félelmét, és némi bizodalommal van irányunkban. Minden éhes állat ideges, ezt is figyelembe kell vennünk. Nyári, korőszi befogáskor még meleg az idő. Ezért idomításunkat a hűvösebb órákra kell koncentrálnunk.

Az első nap a héja folyamatosan menekülni próbál és újra és újra le fog ugrani a kezünkrõl. Ez sok stresszel és kondició eséssel fog járni. Ha meleg van, akkor vízveszteséggel is. Ezért én azt javasolom neked, hogy a madarad első hordását estefelé kezd meg. Mivel a ragadozó madárnak a látása az első és legfontosabb érzékszerve, a korlátozott fényviszonyok mellett ez tompulni fog. Mivel nincsen látott menekülési cél és irány, így jobban kézen fog maradni és az esti hűs sem fogja túlzottan hevíteni.

Nagyon fontos, hogy kezdetben ne nézzél a héjád szemében. Egy vad állat sem viseli az ember tekintetét, így a héja sem, mindaddig, amíg megfelelő bizalommal nem viseltetik irányodba kerüld a tekintetét.

A héját fentiek szerint próbálod hordani. Rögzítése úgy történik, hogy a rövidpórázt befűzöd a mutató és a középső ujjad közé (tenyered felöl indulva) mindaddig, amíg a kéz éledhez nem húztad a forgókarikát. Ekkor a póráz teljes hosszát a középső-gyűrűs-kisujj töve körül tekered fel, a végét az egész spulni alá fűződ, és az egészet egyszerűen összemarkolod. Így a madaradnak csak a béklyója adta hosszában biztosítasz mozgást. A forgónak azért kell kívűl esnie a markodból, hogy a két béklyó össze ne csavarodjon. Markod és újaid szorításából még véletlenül se ereszd ki a pórázt, mert ha ezzel repül el a madarad... Szinte biztos a pusztulása. Biztosabb, ha a kesztyűd akasztójába, vagy erre a célra kialakított karikájába kötöd a póráz végét, utolsó esetben a csuklódhoz is kötheted.

A héját ne piszkáld, és ne simogasd. Beszélni is csak halkan, fennhangon kell vele, hogy ismerje meg a hangodat is. Mindent próbálj úgy tenni, hogy a madár ne vegye zaklatásnak. Bár az elsõ napokban annak vesz majd tőled mindent, kivéve az ennivalót.

Ragadozó madarak tanításánál fő intelem, hogy csak jutalmazással idomítunk, csak ezzel a kellemes benyomás nyújtásával motiválunk, hogy minél előbb megnyerjük a madár bizalmát. Éheztetéssel átmeneti sikereket ugyan el fogunk érni, de ezek nem tartós idomítási formák. Mihelyt emelkedni fog a madarad kondíciója, feledni fogja a szelídülést, és a tanultakat. Ezért próbáljál mindig az idomításhoz szükséges legmagasabb kondíciót biztosítani madarad számára. Befogáskor, - ha jó kondiban van a madár -, mérd meg a súlyát, ez legyen a kiindulási, viszonyítási súlypontod. Ettől maximum 20%-kal térhetsz el negatív irányba, de az már egy szélsőséges véglet. A kondíció emelése és csökkenése mindig fokozatos legyen, különben az amúgy is ideges héja érzékenyen fog reagálni rá és napi munkája ingadozó lesz.

Tehát a héjádat felülteted az öklödre. Szinte biztos, hogy folyamatosan le fog ugrálni és némi verdesés után lógva marad. Ne próbáld visszarángatni, kezed lendítésével, mert így sohasem fog megtanulni visszaülni a kezedre, viszont jól kiborítod és kirángatod a lábait.

Két módja van az elugrott héja kesztyűre való visszaállítására. Vagy a melle alá nyúlsz és úgy teszed vissza, csak gyengén átfogva mellét, nem markolva. Ha sokszor egymásután elugrik ezt a módszert alkalmazd és miután már áll az öklödön, tartsd a melle előtt szétnyitva tenyeredet, hogy megakadályozd az azonnali elugrásban. Ha picit lehiggadt, akkor vedd csak el a kezed.

A másik mód, amivel meg tudod tanítani a kesztyűre való visszatérésre a következő. Miután leugrott a kezedről hagyd, hogy kiugrálja, verdesse magát. Ha a csuklódat lazán tartod, követed a rángatózását, hamar abba fogja hagyni, mintha egyfolytában kemény ellenállást érez, amitől szabadulni szeretne. Ekkor hátulról fogd át szabad kezeddel a felső faroktövénél fogva úgy, hogy markai a kesztyűs kezed hátoldala felé nézzenek, és lassan emeld vissza úgy, ahogy azt majd ő tőle is elvárod. A markai, amikor már a kesztyűdet érik, egy apró lökéssel billentsd a kezedre, közben elengeded a faroktövet. E kis segítséggel vissza fog pattanni a kezedre. Lehet, hogy egyből, szinte dobbantva ismét elugrik, de nem baj, te csak folytasd a visszatérés gyakoroltatását. Vagy annyira el fog fáradni, hogy ráfekszik a kezedre, vagy lihegve meg fog állni a kezeden, szárnyait megeresztve és szemeit rád düllesztve. Ne beszélj, és ne mozogj, hagy neki némi pihenőt és levegőt. Amikor már stabilan áll, és picit pihent, kesztyűs kezedet lassan, előre és hátra forgasd. Ezzel fogod a héjádat lépésre késztetni, előre és hátra. Ez az idomításod végéig és késõbb is, ha kiléptetni akarod a görcsbõl a madaradat, vagy a figyelmét feloldani, elvonni másról, akkor ezt alkalmazd. A madárnak mindig az egyensúlya az első, amit rendeznie kell, különben nem lesz összeszedett, nem tudna védekezni, menekülni, stb. Ez vele született tulajdonsága, amit jól ki tudsz használni az idomításod során. Tehát lépteted előre-hátra. Ő le sem veszi a tekintetét rólad, csak automatikusan lépked, vagy megint elugrik. Sebaj, ismét visszaültetés és léptetés. Egy óra múlva, már ép hogy alányúlsz és emelnéd vissza, már magától fogja erős lábaival vissza húznia magát. Az elsõ ilyen kísérlete már jó jel, segítsd kesztyűs csuklód hátulról előre történő szinkronforgatással, a kényelmes és biztos felülését. Ekkor megint ne mozdulj, hagyd pihenni és rögzülni, hogy magától is vissza tud ülni. Ha már többet áll a kezeden, mint lóg, akkor kezd meg az első lépések megtételét. Biztos, hogy el fog ugrani, de te csak segítsd a visszatérésében. Közben beszélgess hozzá halkan és folyamatosan. A szórt világítású lakásban, vagy a kertben sétálgass vele pár órát. Igen pár órát. Egy vadonfogott héjának kezdetben minimum 6 órai hordás és foglalkozás kell, ha ennél többet tudsz vállalni, ez csak javítja és rövidíti szelídítési és idomítási munkádat. Ideális az volna, ha egész nap a kezeden hordanád és ott is aludna. Ebben az esetbe gyorsan szelídül és veszíti el a veled való bizalmatlanságát. Mivel állandó felügyeleted alatt van, így nem is zökken ki ismételt megjelenésedtől. De hát csak szabadságolás esetén tudod ezt megtenni, de meglátod majd, megéri a fáradságot. És te is el fogsz fáradni, ez mindkettőtöknek próbatétel és az idegek és türelmetek harca.

Ha már elég biztosan áll a kezeden, egyre kevesebbszer ugrik el, mert elfáradt és kezd rájönni, hogy nem esik bántódása, akkor kezd megérinteni az öklödön álló madaradat. Elősször a lábfejét, majd a combját. Ha meg akar csípni ne hagyd, de semmi hirtelen mozgás, mert arra meneküléssel fog válaszolni, és ezt el kell kerülnöd. Az egész idomítási munkád során próbáld kizárni, hogy a vele való munka során kizökkentsed, vagy valaki, vagy valami kizökkentse, elvonja figyelmét a tanultakról. Szárnyait picit eltartva lógatni fogja hevületében. Próbáld gyengéden visszatenni a teste mellé. Ha a szárnyát elhúzza, és a testéhez zárja, amikor hozzá érsz, szaknyelven, „nem adja”, az már jó jel, mert oda figyel rád. Persze ez a legtöbb esetbe az első alkalommal nem történik meg, szinte tudattalanul engedi, hogy szárnyát helyezgesd ide-oda.

Amikor látod, hogy elugrása után szándékozik visszakapaszkodni, vagy vissza is tud már ugrani, öklödön már megáll, szárnyait nem tartja el, és lihegésével is felhagyott, simogatásodat jól tűri, akkor próbáld meg elősször megkínálni hússal. Egy fél galamb mellet fogjál be a kesztyűdbe a galambszárny biztos fogásával. Persze nem a hüvelyk és mutató ujjad közé fogod, mert így nem fogod tudni elvenni tőle küzdelem nélkül, ha megmarkolja. Ezt pedig el kell kerülnöd. A helyes hívóhús tartás úgy történik, hogy a mutató-középső-gyűrűs-kisujjjal egyszerre fogod a húst a hüvelykujjad alsó tövéhez. Így ha el akarod venni, egy mozdulattal ki tudod venni a szabad kezeddel a kesztyűből, hiszen a héja a markaival kívülről fogja a hústartó újaidat, így közüle egy rántással, lefelé ki tudod venni a húst.

Jobb, ha leülsz egy karosszékbe és a héját tartó kezedet feltámasztod, mert lehet, hogy csak jó egy óra múlva fog evéshez látni a madár. Ha ültödben elugrik a madár, nyújtsd előre a kezedet, hogy verdeső szárnyaival csak a levegőt üsse, majd ültesd vissza az immáron hússal spékelt öklödre. Ne nézz rá és most ne is beszélj hozzá. Szabad kezedet tartsd a hús mellett már akkor is, amikor visszaugrott a kezedre. Így nem fog megint elugrani tőle, amikor odanyúlnál, hogy evésre serkentsd. Mivel így még nem evett soha és idegen is tőle, viszont éhes, ezért neked kell rávezetned a héjádat. Van olyan héja, amelyik némi gondolkodás után lehajtja a fejét és bátortalanul ugyan, de evésnek lát. A többség viszont, csak futó pillantásra veszi a kívánatos húst, és közben egyet-egyet nyel. Mi is próbáljunk hangosan csámcsogni, úgy, mint ha valami italt ízlelnénk. Õ is hasonlóan fog tenni. Ezek az ingerek ragályosak szoktak lenni. Közben szabad kezeddel belsõ gyilkolóját érintsd, nyomd a húshoz. Erre oda-oda fogja kapni a szemét, és befókuszálja a húst. Ekkor már tudja, hogy az ott van és ha legyőzi a veled szembeni félelmét, szakítani is fog belőle. Vannak konok héják, akiket nem érdekel a hús, és érintésedre csípéssel reagálnak. Ezeket érintéseddel csípésre izgasd, és amikor csíp, nyomd oda a húst. Ebbe belecsíp, szakít és mérgesen eldobja. Nem baj, az íze már ott van a szájában, és a galamb mellet biztos, hogy ismeri és szereti. Izgasd tovább, de csak annyira, hogy csípjen, és ne ugorjon el. Addig-addig csípesd, amíg azt nem látod, hogy a kicsípett hússal megáll, és a csőrében ízlelgeti, gondolkodóba esik, hogy még sem kéne kiköpni. Még a levegődet is tartsd vissza, ne mozdulj mind addig, amíg le nem nyeli, és újra nem szakít a húsból. Ha belemelegszik az evésbe, akkor se nézz rá, csak halkan beszélgess hozzá. Biztos lehetsz abban, hogy evés közben is állandóan szemmel fog tartani, ezért legyél vele közömbös, így fogod bizalmát elnyerni. Rájön, hogy nem bántod, igaz, hogy nem tud elrepülni, de enni tudott és baj sem érte. Evés után minden állat (és az ember is) megnyugszik. A ragadozók ekkor pihennek igazán. Ezért tarts őt a kezeden még tovább néhány órát. Ekkor már beülhetsz a TV-d elé és nézhetsz valami műsort. A Tv fénye nem fogja zavarni. Ha megrázza magát, ne adj isten az öklödön tollászkodásba kezd, akkor teljes az aznapi munkád sikere. Madarad szelídítésben az első kapukat felnyitottad, a bizalma első jutalmát elnyerted. Evés után még néhány napig nem fogja a csőrét a kesztyűdön lefenni. Ez már csak akkor fog bekövetkezni, amikor megszelídült.

Tévézés közben közömbösséget mutatva, halkan beszélgetve hozzá, cirógasd a lábait, combját, mellét. Rendezgesd a szárnyait. Ha nyugodtan ül, elugrási szándékot nem mutat, akkor vegyed elő a héja sapkáját, mely biztos, hogy jó méretezésű és szabású. Ezzel simogasd a mellét úgy, hogy egy ilyen simogatásból egy csukló mozdulattal a fejére is teszed. De abban a pillanatban, mire eszmélne, már le is vetted róla és folytatod a simogatását. Sötétben, a tévé fényében nem fogja magát már felizgatni az erőszakmentes sapkázástól. Fele-le sapkázd a madarat, mindig több és több időre hagyd a fején a sapkát. Mivel már mögöttetek van 4-6 órai kemény munka, ő is fáradtan nyugszik bele, új „dilidbe”. Ha nem mutat szándékot a sapka lerázására, akkor félig zárd első alkalommal a sapkát. Állj készenlétbe és old azonnal, ha megrémülne tőle. Ha nem, akkor megint fel-le sapkázd, és különböző ideig hagyd a fején a sapkát. Bele fog törődni, hogy nem történik vele semmi baj és a sapka alatt „ottfelejtődve” pihenni is tud. Zárd a sapkát és várd meg mit reagál a madár. Ha ideges lesz, és szabadulni akar tőle, akkor vedd le és folytasd a fel-le sapkázást. Ha nyugton marad, akkor csak egy kis idő után vedd le róla sapkát. Lehet, hogy közben el is bóbiskol és lelógatja a fejét. Érintsd meg mellét gyengéden, hogy felébredjen, és csak ezután vedd le róla a sapkáját. Hagyjál ki egy kis szünetet, beszélgessél hozzá, simogasd, menjél vele egy kört a lakásba. Ez egyfajta finom kizökkentése a tanultak alól. Menj a konyhába, töltsél egy pohár italt magadnak, és lassan igyad. Közben nézd a madaradat, mutat e ivási szándékot. Ha nyári meleg éjszaka van, látni fogod, hogy elréved a pohár vized rezgésén. Tölts újra a pohárba, lassan és csobogón, így biztosabban felkelted az érdeklődését. Tartsd a melle elé, és finoman billegtesd a poharat, hogy lássa a víz mozgását. Ha csámcsog és nyel, akkor inni is fog, mert szomjas. Evés utáni ívástanítás, főleg meleg napokon elég hamar sikerülni fog. Ha nem akar a pohárból inni, tartsd a csőréhez úgy, hogy közben a tartó öklödet egy apró és hirtelen mozdulattal előre-hátra billented. A madár akaratlanul a pohárba bólintja a csőrét és abba víz kerül. Ha mélyen veti bele, akkor a felesleget kirázza, de a többit lenyeli. Addig-addig próbálkozzál, amíg saját maga nem próbál a vízbe csípni, kortyolni. Meglásd sikerülni fog! Nagyon fontos dolog, hogy a héjádat mielőbb megtanítsad inni. A melegben a héja amúgy is sokat iszik. Az idomítás és szelídítés alatt a sok elugrás és lihegés rengeteg vizet kivesz a szervezetéből, melyet a húsból, amit megevett nem tudja pótolni. Fürdeni és a fürdőtálból nem fog merni egy pár napig inni. Ezért kell őt megtanítani a pohárból inni. A héják viszonylag hamar megtanulják ezt és később is könnyen itathatók egy kis pohárból, pl. vadászat közben. A jó közérzetéhez a megfelelő vízháztartás is nélkülözhetetlen, és ez a meleg nyári, kora őszi hónapokban hatványozottabban érvényesül.

Ha ivott, utána megint meg fogja rázni a tollazatát, ez szinte biztos. Menjél vele vissza a tévéhez és ismét simogasd és kezd el a sapkázását. Ha mindketten elfáradtatok, akkor jöhet a pihenés. Mint írtam jobb, ha az első napokban a kezeden alszik a madár, ha ez nem megy, akkor az utolsó sapkázást követően, sapkában ültesd az állványára. A héja, ha nem éri fizikai behatás és nem lát ki a sapkája alól, akkor sapka alatt nem ugrik el, így nem kell félni, hogy lógva marad. Ha mégis jöhet ilyen, pl. szél hordalék, kölyökkutya kíváncsiskodása, stb., egyik csüdjére (a lesapkázott állapotú madárra) tegyél egy csörgőt és alvóhelyedtől halló távolságba kösd le. Ha nem sapkában akarod altatni, akkor madárszekrénybe kerüljön a madár. A sapkában és a szekrényben történő altatásnak, az első két napban az az előnye, hogy nem esik ki a madarad a hatásod alól.

Másnap beszélgessél hozzá, mielőtt kézre veszed, és ez vonatkozik a későbbiekre és minden vadászmadaradra, hogy beszélgetve közelítsél hozzájuk, hogy felismerjenek, ha nem látnak.

A lesapkázott madarad mellét simogasd beszélgetés közben, hogy meglegyen a fizikális kapcsolat is. Ezután vedd kézre és hordjad és simogasd, beszélgess vele. Menjél arra a helyre, ahol tegnap voltatok, mert azt már ismeri. Vedd le a sapkáját, de folyamatosan beszélgessél hozzá. Általában a héja ekkor úgy tesz, mint tegnap, amikor kezdted a hordását. Ugrik és ugrik, te meg segítesz neki visszaülni. Viszont ma már hamarabb abba fogja hagyni az ugrálását és már többszőr fog magától visszaülni, főleg ha segítségére vagy. Sétálj vele, beszélgess hozzá, mint a gyermekedhez, türelmesen és nyugodt hangon. Mindegy, hogy mit mondasz, a háztájit mutatod be, vagy a Piroska és a farkas mesét meséled el neki. A lényeg, hogy ma már egy erősebb kontroll alá fogd a madaradat. Ő tudja, te nem bántod, enni és inni is tudott és nyugodtan aludni. Egy dolog izgatja csak a lábai megkötése.

Hordjad egész nap, ha nagyon lihegne pihentesd, ne simogasd és ne mászkálj, hagyd lehűlni. Itathatod is, ha szomjas. A tűző napot kerüld. Viszont mindent, amit meg tudsz csinálni a szabad kezeddel, azt végezd el, közben kiadós meséléssel magyarázd el neki mit csinálsz. Lényeg, hogy folyamatosan tarts a hatásod alatt, ne engedd, hogy más elvonja a figyelmét, ha megijed valamitől, ültesd vissza öklödre, léptesd, beszélgess hozzá, simogasd. Éreztetni kell vele, hogy veled biztonságba van. Délután sétáljál el barátaiddal egy hangulatos kerthelységű sörözőbe. Itt sok olyan embert fog látni a madarad, ami el fogja vonni figyelmét arról, hogy meg van kötve, és egyre jobban érezni fogja, hogy melletted biztonságba van. Válasszál egy szélső asztalt a kerthelyiségben, és úgy üljél le, hogy mögöttetek senki se tudjon elmenni, megközelíteni, csak szemből. Megfelelő tér legyen ahhoz, hogy az elugró madár szárnyai semmibe se tudja beleverni. Vigyél, vagy kérjél egy pohár vizet madarad számára is. Beszélgessetek, közben igazgasd a szárnyát, simogasd. Mivel minden ragadozó állat a mozgásra fókuszálja a szemeit, így a kerthelyiség egyvelege tekintetét magával fogja ragadni, és nem törődik kezeddel, fogságával. Esetleges merevsége is feloldódik, tekingetni fog minden irányba. Az ittas ember, gyerek és öreg emberek mozgása nem összehangolt. A ragadozók figyelmét meg automatikusan az ilyen élőlények mozgása kelti fel az érdeklődését így-vagy úgy. A természetbe a nem koordinált mozgású állatok potenciális prédának számítanak, persze a zsákmányolási határokon belül. Viszont lényegében ez itt mit sem változtat a dolgon és héjánk figyelmét is leköti. Iszogatás közben figyeljük a madarat, ha ivási szándékot mutat, kínáljuk meg őt is, próbáljuk a fentiek szerint ivásra rá venni. Ha iszik, ismét egy mérföldkövet tudhatunk magunk mögött. Ezen az első „avatási” napon ne engedjük héjánkat idegeneknek megsimogatni, tőle néhány méterre állítsuk meg és udvariasan magyarázzuk el, miért nem jöhet közelebb. A nyugodt, udvarias és határozott hang a legrészegebb embert is vissza fogja tartani. Egy-két órai „társaság” után sétáljunk haza, a már általa megismert közegbe. Ha nyugton ül, kínáljuk meg egy fél galambmellel. Most már adjuk a hívóhangot is. Szinte biztos, hogy némi vonakodás után neki áll az evésnek. Engedd, hogy annyit egyen, amennyit akar, hiszen az egész napi hordás, ugrálás és izgalom kivette a kalóriáit. Evés után hagyd, amíg rendbe szedi magát, majd vízzel kínáljad. Ha az alá tett húsnak mohón neki áll, akkor az első kézre hívási gyakorlatot is megejtheted egy szék támlájáról. A szék karfájának nyomjad a hátsó újait és ügyesen léptesd hátra a székre. Ekkor persze a hús már nincsen a kesztyűdbe. Add a hívó hangot és látványosan, de nem nagyívben lendítve, tedd a fél mellett a kesztyűdbe. Tartsd elé úgy, hogy tudjon kényelmesen csípni belőle. A második csípésnél hagyd lazán a csuklódat, hogy ahogy tép a madár, emelje azt is. Mivel így nem jut a falatához, rá fog lépni a kezedre, hogy lefogja a húst. Mivel csak az egyik lábával nyúlt át, ezért ahogy átlépett, kissé emeld feljebb a kesztyűs kezed és meglátod, mindjárt át lép a másik lábával is. Ezt még kétszer gyakorold, majd hagyd befejezni az evését. A húst mindig akkor vedd ki a kesztyűből, amikor tépett egy falatot és éppen nyeléssel van elfoglalva. Egy mozdulattal és gyorsan, rejtsd el magad mögött, hogy ne érezze, hogy megfosztottad a zsákmányától.

Evés után üljél le vele megint tévézni és kezdőthet a sapkázás. Amikor elfáradtatok az egész napos munka után, a tegnapihoz hasonlóan térjetek nyugovóra. Lehet, hogy a héjád a két napot követően az öklödön alvásba kezd, jól mutatva növekvő bizalmát irányodban.

Következő nap hasonlóan teljen, mint az előző, a kocsmázás már nem szükséges, kertetekben sétálj vele sokat, vagy nyugodt utcákon, ha látod, hogy a kutyák izgatják, kerüld ki őket nagyobb ívben.

Ha van vizslád, ő állandóan legyen jelen, amikor a madarad az öklödön ül és főleg akkor, amikor eszik. Össze kell kapcsolnia a madárnak hármasotok egységét. A kutyát egyik héja sem veszi elsőre szívesen, de mindegyik hozzá szokik idővel. Ehhez csak az kell, hogy kutyád fegyelmezett legyen, ne ugrabugráljon, és ha elfekteted, akkor úgy is maradjon. Fiatal kutyát nem lehet a hájával együtt idomítani! A kutyaidomításodat más időpontra tedd!

Sokat hordozd a madaradat, és persze beszélgess hozzá, simogasd. A délután folyamán többszőr mutasd neki a hívó húst. Ha látod érdeklődését, tedd a markai alá, és hívóhang adásával serkentsd evésre. Pár falat és mehettek tovább. Ha így kínálgatod, előbb utóbb érdeklődéssel fogja követni szabad kezedet, és bizalma irányodba teljes lesz, hiszen a legkellemesebb dolgot kapja tőle. Késő délután ismét adjál pár falatot neki, majd a kertedben az állványára léptesd és fél méterről mutatva neki a húst, hívjad a kezedre. Az öklöd olyan magasságba legyen, amilyen magasan ő áll, illetve lehet picit magasabban. Biztosan át fog némi gondolkodás után ugrani. Két falat és már léptetheted is vissza. Ismét hívhatod póráztávról, majd megint közelebbről, kicsit oldalról. Ha ugrik egyből, 4-5 hívás elég. Viszont ha gondolkodik, akkor közelebbről pattintsd kézre. A héja idomítása során nem az acél, hogy milyen messziről, hanem az, hogy milyen intenzitással jön kézre a tanítványunk. Ezért ha a póráz táv még gondolkodóba ejti, közelítsünk felé, amíg át nem ugrik, vagy lép. Ne feledjük, nem éhezettük a héját, annyit ehetett, amennyit akart, csak a napi munkával ezt a kalóriát ledolgoztattuk, így az éhsége viszont megmaradt. Így fokozatosan, de biztos alapokra építjük héjánk kézre jövési szándékát.

Az elkövetkező napok erre épülnek. A fokozatosság elvét tartsd mindig a szemed előtt. A hívás előtt legalább két-három órát hordjad. Később is, amikor már vadászol a madárral mindig egy órát hordjad, mielőtt elengednéd, így mindig jobban és megbízhatóbban fog dolgozni. Erre az időszakokra szüksége van a héjádnak ahhoz, hogy egy hullámhosszra kerüljetek, harmonikusan kezdődjön a napi idomítási munkátok, repítési gyakorlatotok, vadászatotok.

Ha póráz távról pattanósan jön, néhány óra hordás után kimehetsz a repítő területedre és ott hordjad a madaradat, ha van kutyád előtted dolgoztasd. A kutya kormányozását mindig úgy old meg, hogy ne kerüljön mögétek az első héten, és ne rohanjon szembe hozzátok, csak léniázzon a szokásos keresési stílusba. Inkább fektessd el a vizslát, és ti közelítsetek felé, és rendezzétek a lábatok mellé. Így a héja hamar hozzá szokik, hogy nem őt akarja a kutya megfogni. Ha kutyánk rutinosan közömbös a madarunkhoz, akkor a héja idomításában aktívan részt tud venni úgy, hogy szinte semmi figyelmünket nem vonja el a madártól.

A területen különböző tempóban sétáljunk, árkot ugorjunk, csörtessünk. Menjünk bele minden gazba és fedett takarásba. Modellezzük későbbi vadászatunkat. Szokjon hozzá a héja a ágreccsenéshez, ugrásunkhoz, bokrok között való bujkálásainkhoz. Meg fogod látni, hogy nyílt területen többet fog elugrálni a kezedről, mint a bokrok, fák között. Ez természetéből, a dzsungelmadár életéből adódik. Tehát ha úgy érzed, hogy a madaradat valami kizökkentette, megijedt valamitől, sétálj a bokrok közé és maradj is ott mindaddig, amíg meg nem nyugszik. Ez későbbi szabadon röpítésedre is vonatkozik. Ha nem akar kézre szállni nyílt terepen a madarad, mindig takarásba menjél, és oda hívd le. Biztos, hogy kezedre fog szállni a héjád!

A területen délután, az etetési idő közeledtével, cseréld le a rövid pórázadat, a hosszú pórázra. A hosszúpórázt ajánlom, hogy néhányszor tekerd körül a tarisznyád vállszíján, hogy ha kiugrana a kezedből, kézre hívásod alkalmával elugrana, akkor se tudjon hosszú koloncával elrepülni.

Ültesd fej, mellmagasságba egy vízszintes ágra, oszlopra, hídkorlátra, és minden olyan helyre, ahonnan hívni tudod és röpzsinórja nem akadhat le. Nekem meg vannak az idomító helyeim, melyet minden nap körútként a madárral bejárok és előtte akadálymentesítek. Így a madár zsinórja nem akad el, és megszokja a hívó helyeket. A hívások alkalmával a röpzsinórt én a tarisznyámhoz szoktam kötni. Ha elvágna a héja, akkor a zsinór megfogásával tompítom a lendületét, hogy a hirtelen véget érő zsinór rándulása, lábaiban ne okozzon kárt. Ha dupla távról hívom a madarat már (ezért elég a 15-20 méter zsinór) akkor kettőnk közé teszem le a földre a tarisznyát. Így ha elvág a madár, a tarisznyát vonszolva, egy kényszerpályán fog landolni a földön. Mielőtt kiakadna, kerüljél elé és szemből közelíts hozzá, így pattints hússal spékelt öklödre. Több esetbe előfordulhat, hogy ha picit magasabb a kondija a héjának, akkor a szokásos távról és helyről jól jön, de mihelyt messzebbről hívod, akkor elvág. Sohase kösd a röpzsinórját fix karóhoz, vagy olyan súlyú vonszalékhoz, amit ne tudna röptében magával vonszolni. Viszont olyan könnyű se legyen, hogy azzal el tudjon repülni. Ez minimum fél kiló súlyt jelent mindkét nemnél.

A délután folyamán több alkalommal hívd, mindig olyan távolságból, ahonnan pattanósan jön kézre. Jutalmazd kétcsipetnyi hússal és sétáljatok tovább. Amikor elvetted a húst a héjádtól, akkor az előre-hátra, az ismert léptetésekkel kell minden esetben kiléptetned a markait a fogása görcséből. Ezt soha se mulaszd el! Csak ez után jöhet a következő kézre hívás, vagy tovább menetel.

A kézre hívásokat mindig úgy tervezd, hogy a madár ne tudja soha sem, hogy mikor fejeződik be a nap. Tehát ne szabjál hívási számokat, távolságokat. Ha intenzíven repül közelről és távolról egyaránt, akkor mindig akkor fejezd be a napot, amikor úgy érzed, hogy nehéz helyzetből, nagyobb távolságból, de ami a legfontosabb, hogy pattanósan, első hívásra jött kézre a madarad. Amíg eszik, cseréld vissza a rövidpórázát, rögzítsed kesztyűdbe, rolnizd fel a röpzsinórodat és pakolj el mindent. Miután megette a napi eleség mennyiségét a héja, még várjál egy kicsit az indulással. Üljél le egy bokor közelébe, és térdedre támaszd madaras öklödet. Beszéld meg vele a napi munkátokat, és a tervezett holnapit. Ha megrázta, és rendbe szedte tollait, kicsit megpihent, akkor induljatok haza. Otthon még a sapkázást gyakorolhatod vele. Ha kocsival tudod csak a röpítő helyedet megközelíteni, akkor sapkázd fel a héjádat, mielőtt indulnátok és így hord egy kis ideig.

Általában a legtöbb héját nem kell sapkázni, mert a kocsi ülés támláján is nyugodtan elücsörögnek. Néha, amikor már vadásznak, csak a potenciális zsákmányállat látványa izgathatja fel őket, melyek a kocsiút közelében szedegetnek a területen. De a haza úton, már jóllakottan csak mérsékelt érdeklődést mutat irányukba. Az elkövetkező napokban a madár munkája az előzőkre épül, és most már mindig a munkának megfelelő mennyiségű húst is adsz számára. Ha kicsit vonakodik engedelmeskedni, akkor kevesebbet, ha precízen végzi a feladatát és nem mutat kitörési szándékot, nem idegeskedik fölöslegesen, akkor a napi adagját adod neki. Ekkor már nem kap teljes begyet, hiszen nem fél tőled, nem tudná leidegeskedni, leugrálni a többlet élelmet. Most már kondicionálnod kell, mely a solymászat lényege. Ez egy olyan egyensúly, amikor a madaradat olyan formában kell tartanod, ami még nem elhízott, de nem is sovány. Legjobban a futóbajnokok száraz izmához tudnám hasonlítani. Ha ezt tartod fent, akkor képes lesz a zsákmányállat beérésére, és leküzdésére, valamint veled szemben is engedelmes lesz.

A következő napokban mindig máshol próbáld röpíteni a madaradat, hogy ne legyen területragadt. Hívjad fáról, és földről egyaránt, közelről és távolról.

A kézre hívások alkalmával meg kell tanítanod arra, hogy hozzászokjon az eldobásodhoz. Ha vad után dobog a héjádat, akkor így egy nagyobb kezdősebességet tudsz biztosítani számára, mintha ő rugaszkodna el a kesztyűdről. Ekkor béklyóit befogod, és mint ha dárdát hajítanál el, a hátra és kicsit magasra emelt héjádat, a felkelő vadra, illetve inkább némileg föléje hajítod gyorsan. Ez az erős és hirtelen dobás kizökkentheti a héját, ha nem szokott hozzá, és ijedtében más irányba repül, nem a vad után. Ültesd egy ágra a madaradat, pár méterről hívjad kézre. Pár falat, kiléptetés, majd közelíts ismét ugyan ahhoz az ághoz, és amikor már csak egy ugrásra vagytok tőle, csuklód előre fordításával és némi lendülettel ugrasd vissza az előbbi ágra. Ismét kézre hívás, jutalomfalat és kiléptetés, majd közelíts az ág felé, de néhány méterről most már dobjad az ág felé a madarat közepes erővel. Ismét kézre hívás, és már távolabbról és erősebben dobjad az ág felé. Végül arról a helyről, ahová hívtad, dobjad olyan erővel, ahogy vad után dobnád a madarat. Dobásaid előtt minden esetben győződjél meg arról; hogy a madaradat tökéletesen kiléptetted, béklyóit röviden fogtad be, és a madarad figyelmét nem vonta el más. Ha nem néz a dobás irányába, akkor a csuklód hirtelen rövid előremozdulásával tudod őt előre nézetned. Ezután mindig dobjad a hívóhely irányában határozottan. Ne engedd, hogy magától akarjon elugrani, hívatni magát!

Ha pattanósan jön a madár minden helyről, akkor jönnek az utolsó próbatételek arról, hogy meggyőződjél 100%-an, hogy a madarad idomítása helyesen történt és madarad veled szemben legyőzte félelmét és bizalommal, valamint kedvvel repül öklödre és nem az éhség hajtja. És te is bizalommal repítsd elősször szabadon.

Dobd le a földre és beszélgess hozzá, közben sétáljál körülötte, mellette el. Próbálj a háta mögül is közelíteni. Ha nem ugrik el, hanem feléd fordul mindig várva a kézre hívásodat, akkor megnyugodhatsz, az első próbatétel sikerült és hívd kézre.

Mielőtt szabadon repítenéd, meg kell győződnöd arról is, hogy élő zsákmányt fogva, nem kapcsol vissza vad életébe, és vele nem akarna-e elrepülni tőled, valami nyugodt helyre. Ez azért is fontos, mert lehet, hogy csak egy hét telt el a befogásától, vagy kettő. Első vadonfogott héjám, egy nagyon tanulékony madár volt, hihetetlen szelídség mutatása mellett, őt a 6. napon szabadon repítettem, és a 13. napon fogta első vad zsákmányát, egy fiatal fácán formájában. Igaz, azóta sem volt ilyen madár a kezemen, és akkor mellettem volt mesterem segítsége.

Egy élő tanállatot, néhány méteres zsinórhoz rögzítsed. Legjobb a házigalamb, mert ennek a súlyával mind a két nemű héja el tudna repülni. A tanállatnak olyan körben kell mozognia, hogy a zsinóron repülő héjád el tudja fogni. A napi hívogatások és hordások az előző nap szisztémáját kövessék. Végül a tanállatod zsinórsúlyát dobd le a földre és távolodjál el tőle a hossza adta távra. Tarisznyádból a tested takarásából kell a hátad mögé és fölfelé kidobni a galambot. Előtte a héjád zsinórját is úgy rendezd el, mint ahogy azt a hívásaid alkalmával, hogy fel ne tudjon akadni és ne is gubancolódjon össze. A héját „szedd össze” dobásra készen. Én egy hanggal szoktam a dobás előtt felkelteni a madaraim figyelmét; a támadásra. Így ő is fel tud készülni arra, hogy támadnia kell és nem éri váratlanul a dobás. Ezt már most az első műpedzéskor adjuk neki. A galambot hátra és felfelé kidobjuk, gondolkodási, vagy mérlegelési időt nem adva a héjánknak fordulásból utána vágjuk. Ő abban a pillanatban rohamoz és levágja a galambot. No ekkor derül ki, hogy meg van-e az a bizalom, avagy nincsen. Az természetes dolog, ha a lendületével tovább vinné takarást keresve. De a röpzsinór meg fog feszülni és kényszerpályán landolnak. Addig ne menjél oda, amíg nem végzett a zsákmányával, mert ahogy rángatja a zsákmánya, meg te is ott vagy és segíteni akarnál neki, akkor ő azt hinné, hogy el akarod tőle venni és elugrik vele, rosszabb esetben, ott hagyja és úgy próbál menekülni. Galamb pedzésénél nem kell segítened, mert ilyet vadat életében már fogott és ölt eleget. Várjál, amíg el kezd kopasztani, csak akkor kezdjél lassan közelíteni felé, a hívó hanggal biztatva a kopasztásra, majd az evésre. Tapasztalni fogod, hogy tekintete minden rezdülésedet követni fogja, és szemeiben újra éled a vad héja tekintete. Lehet, hogy mozdulatodra ráfekszik a zsákmányára és mozdulatlanná válva próbál „láthatatlanul” kibekkelni zsákmánya totális élvezését. A hívó hang adásával és a hozzá beszédeddel ismét saját hatásod alá tudod hozni. Fel fog állni, és ha lassan is, szinte óvatosan kopasztani kezd majd. Van olyan héja, főleg a vérmes tojók, melyeket már nem érdekel ennyire jelenléted és, ha egy picit alacsonyabb a kondija, mindjárt a kopasztáshoz is lát. Amíg kopaszt a madár, jó néhány méter távolságból sétáljál körülötte, biztatva az evésre. Ha megáll és bizalmatlanul néz feléd, te is álljál meg és beszélgess hozzá mindaddig, amíg újra kopasztani nem kezd. Amikor feltépte a zsákmányát és az első néhány falatot már megette, akkor szemből menjél hozzá lassan és térdelj elé. Minden mozgásodat az jellemezze, hogy ha megzavarod a madaradat a zsákmánya élvezésében, azonnal állítsd le és addig ne folytasd, amíg ismét evésnek nem lát. Ha nem zavartatja magát, akkor próbálj hívóhúsodból levágott, vagy előre készített apró falatok adásával elaltatni esetleges bizalmát. Ha látod, hogy ez sikerült, akkor tollait rendezgesd az evő madárnak. Farok és szárnytollait simítsd ki, ha borzoltak, vagy emeld ki a gazból, ha alá gyűrődött. Lényeg az, hogy testi kontaktusba is kerüljél vele, de úgy, hogy a zsákmányához és a lábaihoz (fejéhez!) nem nyúlsz. Ha nem mutat ismételten bizalmatlanságot feléd, és rendületlenül kopaszt és eszik, akkor álljál fel, és távolodjál el tőle ismét. Majd határozottan menjél rá, menjél el előtte, lépjél át felette, majd szaladjál rá. Ha ő némi figyelmét megosztva rád, tovább eszik esetleg nevelt módjára féltve káricsál és sátoroz, akkor gratulálhatsz magadnak; jó munkát végeztél, kész a madarad arra, hogy szabadon repítsed másnap. Fél galambot jól láthatóan fogjál a kesztyűdbe és takard le vele a zsákmányát, miközben a szabad kezedben alá nyúlva megfogod a zsákmányát. Amikor tép a hívóhúsodból, lazán engedd utána a kezed, hogy ne tudjon tépni. Úgy ahogy az első gyakorlatnál akartad átléptetni a kezedre a héját. Most hasonlóan átlép, vagy egyből átugrik majd a kezedre. Ekkor a zsákmányától derékszögben elfordulsz úgy, hogy az tested takarásába kerüljön és így teszed be a tarisznyádba. Ez a madár zsákmányáról való szabályos és szép levétele. Nagyobb zsákmány esetén (pl. mezei nyúl) a tarisznyáddal is letakarhatod a zsákmányt. Az a fontos, hogy a madarad már ne lássa a korábbi zsákmányát, csak a hívó húsra koncentráljon, mert ekkor nem érzi, hogy becsaptad. Ma kevesebbet adjál neki, mint amennyit dolgozott, hogy holnapra biztosan meglegyen a megfelelő éhségérzete. A nap folyamán hordjad le a begyében lévő megevett húst, vízzel, fürdővel kínáld a helyén.

A csörgőket és az adó testet már az idomítás kezdetén, amikor elősször mész ki a területre tedd a madaradra. Ez is úgy fog működni a későbbiek folyamán, mint a Pawlovi-reflex. A csörgőzéskor már tudni fogja a madár, hogy nem csak egy sétáról, vagy utazásról van szó, hanem munkáról és vadászatról.

Következő nap kicsit tovább hordjad a héjádat, mint előző nap. Menjél ki oda, ahol az elöző napokban gyakorlatoztál a madaraddal. Ezt ismeri már, nem fogja a figyelmét az új környezet lefoglalni.Szerszámozd le a héját és csörgőzd fel, vadászbéklyót fűzz a mandzsettáiba, és a farkán lévő hüvelybe csíptesd a beüzemelt adód rugóját, Tudom ez szívdobogtató műveletsor lesz. Nem kell félned, ha tréningemet így végezeted, odafigyelve a madaradra és korrigáltad egyéniségéhez, akkor nem lesz hűtlen a madarad. Élő galambot azért vigyél magaddal.

Adjál neki két falatot, majd kilépteted, és már repülhet is egy közeli és alacsony, általa már korábbról ismert hívóhelyre. Tudnod kell, ő érezni fogja, hogy megkötés nélkül repül már. Mindig szél ellen dobjad, hogy a szél túl ne sodorja és felkörözzön. Ha beült már hívhatod is. Biztos vagyok abban, hogy elakadó hangod és kiszáradt szád ismét magabiztosság és megnyugvás tölti el, amikor csattanva érkezik kedvenced első szabad szárnyalásából. Ha nagyon izgulsz, próbáld palástolni, mert az idegességed hamar átveszi a madár, mely kihatással lehet a munkájára.

És már indulhattok is a tegnapi útvonalon. Járd be úgy, mint tegnap, hívjad, de most már máshonnan is. Ő már szabadon repül, nem kell válogatni a beülő helyekben. Fedett terepen repítsed héjádat kezdetben, ne a pusztaságban. Ha viszont ott laksz, akkor egy fasort válasszál, és ezen sétálj végig. Ha végig precízen végezte munkáját, mint egy 15-20 kézrehívásodra minden távról és helyről jól jön, akkor egy messzi behívást követően etesd meg fél begyre, és sétáljatok haza és hord estig. A kézre hívásokat ne egymás után pergesd, jó 2 órában, sok sétával, nekiiramodással, recsegés-ropogással, „műhajtással” végezd!

Most már csak csiszolnod kell a madarad tudását, mielőtt vadászni kezdesz. Fontos, hogy legalább 4-5 napot fegyelmezd még a madaradat, mielőtt vadászatba kezdenél, de nem baj, ha ez két hétig is elnyúlik. Így megbizonyosodhatsz madaradban, jobban összeszoktok, és a szabadon követést is megtanulja. Ne csábuljál el egy két potya sipi kedvéért! Ha nem kap a vadonfogott héja megfelelő fegyelmező tréninget, nem lesz teljesen kormányozható, pár héten belül elvadászod, hiszen vadászni ő is jobban szeret, mint alakizgatni.

Következő napokban a szabadon követést kell megtanítanod neki. A szabad életében a héja így is vadászik, fáról fára cserkészi be a prédáját, ahonnan kedvező pozícióból támadja le rövid és gyors sprinttel prédáját. Ezért a szabadon követést hamar, szinte két nap alatt megtanulja. Menjél egy fasorra, lendítsd az ágak közé a madaradat és kezdjél lassan sétálni tovább. Beszélgess hozzá, emelgesd fel-fel hívogatón kesztyűs kezed, de hívóhangot és húst ne adj neki. Jó 30-40 méterről hívd be kézre, jutalomfalat, kiléptetés és már dobhatod is vissza, hátrafelé. Indulás tovább, ismét akkora táv és hívás. Általában amikor már dupla távra kezdesz érni a második, harmadik hívásnál, (80m) akkor a madár, már a hívásodat megelőzve elrúgja magát irányodba. Azonnal add a hívóhangot és mutass neki húst. Hamar rá fog jönni, hogy hívás nélkül is érdemes utánad repülni, mert enni kap minden esetben. Itt sohasem szabad őt átverni, ha hívó hangot adsz, akkor addig hívd, amíg kézre nem szállt. Ne essél abba a hibába, hogy ha nem jön kezdetben, akkor tovább mész és majd arrébb hívod. Ne felejtsd el, ő nem nevelt madár, aki szülőjének tekint és utánad fog repülni, bárhova is sétálsz. Ő vad madár és bármelyik pillanatban alá kelhet egy vad zsákmány, mely oldja eddigi idomításodat és ugrani fog utána. Ezért is fontos, hogy állandóan figyeld, és beszéljél hozzá hangosan. Ha aktívan jön utánad, akkor néhány lehívás után csak sétálj előre és beszélgessél hozzá: ő az élelem reményében kis megszakításokkal repül utánad és vagy a fejed fölé fog beülni, vagy eléd repül. Te csak sétálj tovább és várd meg, amíg három-négy alkalommal beül, majd amikor megint elrúgja magát és utánad repül, és már majdnem melléd ér, akkor hirtelen add a hívó hangot és emeld fel hívó húsos öklödet. Ha így teszel, ő ragadósan, jó szabadon követő lesz, nem hagy messzire eltávolodni. Mert nem tudja, hogy mikor fogod lehívni, csak azt tudja, hogy akkor fogja kapni a hívóhangot és húst, ha már egészen a közeledbe repült. A vadon fogott madaraknál ez a szoros kontaktus, mint egy két hónapig nagyon fontos, így kevésbé lesz önállóskodó. Következő napokban a kézre hívást és szabadon követést gyakorold, most már úgy, hogy próbálj bokrok, fák mögé bújni, és hangoddal behívni a madarat, illetve fordítva, amikor nem adsz hangot, csak kézmozdulatoddal jelzed neki hogy érdemes öklödön landolni. Miért fontos ez? Ha nem lát, mert akkora a takarás, pl. a későbbiekben átrepül valami fasoron, vagy nagy nádasba vág be, esetleg kukoricásba. Esetleg köd ereszkedik le. A hangod alapján a kezedre fog szállni, és nem máshová, és nem kezd önálloskodni. Másik része, ha nem hallja a nagy szél miatt a hangodat, mert pl. jó kilométerre vagy tőle, mozgásodat és karlendítésedet felismerve fog hívásodra bejönni.

Szabadon követésből soha ne vadásszál vadonfogott madárral, még ha ezt tanácsolják is! Így vadászod el a madaradat a legkönnyebben, függetlenséget és irányíthatatlan szabadságot adva neki. Ha megesik, hogy szabadon követésből fog egy potya fácánt, azt próbáld élve elvenni tőle, és jutalom nélkül menjél vele tovább. Ilyen zsákmányoláson sohasem szabad a napot befejezni. Ha nem volt üldözésed, vagy csak sikertelen, akkor ezzel a fácánnal egy sikeres utándobásos műpedzéssel jutalmazd és fejezd be rajta a napot. Ha így idomítod a madaradat, nagyon fog kötődni hozzád, nem kacsingat a megszokott élete után, hiszen tőled mindig kap élelmet, és csak a kezedre kell repülnie, máris ehet. Ezt a vadonfogott héja nagyon tudja mérlegelni, hiszen fiatal és rutintalanságából kifolyólag, a vad életében biztos voltak koplaló napjai.

És elkövetkezik a vadászat napja. Területeden ismered a vadak mozgását, ezért tudnod kell, hogy hol keressed őket. Szintén fegyelmező gyakorlatokkal kezd a napi munkádat. Ezzel is bemelegítve izmait. Ha kutyád van, akkor egyszerűbb a helyzet, mert lekeresteted vele az ismert vadbúvó helyeket. Ha nincs, akkor neked kell „taposnod”. Nekem az első szezonomban nem volt kutyám. Horiga barátom Dina kutyája dolgozott nekem, kényelmesen és eredményesen solymásztam barátommal. Amikor külön váltak útjaink, akkor bizony meg kellett tanulnom, hogy hol keressem a vadakat, hogy cserkeljek rájuk, hogy tapossam ki úgy, hogy azt a madaram és az üldözés szempontjából a legjobb legyen. Te is meg fogod tanulni, ezt leírni nem lehet, csak a gyakorlatban elsajátítani. Mindenre és minden szögből próbáld madaradat engedni kezdetben, hadd repüljön, tanuljon, rutint szerezzen. Érdemes az első néhány szép fácánpedzésen befejezned a napot és bőségesen megjutalmaznod belőle a madaradat. Ne sajnáld tőle a vad húsát, mert ő küzdött érte. Soha sem értettem egyet azokkal a solymászokkal, akik a vadat a sajátjuknak tekintették, és nem a madaruknak. Akik azt a húsmennyiséget hiányolták lábosukból, amit a madár megevett. Természetesen itt nem a vad széttépetéséről beszélek, de jutalmazd a fejéből és nyakából, de akár a melle húsából is.

Fontos, hogy főleg kezdetben nem szabad a zsákmányáról letépned a vadonfogott héját, pl. azért, hogy élve tudjad a zsákmányát elvenni. A vadon fogott héja, amúgy is hamarabb végez prédájával, mint a nevelt. Hagyd, had lelje örömét a gyilkolásba és kopasztásba. A vadászat láza által felpörgetett madár, csak így tud lecsitulni, és bizalmát irányodban megőrizni.

Elsőkre keressél könnyű zsákmányt. Ez lehet valami ivó, fürdőhely mellett átázott tollú galambok, szarkák, vagy fiatal fácánok. Lényeg az, hogy jó pozícióból és közelről tudjál olyan vadra engedni, amit minden bizonnyal el is tud ejteni. Tehát, ha lehet, ne a pampa veterán, sokat tapasztalt makk kakasát próbáld legyaláztatni. Ebben az esetben megint csak a kakast juttatod sikerélményhez. Ha nincsen semmilyen vadféleség a repítő területeden, akkor neked kell róla gondoskodni. Elsősorban jól repülő fácánkakasok legyenek a tanállatai madaradnak. Ők erősek és súlyosak, valamint a földharcban is rutint adnak a héjádnak. Ennek a kiengedését mindig úgy végezzed, hogy semmilyen nagy körítést ne tegyél, hogy ne vegyen észre semmit a madarad. A pedzés helyét úgy válaszd ki, hogy az üldözés jól belátható helyen legyen és a várható pedzés is nyílt térségre essen. Miért fontos ez? Azért, mert a vadonfogott madárban erősebben benne van a zsákmánya védett helyre való cipelése, rajta való takarása és mozdulatlansága, amíg zavaró tényezőket tapasztal. Ez minden olyan dolog, amiből ő arra következtethet, hogy veszélybe a zsákmánya. Ebbe a körbe persze te is benne vagy. Ezt viszont ki kell irtani a madaradból, hogy tőled ne féltse a zsákmányát. Meg kell szoknia, tudatosulni kell benne, hogy te nem akarod a zsákmányától megfosztani, sőt segítesz neki, és nyugodtan ehet, nem kell a környezetével foglalkoznia, melletted tökéletes biztonságban elköltheti prédáját. Ennek értelmében és úgy szoktam tenni, hogy a fácánt, a röpítést megelőzően már kihelyezem az adott nyílt területrészre. Egy erősen gazos folt pont megfelelő, ha nincs ilyen (pl. tarló) akkor te készítsél egy kis takarást, gazból, lombos ágakból. Ha a fácán fejét szárnyai alá teszed, és párszor megpörgeted, akkor megszédül, és amíg a takarás alá teszed, nem fog eszmélni. Mivel körülötte nyílt a térség, nem fog belőle kiszaladni, ha nem éri közvetlen zavarás. Így nyugodtan magára hagyhatod, amíg héjáddal a napi fegyelmező gyakorlatokat, szabadon követést végezteted. Végül sétálj vissza a fácánodhoz és a figyelmeztető ( és a fácánt zavaró) hang adása mellett készüljél fel a dobásra. Héjádat kissé hátra és felfelé emelve, gerelyhajító módon tartsad. Riaszd fel a fácánt taposással, vagy kutyád segítségével. Ne dobd azonnal a héját, hagyjál némi előnyt a fácánnak, majd vágd utána madaradat. Ha elmarkolta és lerántotta, ne szaladjál rá. Várd meg, amíg elcsendesíti a fácánt, csak akkor sétálj hozzá, a fentiek szerint. Hagyd kopasztani, apró falatokkal oszlasd el féltékenységét. Hagyd, hadd kezdje ki a fácánt és falatozzon belőle. Sétálj körülötte ide-oda, beszélgess hozzá. Ha már evett jó néhány falatot, akkor vedd csak kézre, az ismertetett szabályos átléptetéssel. Fél galambot mutass neki, melynek íze jobban fog ízleni neki, mint a fácán színtelen húsa. Így tegyél néhány napig és meglátod, nem lesz lapítós, zsákmánycipelős a madarad és a galambhús reményében szívesen is lelép zsákmányáról. Viszont előtte meg kell győződjél róla, hogy a fácán kimúlt. Sok esetben, a sokkos állapotába került fácán, mozdulatlanul tűri a kopasztást, és a belőle való falatozást. Bár ez inkább a nevelt héjáknál jellemző. A vadonfogott héja hamar végez a zsákmányával, a természetes vad életéből hozott rutinnal, főleg, ha fácántelepen lett fogva. Mégis megeshet, hogy olyan ideget fog a fácán fején, mely mozdulatlanságba merevíti. Jobb, ha kis küzdelem után, tarkózással segíted és biztosítod a zsákmányt. A hirtelen verdeső zsákmánya látványa ismét ráébresztheti arra, hogy megfosztani akarod őt, az ő zsákmányától. Leléptetéskor ezért jól fogd át minden esetbe a zsákmány állatot, főleg, majd később, ha élve szeretnéd elvenni és megtartani zsákmányát.

Néhány zsákmányolás után, már naponta annyit zsákmányoljál, amennyit madarad ereje, területed adottsága és a normális solymászati etika diktál számodra. Ne hajtsd agyon a madaradat, inkább előbb fejezd be a röpítésed, mint a fa alatt könyörgéssel, vagy a madarad keresésével köszöntsön rád az este!

Ha idáig eljutottál tréningemmel, akkor biztos lehetsz benne, hogy madaradat jól idomítottad be és most már csak a napi munkával csiszolod a tanultakat. A vadon fogott héjáddal minden nap végeztessél fegyelmező gyakorlatokat. Én egy héten egyszer csak fegyelmező napot tartok náluk. Ez jól bele illeszthető solymásznapjaidba. Amikor tudod, hogy kevesebb időd jut aznapra, fegyelmezd a madaradat, ha ez egy héten több nap is volna, az sem baj. Általában a nagyobb baj az, hogy a jól idomított és fegyelmezett héját, a vadászat láza és a potyák kihasználása a fegyelmezés rovására viszi. A vadon fogott héja az első két hónapban igen könnyen elvadászható, hiszen fiatalok, szilajok és repülnének minden vad után. A fiatal solymász is így van egy picit, hajtana és hajtana, látva héjája egyre jobb és rutinosabb formáját, s megzabolázatlan solymászat veszi kezdetét. Legyen itt is szemed előtt az ősi solymász szentencia, amely nem csak az idomításra, hanem a vadászatra is érvényes;

„holnap is van egy nap!”, ha ezt magadénak vallod, jó solymász válik belőled, és vadonfogott madaraddal évekig vadászhatsz.