A görény szerepe

 

Vadásszunk görénnyel!

I.

Nem véletlen a címbeli felszólítás és a benne rejlő mondanivaló! Mindig is szerettem állatokat idomítani, sőt az idomított ragadozókkal vadászni. Ez számomra egy kapocs a múlt és a jelen vadászati kultúrája között, kapocs a természet, az állat és az ember között és mindenekelőtt szoros kapocs azzal a meglévő etológiai tudással, mely nem hagyja a felejtés homályába veszni mindazon dolgokat, melyek létjogosultságát a mai rohanó világba is át lehet menteni és gyakorolni.

A címben szándékosan nem azt jelöltem meg, hogy vadászgörénnyel vadásszunk, mert manapság a hobbitartás hasznosításai formája és célja eltér az évszázadok óta gyakorolt görényekkel történő vadászattól, és csak elenyésző töredékük van alkalmazásban eredeti tenyésztői és alkalmazási célzattal. Ezért manapság már ez a fajta meghatározás megtévesztő lehet. Viszont ez nem is azt jelenti, hogy a hobbi célra tartott görények alkalmatlanok lennének a vadászatra, mert ugye az evolúció léptékében az a pár év, amióta a panellakásokban a házi kedvenc szerepét átvették, nem okozhatott bennük genetikai információváltozást, maximum leépülést. A ragadozó szentencia egyszerű, mint a ragadozó madarak esetében is, melyek fogságban tartása 4000 éves múltra tekint vissza, még sem kerültek soha házi állat kategóriába a mai napig. Minden vadászmadár alkalmas solymászatra és minden vadászgörény, vagy vadászó görény is alkalmas a kotorékokban élő állatokra történő vadászatra. Persze a képességek eltérést mutatnak, még két hasonló vitalitású élőlény esetében is, de ez a természetes. Ráadásul a korábban alkalmazott vadászó görények fajtái is területileg változást mutattak az elmúlt évszázadokban, nem egy tiszta fajról volt és van tehát szó.

Minden menyétfélével, megfelelő tanítás és idomítás mellett (elsősorban kölyök kortól nevelve) lehet adott zsákmányállatfajra vadászni. Ez alól csak egy kivételről beszélhetünk a morcos és agresszív torkos borz, vagy rozsomák (Gulo gulo) esetében. Hogy miért nem vadászunk a többi fajjal manapság, erre a válasz elsősorban a védettségük és megritkulásukban keresendő, majd a zsákmányállataik hasonló elbírálása, nem utolsó sorban az adott fajjal történő vadászati tudomány múltba veszése okán. Gondoljunk csak a vidrával (Lutra lutra) történő halászatra, ahol e bájos vízhez kötött ragadozóval vadásztak elődeink már a kárpát medencében való letelepedésüket megelőzően is. Ezt a halászati kultúrát, a kormorános halászattal együtt, kelet-Ázsiából, és Kínából vették át a kalandozásaik során, és terjesztették el Európában a solymászattal együtt. Ma szinte már csak kelet-Ázsia, távol-kelet kevésbé civilizált térségeiben gyakorolják, fémjelezve, hogy sikerült azért átmenteni ezt a vadászati kultúrát is. A többi menyétféle esetében nagyon hézagosak már a krónikások leírása a vadászatra való alkalmazásuk terén. Talán nem véletlen, hogy a középkori „vadászmenyét”

meghatározást, a vadászgörényekre alkalmazta a kor vadásza. Ugyanis már az üregi nyulak vadászata előtt is idomított menyétekkel (Mustela nivalis) irtották a falvakban, városokban élő népek, a terménypusztító és a retteget pestishordozó patkányokat.

Mint minden állattal történő vadászat kialakulásánál is két dolog dominált kiinduláskor. Ez vagy az élelem szerző mivolta, vagy egy adott károkozás elhárítása volt, majd ebből később a korok alakulásával átalakulhatott kedvtelésből történő vadászati formává is, az eredeti hasznosítási formája megtartása mellett. A kor krónikásai, vagy éppen művészei hagyták utódul ezekből a történelmi lépcsőkből, átalakulásokból, vagy éppen hanyatlásokból.

Időszámításunk előtt 280 évvel Dio Cassius a Római Birodalom görög krónikása feljegyezte, hogy a Kárthágói Birodalom által uralt Baleári-szigetek bortermelői panasszal fordultak a Nagytanácshoz a Suffex-hez, miszerint a rájuk kiszabott boradójukat nem tudják befizetni az elszaporodott üregi nyulak károkozása miatt. A krónika szerint a Nagytanács felhívására egy Zama város béli fiatalember jelentkezett befogott és idomított görényeivel, melyekkel sikeresen visszaszorította az elszaporodott nyulakat és ezért a kitűzött pénzjutalmat elnyerte.

A mai görényes vadászat ezt a dokumentált történetet veszi kiindulási pontnak. Az üregi nyúl, vagy patkányirtás kedvelt vadászati módot, és megélhetést biztosított sok embernek. Így az idomított görények, illetve a vele foglalkozó emberek felülértékelődtek. A harmadik Pun háborúban győztes rómaiak magukkal vitték a legyőzöttek vadászgörényeit és vadászati módját, sok helyre betelepítették a kotorékba élő nyulacskákat, ennek köszönhetően alig száz év alatt az egész Európai kontinensen közkedvelt és ismert vadászati mód lett a görényekkel történő üregi ugrasztás. Természetesen, míg az üregizés az elkövetkező évszázadokban, az élelemszerzés mellett egyfajta úri vadászati módot is kielégített, addig a patkányozás „polgári foglalkozása” szélesebb rétegek „szórakozását” illetve egészségügyi szükségességét is szolgálta. A görényezés kasztbeli, külsőségében való megjelenítése és elkülönítése is elkezdődött. Az V. századtól már több írásos utalásban, majd később művészeti alkotásokban (Leonardo da Vinci – Hölgy hermelinnel) is fellelhető a „vadászmenyétek” és a „görényesek” disszonanciája. Az előkelő udvartartás minden esetben vadászgörényként (vadászhermelinként, vadászmenyétként), csak az említett és alkalmazott, albínó, azaz fehér görényeket alkalmazta. Nem véletlen, hiszen e színmutáns változat hűen tükrözte a királyi palástok nemes hermelin (Mustela erminea) prémjét. A többi színt nem tekintették „vadászmenyétnek”, csak patkányozós görényekként említik. Nem véletlen, hiszen a köznép körében a fehér szín megfizethetetlen és tiltott volt.

A manapság a vadászó görényesek szlengjében, illetve a XX. századig a vadász nyelvhasználatában szereplő „fretli” és a „kinigli” szó eredete a német nyelvterületen élő, kolostorban lakó szerzetesektől ered a krónika szerint, ahol a szerzetesek az üregi nyulat (Kaninchen = üregi nyúl, házi nyúl) kőfallal elkerített nyúlkertekben tenyésztették, az ízletes húsuk miatt. A zsákhálós vadászatukhoz persze „fretliket” azaz vadászgörényeket használtak (Frettchen = vadászgörény).

A XIX. századig Morvaország rendelkezett a legnívósabb vadászgörény tenyészetekkel, ahonnan csak hím egyedeket adtak el a tisztavérű fehér monopóliumuk megtartása végett. A II. világháborút követő évektől egyre jobban általánosan elterjed a fehér görények alkalmazása, és ennek köszönhetően korábbi borsos áruk (egy sörétes fegyver ára) is lecsökkent, így már bárki számára elérhető vadászó állatkák lettek.

1980-as évekig, ha vadász görényről volt szó, csak fehér görényt értett hazánkban is a vadászati kultúra, az egyéb színek eladhatatlansága fémjelezte, a korábbi tradíció megtartását, illetve a dúvadként kezelt „baromfigyilkos” értéktelenségét, megvetését. Pedig sokan nem tudták, hogy a legjobban vadászó vérvonalakban minden esetben ott volt a vad vér, feles, negyedes, vagy egynyolcados arányban. Tény, a vad színű, vagy eltérő színváltozatokat, a tenyésztő az ellést követően leszelektálta minden esetben, hogy a tiszta fehér tenyészete makulátlanságát megőrizze. Pedig köztudott, hogy egy faj albínó egyedei hosszútávon, nem képesek megőrizni mindenre kiterjedő vitalitásukat az állomány leromlása nélkül, ha nem kerül bele domináns, a fajra jellemző vér. A 90-s évektől bekövetkező üregi pusztulás, és az egyre eredményesebb rágcsálóirtók alkalmazása, a prémkereskedelem visszaszorulása (hörcsög, pézsma) a görényes vadászat addigi pályafutását hazánkban kettétörte. Vadászatra való hasznosítása háttérbe szorult, és ezt a prémgörényezés pár évtizedes virágzása is segítette. Majd az egész vadász-prémgörény tartás átfordult hobbiállat tartásba, és a görények keveredésének, a korábbi hasznosításának az elvetése mára már egy hallatlan gazdag forma, szín és szőrminőséget eredményezet, alig tíz év leforgása alatt.

A vadászati genetikai értékek, mint az elején írtam ilyen rövid idő alatt azért egyetlen egyedből sem lehetett kiirtani, kellő rávezetés és idomítás mellett, ezekkel az egyedekkel is lehet kotorékból ugrasztani. Persze más dolog a falu szélén vágtatni a vásárban vett góbé lóval, és más az Epson-derbin tétre, helyre, befutóra pályázni. Ezért összehasonlítást nem szeretnék tenni, illetve ennek a cikknek nem is ez a célja, hiszen más-más a két görénytartás, tenyésztés és hasznosítás formája. A maga szemszögéből egyik sem alacsonyabb szintű, vagy lenézendő.

Mint az elején utaltam rá, a vadászgörény fajta kialakulása, vagy adott név ráragasztása területileg különféle „donor” fajokhoz köthető. Mégis elmondható, hogy Európában a vadászgörény (Mustela putorius furo) nevéből is következően elsősorban a házi, vagy közönséges görény (Mustela putorius p.) bevonásával alakult ki. Hazánkban és első sorban az alföldi, Tiszán túli területeken a mezei, vagy molnár görény (Mustela eversmanni) vér bevitelét is alkalmazták az évszázadok során. Ez utóbbi ma már hazánkban védelem alatt áll, a közönséges görényt csak szaporodási időszak védi!

Míg a nagyobb fejű, kormos színezetű házi görény vérrel inkább az üregi nyúl és a pézsma vadászatnál szerették a tenyészállományt frissíteni, addig a nyúlánkabb, rövidebb lábú, és sárgás molnár görényt a patkány, hörcsög és ürge fogására alkalmazták. Persze voltak átfedések a vad vér bevitelénél hazánkban, mely mindig az alkalmazhatóságot célozta. Ilyen volt a temperamentum, a rámenőség, és a testnagyság, természetesen a fehér szín dominanciájával párhuzamosan. Hogy mennyire kezes, vagy mekkora szaporodási képességgel bírt az adott egyed nem volt soha fontos tényező a vadászok esetében.

Talán utolsó hivatásos patkányirtó „kisiparos” hazánkban, a nagy tudású solymászmester Galántai Lelovich György volt, aki molnár görény, molnár-vadászgörény, illetve amerikai nyérc-vadászgörény hibrideivel járta a Tiszántúli vidékeket, foxi kutyái kíséretében a II. világháborút követő néhány évtizedben.

A közismert üregi nyúl ugrasztás és a patkányozás mellett a vadászgörényeket ürge (Citellus citellus), hörcsög (Cricetus cricetus) és pézsmapocok (Ondatra zibethica) vadászatára is alkalmazták nagy hatékonysággal. Az ürgét élelmezési céllal, a hörcsögöt és a pézsmát prémje miatt vadászták a görények segítségével. Ma már az ürge és a hörcsög is védelem alatt áll hazánkban.

A menyét-félékre, azon belül is a kotorékokban élő és ott vadászókra jellemzően, teste megnyúlt, lábai ehhez mérten rövidek. Mellső lábai erőteljesebbek a hátsóknál, hiszen az ásásban igen nagy fontossággal bírnak. Farka közepesen hosszú, rövid szőrzászlóval, mert a kormányozásban egy kotorék mélyén kisebb szerep jut, mint a fakoronában élő rokonaik esetében. Életmódjából fakadóan a látása alárendelt fontosságú, a hallása és a szaglása prioritása mellett. E két érzékszervének kulcsszerepe van az egyed túlélésében, illetve hasznosításánál a vadászatában. Hihetetlen hajlékonyak, testükre laza hurkot is képesek képezni. Kevés állatot lehet így „hajlítgatni”. Hajlékonyságuknak köszönhetően, a szűk közegben való előrehaladásuk hasonlóan jól működik, mint a kígyók esetében. Mindez a kotorékokban való élést, és elsőrendű vadászati tudományát fémjelezi. Minden menyétféle, így a görény is rendelkezik farok alatti bűzmirigyekkel, melyről legendák születtek már. Tény, bohókás mivoltát, szórakozott professzor életét, menekülési lassúságát, ha támadás éri penetráns váladék kibocsátásával reagálja le, elbizonytalanítva, vagy meghátrálásra késztetve támadóját. Nem véletlen a putorius fajmegjelölési név, mely latinul bűzös szót jelent.

A görényekre is jellemző az ivari dimorfizmus, mint minden e családba tartozóra. A kanok nagy kocka feje élesen elüt a nőstények hegyes kicsi pofájától, és testhosszukban, valamint súlyukban is olykor a kis nőstények dupláját mutatják. Fogazatában, és étrendjében valódi ragadozót testesít meg, melyhez kapcsolódik a rá jellemző viselkedés is. Étrendjében minden élőlény számításba jöhet - melyet le bír gyűrni -, a rovaroktól az emlősökig, kiegészülve némi növényi eredetűvel, elsősorban szezonális gyümölcsökkel. Mégis elsősorban a rágcsálók elsőrendű és hivatásos predátora.

A vadászatra használ görények egyik legfontosabb érték mérője a nagysága! A természetben a kanok ritkán érik el az 1500g-s testsúlyt, a nőstények meg a 800-900g-t, hiszen ekkora testfelépítéssel, már korlátozott működési területre kényszerülnének, mind zsákmányolás, mind menekülés tekintetében, így hamar leszelektálódnak. Munkára használt görényeinknél is a 700-900g-s hímek és a 300-500g-s nőstények élveznek elsőbbséget. Kis testméretükből fakadóan minden járatban el tudnak menni, és elsősorban az ugrasztásban jeleskednek (üregi, pézsma) a vadászat során. A vad vérvonalat szem előtt tartva, a növekedési dinamizmust természetes úton is kordában tudjuk tartani. Nem beszélve a rámenőségről, genetikai vadászati készségről és a vitalitás szempontjairól. Így kevesebb gondot kell a szelektálásra fordítanunk a tenyésztés és a vadászat során. Mivel a vad görény kölykökből is remek, bár néha kissé félős, de szelíd vadásztársat nevelhetünk, nem szabad félnünk a friss vér bevitelétől. Erre bizonyság 500 év tapasztalata! Véleményem szerint több harapós „vadászgörény” él fogságban, mint vadvéres, vagy tiszta vad görény. Ez nevelés kérdése, persze egy fészken belül is lehetnek viselkedési eltérések, de aki ragadozókkal foglalkozik, annak nem lehet probléma a kezesség kérdése. Eleve a vadászatra használt görényeknek nem kell ölebes funkciót ellátniuk, hiszen nem ez a céljuk. Így az esetleges harapási szokásuk sem lehet zavaró. Harmonikusabb persze kéz szelíd görényekkel vadászni, viszont az is igaz, hogy bármelyik szelíd görény odakaphat a hajsza hevétől felizgatva, feledve a nevelést, idomítást, emberi kapcsolatot, mert a több ezer éves genetikai kódoltságot nem lehet egy csapásra háttérbe szorítani, ne adj isten elnyomni. Másik fontos dolog a vadvéres „harapósak” védelmében, hogy ők gyorsabban és megbízhatóbban reagálnak minden nem vár eseményre. Mert ugye nem szabad elfeledkeznünk, hogy nem teniszlabdára és gumibabákra vadászunk az ágy alatt, hanem védekezni képes állatokra, melynek járataiban lehetnek más ragadozók, mely potenciális veszélyt jelenthetnek tápon elhizlalt szoba kedvencünkre! Üregi nyulazás alkalmával találkozhat állatunk vad görénnyel, nyesttel és kóbor házi-, de akár vadmacskával is, melyek ugyan úgy egy kis nyúlhúsra áhítoztak. Biztosak lehetünk benne, hogy a természet gyermekei nem fognak meghátrálni, vagy osztozkodni a hirtelen megjelenő emberi vadásztárssal! Nem beszélve arról, hogy a pézsma is igen rútul meg tudja csúfolni az „anyámasszony vadászgörényét”, mely a portájára tévedt! A sarokba szorított patkány és hörcsög még az embernek is nekiugrik mérlegelés nélkül, ha a bőréről van szó. Nincs is elkeserítőbb látvány, mint amikor a vadászból egy kisebb prédától hajtott üldözött lesz! Ráadásul ezekkel az egyedekkel már a jövőben sem vadászni, sem tenyészteni nincs értelme. Így ha leendő vadásztársat választunk soha ne a kézszelídség legyen a mérvadó!

A görény temperamentuma nyugodt, mozgási sebessége lassúnak tekinthető. Nem véletlen, hogy a szabad természetben könnyen futva utolérhető és elkapható (kellő rutinnal), a többi menyét-félével ellentétben. Így a kotorékokba való helyezés, vagy kifogás még harapós állat esetében sem jelenthet különösebb gondot, ha némileg tisztában vagyunk a görények lehetőségeivel, reakció idejével, megfogásuk módjával. Viszont más fajokkal keverve ez a fajta nyugodt mentalitás eltűnik. Nyérccel, kolinszkival keverve már egy igen aktív, nyest gyorsaságú és reflexű állatot kapunk, mely alkalmazhatósága csak speciális esetekben kamatoztatható, megfelelő szakértelem mellett. A nyérchibridekkel remekül lehet például pézsmázni, hiszen az „ilyen görények” már a nyércekhez hasonlóan a víz alá is lebuknak, ott is folytatva a préda üldözését. Ráadásul ezek a hibridek a görényekhez hasonló szelídséget és behívhatóságot mutatnak már, a nyércek konok és agresszív viselkedésével szemben.

A vadászatra használt görényeket lehetőleg szabad levegőn tartsuk, a téli hőmérséklet különbség és az ebből fakadó meghűlés elkerülése és egészséges szőrnövekedés végett. A többes számú állat meghatározás nem véletlen. Bár a természetben magányos állatok, csak a nőstények társasak a kölykeikkel a nevelés néhány hónapos ciklusában, de a fogságban bebizonyosodott, hogy könnyen szocializálható, társaságot hamar megkedvelő állatokról van szó. Ráadásul az ugrasztásra eleve egy kisebb csapatot, családot kell vinni. A vadászat kimenetele sokban függ attól, hogy jól összeszokott és szocializált nőstények hajtanak-e a föld alatt, vagy egymás számára idegenek, akik a vad hajtása helyett egymással is civakodhatnak. A csoportban tartott állatoknál - mint minden ragadozó esetében -, rangsor alakul ki, mely egy domináns, alfa nőstény esetében stabil képet mutat éveken át, viszont hasonló képességű egyedeknél ez napi rivalizációban is megmutatkozhat. Igaz ritka a vérre menő harc. Főleg ha a nőstényekkel egy kant is tartunk, mely háremén basáskodik és általában a nagyobb harcoknál beavatkozik, segítve az alfa nőstény pozícióját. Természetesen a kolóniában tartott egyedeknél, csak egy hím állat lehet egy ketrecen belül. Ivartalanított állatok esetében is van egyfajta rangsor, bár ezek harmonikusabban élnek egymással, probléma mentesen. Vadászat szempontjából nem tapasztaltam hátrányos helyzetűnek az ivartalanított egyedeket. A férőhely nagyságának függvénye, és vadászati igényünké, hogy egy ketrecben hány állatot tartunk. A korábban prémfarmokon alkalmazott görény, illetve a dupla oldalfalú nyérc ketrecekben egyesével voltak elhelyezve az állatok. Ezek többnyire 80x30x50cm nagyságú ketrecek voltak. Ilyen ketrecekben is tarthatunk azért több állatot, hiszen egy nőstény az utódaival is ekkora ketrecekben élt, de jobb, ha magunk építünk megfelelő méretű tartóhelyet. Célszerű a kereskedésekben kapható ponthegesztett hálókból, vagy használ ketrecelemek felhasználásával építeni. Megfelelő vastagságú ketrechuzal esetén nem kell külön vaskeretet biztosítani, ezeket egyszerűen, az elemekhez kapható fémkapcsokkal lehet percek alatt összeállítani. Formáját, és nagyságát egy kis kézi flexxel tudjuk hatékonyan méretre szabni. Görényenként 0,5 négyzetméter alapterületet számoljunk a ketrecük építésénél. Jó, ha a ketrec magassága és szélessége is elég teret biztosít az állatok szaladgálására, mászására, pihenésére, nem utolsó sorban evés és ürítés kielégítésére. Nálam a ketrecek vasállvány asztalra vannak rögzítve, az egyszerű takarítás és higiéniás feltételek biztosítása érdekében taposó rács alapzaton, melyről könnyen lehullik a szemét és az ürülék. A ketrec aljára és oldalaira talpukat kímélő deszka pihenőket, bujkálókat, függőágyat is rögzítő polcokat készítsünk. Alvó ládájukat kívülről kell rögzíteni a ketrecre, hogy takarítása, bélelése, ellenőrzése egyszerűen kivitelezhető legyen, illetve a félénkebb állatok kivételét is egyszerűsítse számukra. Ketrecen belül az előbbi praktikussági szempontok nem érvényesülnének, és a belső mozgástér is jelentősen leredukálódna. A ketrec kifelé nyíló ajtaja olyan nagyságú legyen, melyen keresztül a belső rész minden szegletét el tudjuk érni. A rugós, bepattintós ajtózárak biztonságával ne elégedjünk meg! Rugós karabinerek segítségével, vagy kisebb lakat használatával biztosítsuk állataink védelmét, valamint gátoljuk őket meg abban, hogy a szabadba ellenőrizetlenül kijussanak. Nálam a tartó ketrec 120x80x100cm nagyságú, melyben 3-5 nőstényt és egy kant helyezek el kényelmesen, melyhez több polc, bujkáló és két függőágy is tartozik. A függőágyakat egy régebbi használt gyermek vászonnadrágból készítem, melynek szárai is remek bujkálási játékot jelentenek állataim számára. Alvóláda méretét a meglévő állatok száma szabja meg. Nyáron ritkábban használják, akkor inkább a kinti függőágyakban pihennek. Jelentősége télen van a szalmával bealmozott ládának, mely a leghidegebb időben is megfelelő védelmet nyújt állataink számára. A túl nagy ládát egy-két állat a mínuszokban nem képes befűteni, ezért építésénél úgy kalkuláljunk, hogy az összegömbölyödött állataink másfélszeres méretét vegyük alapul. A bejárati nyílás nagysága 7 cm átmérőjű, melyen a legnagyobb fejű kan is átfér. Felülről nyitható ajtaja, a láda teljes hosszában nyíljon, hogy a rendszeresen bespájzolt élelmet, elhasznált almot, állatok kivételét probléma nélkül eszközölni tudjuk. Természetesen ezt is lakatpánttal és megfelelő zárral lássuk el. A láda tetejét, de akár az egész ketrec tetőfelületét is a csapadék ellen védenünk kell, mert a nedvesség és a pangó víz, minden esetben az állataink megbetegedését fogják okozni. Végül még egy fontos dolgunk van állataink tartóhelye körül, ez pedig az almos tálca. A menyétfélékre jellemzően a görények is egy helyre ürítenek. Így célszerű a ládarögzítéssel ellentétes oldalon ürítő helyet kialakítanunk. Mivel taposórácson tartjuk vadászállatainkat, így a két sarok alá kell csak egy-egy trágyás tálat kívülről rögzítenünk. Víztartó műanyag, vagy könnyűfém tálak legyenek, melyek könnyen takaríthatók. Jó, ha dupla számban tartjuk a tálakat, így a cseréjük, takarításuk, és fertőtlenítésük gyors és hatékony lesz. Az adott sarokba előre elhelyezett ürülék célirányossá teszi állataink számára a dolguk elvégzését, így nem fognak más helyet keresni betelepítésük alkalmával. Új csapattag esetén pár napig felborulhat a megszokott ürítési helyek használata a jelölések és verekedések miatt, de idővel ez hamar rendeződni szokott.

Bár egymással is jól eljátszanak, birkóznak az állataink, mely a vadászati rutinjukhoz is nagyon fontos, de jó, ha időnként egy-egy szőrében hagyott nyúl hátsó lábat is belógatunk számukra, mellyel sokáig el tudnak játszani, csüngve, lógva, tépve azt. Majd a vadászati leírásuknál visszatérek még ezekre a zsinórokon belógatott és rögzített játékok fontosságára. Mindig vastag, fonott (hegymászó, vitorlázó) zsinórokon rögzítsük a játékokat, hogy ne tudjon beletekeredni az állat, végzetes balesetet szenvedve.

Berendezési tárgyak közé tartozik még az itató tál. Etetőt nem használok, mert több állat egymástól féltve, szétviszi azonnal a betett táplálékot, melynek maradékát többnyire az alvóládájukba hordják. Az itatótál nagysága tegye lehetővé az állatok számára az ivás melletti fürdőzés lehetőségét is. Anyaga rozsdamentes fémből készüljön. Az önitató használata célszerűtlen, hiszen az első mínuszokban befagy, felengedése, vízcseréje, takarítása problémás, ráadásul a játékos állatok a nap folyamán kijátsszák belőle hamar a vizet. A görények komfort érzetéhez hozzátartozik az is, hogy szőrüket és bőrüket homokkal is ki tudják fürödni. Az ásási hajlamukat levezetésére is jó, így nem csak szép és egészséges bundájuk lesz, hanem a karmaik sem fognak túlnőni. A homokos ládát, melyre elég két bebújó nyílás, csak időszakosan helyezzük be az állatainknak, így nem fognak beleüríteni, csak tisztálkodási, ásási igényüket élik ki benne.

A görényes ketreceink kitettségét lehetőleg úgy tervezzük, hogy az uralkodó szélirányból takarva legyenek, illetve a tűző naptól védelmet találjanak.

A vadászatra használt, valamint a kertben, szabad levegőn tartott állatok vitalitása, betegségekkel szemben való ellenálló képessége minden esetben erősebb, a szobában tartott állatokéhoz viszonyítva, melyhez nagyban hozzájárul a természetes takarmányozás is.

Bár különféle megbetegedések ellen lehet vakcinázni, illetve néhány esetben kötelező is, általában elmondható, hogy vakcinázás nélkül is ezek az egyedek ritkán, vagy soha nem betegednek meg, a mostanában gyakran publikált betegségekkel.

Külföldre utazáshoz a görények számára is előírt az állatútlevél, melyhez csatlakozik az oltási lap. Itt szerepelnie kell (ragadozó lévén) a veszettség oltás meglétének. Ez az egyetlen kötelező oltás, mely nélkül probléma merülhet fel a kiutazások alkalmával. Az oltási lapon szereplő kombinált oltások megléte azért is célszerű, mert a hazai állategészségügyi előírások értelmében a lakóhely szerinti régióból más körzetbe való utazáshoz (akár nyaralás, vagy egy vásárra értékesítés célzattal) külön hatósági állatorvosi igazolás szükséges minden állat esetében, mely csak pár napos szavatossággal bír. Viszont a görények oltási lapjával az országban bármerre közlekedhetünk és vadászhatunk, a kutyáink szállításához és hasznosításához hasonlóan.

A kombinált oltásokkal kapcsolatban nem annyira egységesek a jó tapasztalatok, mint a kutya és macska esetében, hiszen külön görényeknek nálunk még nem elterjedt a speciális vakcina lehetősége. És ugye elsősorban kutyáknak tesztelt és alkalmazott vakcinákkal oltják ma is a görényeket. Hozzá téve sok esetben maga az adott kutya-vakcina is veszéllyel bír a görényekre, ha nem akkor sem biztos, hogy megfelelő védelmet nyújt számára (pl. parvosis).

Természetesen ma már nyugat-Európából beszerezhető a nyérceknek készített kombinált vakcina, mely megfelelő védettséget nyújt a görényeink (és minden menyét-félénk) gyakoribb betegségei ellen.

Minden esetben a betegségek megelőzésére kell a hangsúlyt fektetnünk! Ezt egyrészt a tartástechnológiával, megfelelő takarmányozással érhetjük el, másrészt kerülnünk kell más görényekkel való találkozást és érintkezést. Nem véletlenül, hiszen adott tartási helyen, ellenőrzött takarmányozás mellett megbetegedés (vírusos, bakteriális, gombás) nem igen fordulhat elő. Vadászat során a zsákmányállatoktól ritkán kaphat a kedvencünk valamilyen fertőzést. Még patkányozás esetében sem jellemző. Inkább az adott környezet (pl. sertéstelep) és a meleg együttes hatására nyalhat fel emésztő rendszerét megtámadó megbetegedést. Bár ez sem gyakori. A rókák veszettség elleni peros immunizálása is ma már kizárja azt a lehetőséget, hogy kotorékban élő veszett állattal találkozzon a görényünk.

Még is melyek azok a gyakoribb megbetegedések, mellyel azért számolnunk kell? Első helyen a külső és belső parazitákat kell említeni. Takarmány útján elsősorban a fonálférgesség jöhet szóba, de minden ragadozóra jellemző féreggel is fertőződhet, főleg, ha természetes takarmányon is tartjuk. A vadászatra használt görényeket így célszerű negyedévente, a vadászkutyáinkkal szinkronban féregtelenítenünk. Erre többféle lehetőségünk is van, és szinte napról napra új és jobb hatóanyaggal bíró féreghajtók kerülnek forgalomba. Az orális tabletták, és paszták mellett már a nyakbőrre cseppenthető szpottokat is alkalmazhatunk.

Külső élősködők közül a bolhák és elsősorban a kullancsok okozhatnak komoly megbetegedést állatainknak. A külső élősködök távoltartására szolgáló sparyk és cseppek alkalmazása így indokolt. Ha bőrirritációt észlelünk a tartós védelmet nyújtó készítmények esetén, jobb, ha a humán vonatkozású kullancsriasztó készítményekkel kezeljük állatainkat a vadászat előtt. Ezek csak az adott napra, vagy csak néhány órára adnak védelmet, de nem irritáló hatásúak, és céljainkra így megfelelnek.

A takarmányozás során kerüljük a zsákmányul esett patkányok és egerek etetését. Ezt két dolog indokolja. A legfontosabb, nem tudjuk az adott rágcsáló előéletét, esetleges méreg felvételét. Másrészt közvetíthetnek valamilyen féreg, baktérium, vagy vírus okozta megbetegedést (pl. sallmonella, trichinella, hepatitis). A leptospiriozis, bár gyakran jelen van a rágcsálók vizeletében, mégsem okozott eddig egy vadászó görényben sem megbetegedést. Valószínűleg az evolúció során a többi menyétféléhez hasonlóan a görények is immunitást nyertek a rágcsálók által hordozott, terjesztett, vagy magukat is megbetegítő betegségekkel szemben. Természetesen, mint azt már korábban írtam, a vad vér bevitelével nem csak az állatok vadászati dinamizmusán javítunk, hanem élettani vitalitásán is.

A több mint negyed évszázad alatt, amióta görényeket tartok, nálam fertőző, vagy végzetes megbetegedés nem fordult elő. Ha volt megbetegedés, vagy elhullás, az minden esetben sérülés, vagy ellés körüli komplikációknál lépett fel.

A sérülésekkel szemben is igen ellenállóak a görények, természetesen megfelelő sebellátás és fertőtlenítés után. Harapások, törések, bőrfelszakadások vadászat során előfordulhatnak, melyeket állatorvosi ellátás (ha magunk nem tudjuk összevarrni, vagy sínbe rögzíteni) és egy antibiotikumos kúra lebonyolításával könnyen megoldhatunk.

Fogtörés, karom, farok, végtag leszakadás esetén elsősorban állatorvosra bízzuk az állat regenerálását. A görények sebei gyorsan és jól gyógyulnak, de lábadozásukig elkülönítve kell őket tartani, hogy a kolónia többi tagja új rivalizációs csatájába ki ne végezze a korlátozott képességű csapattársát.

Nyáron nem ritka probléma a hőguta. A görények, kotoréklakók lévén, igen érzékenyek a meleg hatásaira. Így nyáron a ketrecüket mindig árnyékoljuk, vagy eleve árnyas környezetbe állítsuk fel. Az itatójuk mellett egy fürdésre is alkalmas nagyobb rögzített tálat is a ketrecükbe kell raknunk a meleg hónapokban, a naponta pótolt, frissített fürdővízzel. Így megelőzhetjük a sokszor pusztulással végződő hőgutát.

Nem szabad elmennem azon tény mellett, hogy a beltenyésztés során, és a szelektálás hiánya miatt sok olyan betegség előtérbe került az utóbbi 5 évben a hobbiállattartóknál, mely korábban számunkra vadászóknál ismeretlen fogalom volt. Ilyen a mellékvese, a daganatos, légzőszervi és meghűléses, ivarszervi megbetegedések, látási, hallási, emésztési problémák, valamint a tartásból fakadó krónikus vagy akut szőrhullás, szőrhiányosságokról, hogy a leggyakoribb problémákat említsem.

A gombás és ekcémás megbetegedés szinte minden esetben egy fertőzött másik görény közvetítésével kapja el állatunk. Bár jól és biztosan kezelhető különféle készítményekkel, mégis néha igen elhúzódó kimenetelű a kezelés. Természetes várakban futtatott, illetve a természetben sétáltatott egyedeknél, ha felmerül a bőr és szőr probléma, szinte minden esetben szőratka, vagy rühatka a főkolompos. Bőrkaparék vizsgálattal, majd ennek ismeretében történő megfelelő gyógykezeléssel hamar pontot tehetünk a problémára.

Étrendből fakadó betegségeknél első helyen áll a nem megfelelő összetételű tápok, és konzervek tartósítására használ anyagok bevitele, és maga a (fém) konzerv anyaga. Alattomos dolog, hiszen egy tartós etetés eredményeként lép fel az emésztési probléma, allergia, és a daganatos megbetegedés.

Hogy kiküszöböljünk minden hasonló problémát, hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy görényeinket minél természet közelibb takarmányon tartsuk. A természetben az állatok minimális és szezonális gyümölcs fogyasztása mellett elsősorban rágcsálókon élnek. Kisebb százalékban szárnyasokon és a víz közeli élőhelyeken; döglött halféléken, kétéltűeken és hüllőkön.

Rovar fogyasztása elenyésző, ürülék vizsgálatban elsősorban a molnár görény esetében figyeltek meg kitin maradványokat cserebogár rajzás idején.

Ebből fakadóan állataink takarmány összeállításánál, a rágcsálok aránya élvezzen prioritást. Melyek lehetnek ezek? Tenyésztett egér, patkány, mongol futóegér, tengerimalac, nyúl és minden olyan rágcsáló, melyet tenyészetekből be tudunk szerezni. A nyúl kivételével minden rágcsálót lehetőleg egyben, nyúzatlanul és a zsigerekkel adjunk állataink számára. Mi ennek a jelentősége? A természetben is a különféle növényi, ásványi anyagokat és nyomelemeket a ragadozók a (növényevő) prédáik zsigereinek az elfogyasztásával nyerik. Ráadásul a szőr és toll fogyasztása az emésztő rendszerükön áthaladva, egyfajta tisztítási funkciót is betölt. A rendszeresen szőrébe, tollába etetett takarmány soha nem okoz az állatoknak bélcsavarodást, táplálékpangást, elakadást, ráadásul megszünteti a hasmenést, és az esetleges bélhuruti panaszokat. A nyúl nagysága miatt nem tanácsos a zsigerek etetése. Madarak közül szintén minden tenyészthető és könnyen beszerezhető madár szóba kerül. A madarakról a toll nagy részét kopasszuk azért le, mert különben ezt az állatok végzik el, melytől a kertünk egy baromfifeldolgozó képét fogja mutatni.

Ragadozó állatok általános takarmányozási szentenciája úgy szól, hogy minden olyan állat alkalmas etetésre, melyet az adott ragadozó képes lenne elejteni, és egyszerre, vagy néhány napon belül elfogyasztani. A nagyobb testű egyedeket azért etetés előtt zsigereljük, daraboljuk és kültakarójuk nagy részétől szabadítsuk meg.

Ha zsigereket nem tudunk etetni, így szükséges a növényi rostok, ásványi anyagok és vitaminok bevitele. A vemhesség, illetve a kölyöknevelési időszakban ez hatványozottabb fontosságot nyer. A darabolt takarmány húsra szórt szója őrlemény, illetve valamilyen vitamin keverék Futorral elkeverve megfelelő biztosítékot ad a helyes takarmányozáshoz.

A görényeknél is igaz, ha nagy állatok húsa etetésére vagyunk szorítva, csak kérőző állatok húsa tartozhatnak ebbe a körbe. Helyesebb viszont, ha e helyett inkább hallal etetünk. Frissen és fagyasztva is elérhető a kisebb keszegek beszerzése, akár horgász ismerősökön keresztül. De horgász és díszállat boltokban kapható csalihalak is remek takarmányhúsok.

Természetből csak vadászható állatok tetemét etessünk, ezekből is fent említett méretnagyságig. Meg kell említenem, hogy korábban a hörcsög vadászatának idején nagytételben könnyen lehetett nyúzott hörcsöghöz hozzájutni a csapdázó emberektől. Ma a csincsilla telepek szolgálnak hasonló első osztályú takarmánnyal, lefagyasztott egységcsomagolásban. A görényezésünk, vagy csapdázásunk eredményeként elejtett pézsmapocok is elsőrendű takarmányforrás. Nagy mennyiség esetén érdemes fagyasztva eltárolni későbbi időkre.

Másik tömeg takarmány állat, bár tápértéke kicsit elmarad a korábban említettek mellett, ez a napos csirke. Keltető üzemekből zsákszám lehet vásárolni a befulladt, vagy leszelektált, kelés gyenge lefojtott apróságokat. A napos csirke megtestesíti a tojás és fehér hús kombinációját, így az állatok, - melyek imádják a tojást -, jó kondiba és remek szőrzetbe tarthatók, ráadásul a pihetoll remek tisztító hatású a görények bélrendszerére is.

Felnőtt állatokat naponta egy alkalommal kell etetni, és mint minden ragadozó állat esetében hetente, 10 naponta adjunk egy koplaló napot számukra. Ahogy a természetben sem tudják magukat minden nap jóllakatni, így a fogságban tartás alkalmával is ezt a koplaló periódust be kell iktatnunk. A leghidegebb téli napokon sem kell félni a koplaló nap beiktatásától. Eleve a vadászat előtt is kondicionáljuk picit az álaltokat, melyről még a későbbiekben szó lesz. Így könnyen elé mehetünk az elhízás, emésztési zavarok, evési problémák elé, ráadásul állataink vitalitását is növeljük.

Etetőtálak alkalmazása szükségtelen, mert vagy helyben elfogyasztják az állatok a betett takarmányt, vagy ami a gyakoribb az alvó ládájukba hordják be. Így heti gyakorisággal, nyáron másnaponta ellenőriznünk kell ezeket az éléskamrákat, és a megromlott húsokat ki kell dobnunk. Tény szalmonellára és a romlott hús toxinjára kevésbé érzékenyek ezek az állatok, de a higiénia, dögszag, legyek és nyüvek miatt is tanácsos a maradék kivétele. A görények élelemszükséglete naponta változik. Függ a kondíciótól, évszaktól, kortól és egyéni falánkságtól. Ezért a napi etetések adagját ne határozzuk meg előre, hanem csak minimanizáljuk. Napi gyakorisággal ellenőrzött odútartalom úgy is meg fogja mutatni számunkra, mikor mennyi élelmet adjunk állataink számára. Az állatok élelem kérése, mely mozgásuk aktivitásában lemérhető, úgy is mutatni fogja előre, hogy mennyi maradékkal számolhatunk.

A haletetésénél, hasonlóan a macskákhoz, nem kell félni attól, hogy szálkát nyelnek az állataink, mert aprólékosan rágják szét a táplálékot, apróra őrölve fogaikkal a csontokat és szálkákat. Kiegészítő élelemként a szezonális gyümölcsökből is adjunk a görényeknek. Elsősorban az édes és lédús gyümölcsöket szeretik, mint például az érett dinnye, szilva, cseresznye, őszibarack, eper, szeder és körte.

Szoptatós anyáknak és kölyköknek további táplálkozás kiegészítőt is kell adnunk.

A munkára (teljesítményre) tartott állatok mindenkori kiindulási alapja, az ehhez igazodó céltudatos tenyésztés. Az állatok tenyésztésénél az elmúlt évszázadokban többféle cél és irányzat alakult ki. Mégis mind a hasznosítási, mind pedig a küllemi érdekeknél nagyon fontos tényező volt a szülő állatok ebbéli jó tulajdonságainak a szem előtt tartása, annak ellenére, hogy a küllemi tulajdonságok erősítésével sok esetben a hordozott genetikai értékek minimalizálódhattak.

A helyes tenyésztői cél mindig egy idealista szemléletet hordozott magában; Az egyed a fajtára jellemző jegyek hordása mellett legyen a legszebb és az adott munkára a legjobb!

Az elején utaltam már a vadászgörények kialakulásánál, hogy a kiindulási alap a befogott és megszelídített vad görényfélék fiataljai voltak, illetve a fogságba esett görények szaporulatai. Majd ezek a szelíd, vadvéres egyedek tenyésztése során, a szín és genetikai mutánsai létrejöttével alakult ki a „vadászgörény”, amely albínó mivoltban fémjelezte, a lenézett fekete, vagy sárga vad görénnyel szembeni nemesebb pedigréjét, és rasztját.

Az elmúlt évszázadoktól napjainkig, a vadászgörény tenyészállományokba a vad vér bevitele töretlenül folyt. Hozzátéve, hogy a XX. század végétől már a vad színvariánsok és eredeti vad vérek alkalmazása bátran vállalható volt. A kimondottan népi patkányfogóknál azért láthattunk ritkábban fehér egyedeket, mert az ilyen utódokat lehetett csak eladni, másrészt jobban szerettek tiszta, háromnegyedes, vagy feles vadvéres egyedekkel dolgozni. Hogy melyik fajt részesítette az adott görényes ember előnybe, ez általában az egyéni tapasztalat és persze a helyi lehetősége határozta meg. Dunántúlon és üregi nyúlban bővelkedő területeken szinte kizárólag a házi, vagy közönséges görényt (Mustela putorius p.), míg az alföldi, Tiszán túli területeken és elsősorban a hörcsögözők, patkányozók a mezei, vagy molnár görényt (Mustela eversmanni) alkalmazták. Lelovich György néhai solymászmesterünk a múlt rendszer üldözöttjeként évtizedekig patkányozással kereste kenyerét molnár görényeivel, illetve pézsmázáshoz bevetett görény és kanadai nyérc hibrideivel. Solymászmadarai számára takarmányállatokat is sok esetben (ürgét, hörcsögöt) görényei vadászata biztosította. De manapság is van még egy-két idősebb „civil” görényes ember, ki biciklijére erősített hordozó ládákban járja a vidéket és tanyákat patkányirtás végett.

Jelenleg csak a közönséges görény fogható be és használható vérfrissítésre a görénytenyésztésben, a molnár már lassan két évtizede védelem alatt áll.

Nem lehet kérdéses az elmúlt évszázadok tapasztalata alapján, hogy a vadászatra használt görényeink vérvonala, vadászati és egészségi vitalitása megőrzése végett, tenyésztésükhöz közönséges görényre is szükségünk van. Természetesen megfelelő kezesség tétel mellett a tiszta vérű egyedek is alkalmasak a vadászathoz, de ilyen manapság már nagyon ritka a gyakorlatban. Pedig amíg törvény lehetőséget ad rá, addig kéne ezzel a lehetőséggel élni, hosszútávra tervezve és tiszta vérben génbankokat felállítva. Mondom ezt mindazon okán, hogy sajnos a közönséges görény állománya jelentősen lecsökkent, melyet a csapdázási, autógázolási, egyéb kézre kerülési adatok is jól tükröznek. Igaz viszont az is, hogy a molnár görény hazai állománya ezzel szemben örvendetesen emelkedőben van. Olyan területeken is gyakorinak mondható, ahol 15 éve még nem mutatkozott. A két faj élőhelyileg jól elkülönül, bár a beépülések növekedésével már erős átfedések is megfigyelhetőek. A molnár görények elsősorban alföldi jellegű, pusztai és külterületi életet élnek olyan élőhelyeken, ahol kotorékokban élő rágcsálók (hörcsög, kósza és mezeipocok, patkány, ürge) terített asztalt biztosítanak számára, az emberi élettől távolabb. A közönséges görény elsősorban lakott területekhez köthető, és az alföldtől a hegyvidéki területekig mindenhol általános elterjedtségű, de sehol sem gyakori már. Ennek több oka van. Első helyen a mindenhol erős állományra felnövekedett nyest (Martes foina) áll, mely táplálék és territórium riválisa lett, a nála gyengébb, ügyetlenebb, és humán konyhai hulladékot mellőző táplálkozású görényeknek. Másik a megváltozott civilizáció és hozzá kapcsolódó állattartásában keresendő. Míg korábban szinte minden udvartartásban szerepeltek a baromfifélék, galambok és húsnyulak, manapság a parkosított és díszkertek, valamint a kutya-macska hobby-állattartás, továbbá a régi épületeket és építészeti stílusokat felváltó modern irányzatok, a görény életfeltételének hanyatlásához vezettek. Hiszen nem találja meg sem a táplálék bázisát, sem a nyugodt élőhelyét, szaporodási lehetőségét az elvárosiasodott környezetben. Így populációi elsősorban a vidéki agrárfalvak, mezőgazdasági létesítmények (baromfitelep) köré összpontosult. Nagyobb városokban eddig befogott görények szinte kizárólag az elkóborolt, megszökött hobbyból tartott vadászgörények szolgálták. Európai normától eltérő, kimagasló hazai kutya és macska állományból adódóan is visszaszorult a közönséges görény. Gondoljunk csak az utcákon kóborló kutya és macska tömegekről, illetve elütött tetemeik látványától, mely hasonlót a környező országokban, vagy távolabb nem tapasztalhatunk.

E negatív hatások ellenére állományát még stabilnak állítják, stabilabbnak, mint a feljövő molnárét, így az adott kíméleti időn kívül szeptember 1. és február 28. között még elejthető, befogható. Ettől eltérően is történnek alkalmi befogások baromfi és szárnyasvad-tenyésztő telepeken, illetve a háztáji haszon és díszbaromfi, illetve galamb állomány károkozása esetén.

Ha lehetőségünk van rá, ezeket az állatokat minden féle képen próbáljuk a befogótól megszerezni, akár a kára megtérítésével is, hogy megfelelő vérfrissítési lehetőségünk legyen a jövőre nézve, és ne kerüljön szegény pára a hirtelen haragból fakadó enyészet martalékává.

Alkalmanként egy-egy farakás átpakolásával, régi ólak elbontásával, tetőik felújításával kézre kerülhetnek görény fiatalok, elsősorban a kora nyári hónapokban. Belőlük még alkalmasabb tenyész állatunk lehet a későbbiekben, illetve megfelelő kezesség tétel mellett remek vadász állatokká nevelhetők. Persze ennek előfeltétele, hogy az elvakult gyűlölet hiányozzon a fellelőből, és időben kapjunk információt a kézre került kis állatokról.

Célirányos befogás esetén elsősorban az említett nagykapacitású húsbaromfi és tojástermelő telepek a legbiztosabb esélyekkel kecsegtető helyek. De lakossági kisgazdaságok alkalmi előfordulási jelzésére is érdemes kiraknunk élve fogó ketrec csapdákat. Ilyen befogók az országban szinte minden vidéki vas-műszaki boltban, illetve több gyártónál és vásárokon is beszerezhető.

A görény csapdázása nem igényel túl nagy rafinériát, általában elég bután belesétál a kirakott kelepcében, ha az jó helyen és csalival van kirakva. Fontos kirakási tényező, hogy hova. Ahol jelezték számunkra a görény jelenlétét, egy gyors terepszemlét követően próbáljuk behatárolni az állat mozgását, útvonalát, mely az adott haszonállat zsákmányolását célozta. A csapdát mindig fal mellé, farakás tövébe, közvetlenül a szalma, szénakazal mellé állítsuk fel. Közönséges görényre a legjobb az a csali, amit az állat maga ejtett el, de mohóságából kifolyólag már nem tudott az éjszaka folyamán elhurcolni. Itt a tetem helyén kell a ketreccsapdánkat felállítani. Tojáshordás esetén egyértelműen az adott baromfi tojása a legjobb csali, főleg a tavaszi, kora nyári időszakban. Ha viszont csak éjjeli látogatását, állatrablását konstatálták, akkor olyan élő állatot kell a ketreccsapdánk elrekesztett részébe tenni, amire a görény rákapott, és amiért az udvarba, az állattelepre bejár. Általában pár napon belül az adott károkozó fogságba esik.

A befogási stresszt minimanizálnunk kell a leendő tenyészanyagunk egészsége és túlélése érdekében. A befogott állatot, mind a csapdában, mind az elszállító ládában nyugodt helyen, letakarva kell tartani mindaddig, míg a végleges helyére nem kerül. Ez lehetőleg 24 órán belül történjen meg. A befogott állat, bár ránézésre mutathat nyugalmat, vagy depressziós sokkot is, felé nyúlva minden esetben menekülni, vagy támadni fog. A házi görény nagyon bátor! Ha rájön, hogy nem tud menekülni, bűzmirigyét bevetve, az embernek is nekiugrik, komoly sebeket okozva harapásaival. Így a csapdából való kivétele, illetve a későbbi mozgatása, áthelyezése mindig nagy körültekintéssel és biztonsági feltételek mellett történjen. Ilyen a védőkesztyű is, melyet nem tud átharapni. Ez minimálisan 3-5 mm vastag marhabőr kesztyűt jelent. Ha nagyságából, vagy a ketrecen keresztül a neme megállapítható, akkor kár a megfogásával tovább stresszelnünk, illetve harapásainak kitenni magunkat. Jobb egy szállító ketrecbe átugrasztani. Természetesen a hagyományos műanyag macska szállító ládák alkalmatlanok a vad görény szállítására és tárolására, pár órán belül képesek magukat kirágni belőle. Ha meg kell fognunk, mert például külső élősködőit távolítjuk el, vagy esetleges sérüléseit látjuk el, gyorsan erős nyakfogással kapjuk el. Mint a vadászgörények esetében bevált módszert, a farok fogást mellőzzük, mert biztosak lehetünk benne, hogy a vad görény vissza tud hajolni és akar is, egy jó harapás és menekülés reményében.

A befogott görények tartó helye hasonló kialakítású legyen, mint a korábban leírtak, azzal megtoldva, hogy a ketrecük elhelyezését a kertünk egy zavartalanabb részébe állítsuk fel, akár valamilyen körbekerítéssel (pala, OSB lap) is védve a külső, számára kellemetlen ingerektől. A befogott görényeket, amíg nem veszik el kézből a táplálékot, addig csak egymástól elkülönítve, egyedül tartsuk. Ez egyben a karanténozási szempontnak is megfelel. Az első két hétben a vele való kapcsolatunk csak az etetés és itatás, valamint a trágyás tálcájának a cseréjére korlátozódjon. Takarmányozására elsősorban kistestű rágcsálókat, galambot és baromfi féle húsát adjuk. Sok esetben kezdetben csak a baromfit és tojást eszi az állat. Amikor már belakta új otthonát, - egyre gyakrabban látjuk a koresti és éjszakai időben az alvóládáján kívül -, etetési időben próbáljunk vele kapcsolatba kerülni. Mindig a fokozatok betartásával közelítsünk hozzá, illetve időzzünk nála. Fő elv, soha nem nézünk az állat szemébe, és ha megijed, és nem jön elő, ne ácsorogjunk ott órákat várva, hanem hagyjuk magára megnyugodni, próbálkozzunk később és többször. A kölyökként befogott állatoknál, ha még vakok, akkor legjobb egy vadászgörény anyánk alá bedajkásítani őket. Ha már nyitott szemű kölykök kerülnek hozzánk, akkor ők már magunktól esznek, így külön szoptatni nem kell őket. Az ő kezessé tételük ugyan olyan metodikával történik, mint a többi vadászgörény kölykünkkel. Persze vitálisabbak, hangokra, mozgásokra, számukra idegen dolgokra gyorsabban és aktívabban reagálnak, de ezeket a napi tréningekkel mérsékelni tudjuk majd.

Felnőtt állat esetében, megfogásakor, ha ez szükséges volt, illetve a párhetes stresszmentesítését követően, vizsgáljuk át, sérüléseit lássuk el, kullancsokat távolítsuk el, illetve ivermektin hatóanyagú cseppekkel a külső és belső paraziták ellen kenjük be a bőrét. Esetleges vakcinázását is ekkor eszközöljük. Ellenőrizzük a kondícióját, és a fogai alapján határozzuk meg a korát. Öreg, őszülő fejű, lekopott fogú egyedeket engedjük szabadon, mert az esetek többségében stresszelve magukat, elpusztulnak.

Tenyésztésbe állításuknál a kan állatokhoz bátran társíthatunk tüzelő vadászgörény nőstényeinkből, melyeket 100%-san be fognak fedezni a már pár hónap óta fogságban tartott és „beketrecezett” állatok. Nőstények esetében elsősorban a fiatal egy éves állatoknál számíthatunk biztosan szaporulatra és megfelelő kölyöknevelésre. Idősebb egyedek általában az első évben kihagyják a tüzelést, és az azt követő évben sem biztos, hogy a leendő kölykeiket felnevelik. Ezeket az állatokat célszerűbb elengedni egy megfelelő élőhelyen.

Ha a fiatal nőstényünk nem lett kéz szelíd, és nem tudjuk biztosan a tüzelését megállapítani, akkor a ketrecéhez a kan ketrecét kell szorosan tennünk. A kan állat átmenési törekvése el fogja árulni minden esetben, a megfelelő fedeztetési időt, amikor áthelyezzük a nőstény mellé.

A vadvér bevitele után beszéljünk a vadászgörények szaporodásáról. Mindkét nem egy éves kora után már ivarérett. A nőstények hamarabb is, akár 6-7 hónaposan is megkezdhetik első tüzelésüket. A szabadlevegőn tartott állatok március végén, április elején kezdenek ivarzani. Lakásban tartott egyedek a felborult hormonháztartás, az időjárási, és a nap-éj ciklusok kiesése miatt, egész évben bármikor tüzelésbe kezdhetnek.

Nagy családokban tartott nőstényeknél a tüzelés megindulása dominóelvként hat a csoport többi nőivarú egyedére, így a legtöbb esetben az első nőstény tüzelésétől számítva 2 héten belül mindegyik nőstény tüzelni fog. A tüzelést a nőstények pérája folyamatos megduzzadása jelzi, mely igen látványos méretűre dagad. Ez, mint egy 7-10 nap alatt éri el a teljes érési stádiumát, amikor már kész a kan fogadására. Ekkor már van érett petesejtje, de maga a párzás és a párzás időtartalma, aktivitása és gyakorisága további peteéréseket indít el. Csak az érett petével rendelkező nőstény engedi magára a kant! Maga a párzás elég zajos, és külső szemlélőnek akár brutális is lehet. A kan a nőstényt nyaktájékon elmarja és maga alá gyűrve párosodik vele. Maga az aktus 20 perctől akár másfél óráig is tarthat. Az első bálozó nőstények, illetve a kevés petével rendelkező nőstények sok esetben a hím aktivitását agresszívan próbálják elhárítani, melyre a hím hasonló durvasággal, és erőfölénnyel válaszol, véresre is marhatja a szabadkozó ara nyakát. Volt eset, hogy több öltéssel kellett összevarrnom a nőstény nyakbőrét, a heves nász végeztével. Kolóniába, vagy magában tartott egyedeknél az utolsó pete megtermékenyüléséig fog pározni a nőstény. Ez áltálában 2-3 nap. Ha idegen kannal kívánunk fedeztetni (pl. vadvér, vagy nincsen kanunk), akkor mindig a kanhoz kell vinni a nőstényt. Aktív, gyakorlott tenyészkan esetében lehet a nőstényhez is vinni, de az első párzást követően, a hím az idegen ingerlő szagoktól eltelve, további nőstény keresésébe kezd, így pihenés, és táplálkozás helyett tovább kutatva fárasztja magát akár egész éjjel, mely a további párzások és a termékenyülések rovására mennek. Ezért a párzást követően a kant célszerű a megszokott helyére visszavinni, és a következő nap ismét elvinni mindaddig, amíg a nőstény felveszi. Amint a péra duzzadása megszűnik, és ráncosodni kezd, ez az alkalmi (bérfedezés) pároztatás végét jelenti és a nőstény már elvihető. Általában érdemes az ivarzó nőstényt a kannál hagyni legalább egy hétig, a biztos, és nagy alom számot jelentő több párzás végett. Idegen, ivarzó nőstényeket nyugodtan társíthatunk egy kialakult 5-8 fős kolóniához, mert kisebb rivalizáció ellenére, az új nőstények a párzással és a hím hajtásával lesznek lefoglalva és nem a másik nősténnyel való civakodással.

Tenyésztésünk legfontosabb tényezői az ismert eredet, a munkaalkalmasság és a méret. Manapság, amikor már több ezren tartanak és tenyésztenek vadászgörényeket idehaza is, legtöbb esetben nem ismert, vagy hiányosak, illetve tévesek az adott szülő állat felmenői, így nem tisztázható a későbbi párba állításuk során az esetleges rokoni kapcsolat. Munkára tenyésztett egyedek esetében ez azért ritka, hiszen maga a használat egyfajta szűrője a tenyésztésre szánt egyedeknek. Ráadásul a vad vér időszakos bevitele szavatolja, hogy nem történhet meg, - a hobby szinten terjedő - „kékvérűség”. Egy jó „törzskönyvvel” rendelkező egyednél hasonlóan, a munkára tenyésztett rokonéhoz, soha nem lehetnének egészségügyi, vagy vitalitási, ne adj isten vadászati képességeiben korlátozott magatartások, de sajnos a gyakorlat eddig azért mást mutatott. Ezért csak olyan egyedeket pároztassunk, melyek tenyésztőjét ismerjük, és megfelelő információt megkaptuk a szülő állatról akár gyakorlatban is bemutatva, valamint az elvárt munkát és egészségi állapotot mutatják már éveken át.

A görények szaporodó képességüket hosszú ideig megtartják, jó vérvonal esetében. Nálam még 9 éves szuka ellett és remekül nevelt, illetve 11 éves kanom termékenynek bizonyult.

Vemhesség alatt a korábban párban, vagy kolóniában tartott állatok az ellésig együtt tarthatóak. A megszokott környezet, az egymással való játék, vagy a táplálékon való civakodás csak erősíti a magzatokat, nem kell félni a vetéléstől. Vetélés csak abban az esetben történhet, ha ebben az időszakban próbálnánk a nőstényeinket védőoltásokkal immunizálni, egyéb más gyógykészítményekkel kezelni. Tulajdonképpen a kolóniában való ellés alkalmával sem eszi meg a megszületett kicsiket a többi nőstény, vagy a kan, általában a szülői aggódás miatt való ide-oda cipeléstől, az alvóládában való közös alvás során a ráfekvéstől pusztulhatnak csak el a picik. Ráadásul a vemhes, vagy közel egy időben ellő mamák szeretik egymás kölykét ellopkodni, mutatva rendkívül megbízható és aktív nevelési ösztönüket. Nem véletlenül lehet egy szoptatós nőstény görényhez bedajkásítani más fajok kicsinyeit, a menyéttől a macskáig. A vadon fogott stresszelő anyáknál, valamint a beltenyésztett, genetikailag silány vadászgörényeknél fordulhat csak elő nevelési, vagy ellési probléma.

A vemhes anyák etetésénél a fehérje és foszfortartalmú takarmányállatok bevitele domináljon. Erre a legjobb táplálék a nyers hal (édesvízi, tenyérnyi méretű fehérhalak). A vemhesség ideje alatt kerüljük a zsíros, nehezen emészthető táplálékokat (csincsilla, öreg nyulak, baromfik, viziszárnyasok húsa, és gyümölcsféléket, mely szőlőcukortartalma magas). Jó, ha napjában kétszer etetjük őket, és gyakrabban adunk nyers tojásba kevert vitamin komplexet.

Az első párzástól számítva, 41-45 napos vemhesség után születnek meg a csupasz és vak apróságok. A négy napos pontatlanság azért mutatkozik, mert mint írtam, maga a párzási aktus indítója az igazi peteéréseknek. Ezért gyakori eset, hogy egyszeri pároztatás után csak álvemhes lesz, vagy 1-3 kölyköt produkál a nőstény. Az állvemhesség után a nőstények a legtöbb esetben visszatüzelnek, és újra pároztathatók. A visszatüzelés jelentkezik az erős genetikai állományú egyedeknél a kölykök leválasztását követően, mely a magas kondíció és jó tartás mutatója is. Nálam egy esetben fordult elő, hogy három ivarzása és ellése is volt egy negyed vadvéres nőstényemnek egy tenyésztési ciklusban, 13-11-6 kölyköt produkálva és sikeresen felnevelve. Nem csak a kölyök leválasztását követően tüzelhetnek vissza a nőstények, hanem akkor is, ha az alom elpusztult alattuk. Tüzelés kapcsán szót kell ejteni, a „túltüzelésről” is. Kóros esetben a mellékvese hormon a ludas a kialakulásáért és krónikus elhúzódásáért. Normál esetben arról van szó, hogy a tüzelő nőstény pártában marad és a normális 10-14 napos tüzelése akár két hónapig is elhúzódhat. Korábban, amíg a görényezés nem hobbicélú tartást jelentett elsősorban, e „betegség” ismeretlen volt, hiszen eleve csak a munkára megtartott nőstények voltak a tenyésztő birtokában, és ezeket fedeztette is a vadászata folyamatosságának a biztosítása végett, a felesleget meg leszelektálta. Ma, amikor túltenyésztésről beszélünk, ez a probléma napi aktualitású. Olyan nőstényeket, melyek vitalitásához, eredetéhez, vadászati képességéhez kérdés merülhet fel, ivartalanítani kell, és a dolog rövidre van zárva hobbitartás síkján. Forgalomban vannak különféle tüzelést gátló kapszulák és injekciók, illetve vemhességet is megszakító injekciók, kinek melyik lehetőség a szimpatikusabb. Korábban munkára tartott, de adott évben tenyésztésre nem használt nőstények tüzelésekor két lehetőséggel éltünk. Sötét, hűvös helyiségbe (pince) helyeztük az állatot fél adag élelmen, illetve ivartalanított (nem lekötött!), kiöregedett és meddő kan mellé, míg a péra duzzadása megszűnt. A kölyöknevelést követő másod tüzelés időtartalma rövidebb, és nem jár túltüzeléssel egészséges állatok esetében.

Ellés előtt a nőstények hasa leszáll, csecsbimbói kiágaskodnak a duzzadt körte alakú hasfalból. Ekkor már külön kell elhelyezni őket egy ellető ketrecekbe. Az ellető ketrecsorokat korábban a kereskedelemben is kaphatóak voltak, ma már csak kéz alatt, illetve magunknak kell megépítenünk. Ezek 40x50x100cm-s nagyságúak voltak, egymás mellett 6-8 ketreccel, állványra erősítve, palatetőzettel. Elejükön minden ketrechez tartozó ellető ládával, melynek rács tetőzete van a szellőzés végett. A ketrecben csak etető és itató edény van, a ládával ellentétes oldal alatt meg az ürülékes tálcák. A ládába száraz szalma, vagy réti széna kerül, melyből a mama ellés előtt puha fészket rág. Az ellés előtt az anyák keveset esznek már, ezért táplálék adagjukat is csökkentsük, mert a meleg hónapok miatt, csak megbüdösödne, és élősködőket csalna a friss alomra. A szoptatás előrehaladtával a táplálék mennyisége, a fogyás arányában pótolnunk kell. A hús (vitaminnal szórt) és tojás mellett minden nap, több alkalommal macska, vagy kutya leticinnel (tejpor) is kínáljuk a kismamákat, melyet nagyobb kedvvel és elánnal fogyasztanak, mint a húsfélét. Ezáltal az ürülékük sárga és híg lesz, de ez ne ijesszen meg senkit, normális dolog. A kutya-macska tejporokat kisállat áruházakban és állateledeleseknél, díszállat boltokban, takarmány üzletekben beszerezhetünk, még a vemhességi idő alatt. Később a kijáró kölykök is szívesen fogják inni ezt a tápláló folyadékot, mely adagját szintén az egész család fogyasztásához kell naponta igazítanunk.

Az ellés, még az első alkalommal elő nőstények esetében is zökkenőmentes, pár órán belül lezajló folyamat. A korábban kézszelíd anyaállat a kölyöknevelés időben harapóssá válhat, illetve a harapós állatból kezes bárány alakulhat, annak függvényében, hogy motiválják az ösztönei és a hormonjai. Befogott vadvérű anyánál az első két hétben, ha nem akarjuk kölykeiket bedajkásítani a biztosabb nevelés érdekében, ne ellenőrizzük az almot, elégedjünk meg a kicsik sivításának a realizálásával. Teljes nyugalmat biztosítsunk számukra, ellenkező esetben a mama új és biztonságos helyet akar keresni a szájában egy kölykével, mely a cipeléstől vagy a taposórácson lehullva elpusztul. Két hét múlva a nőstényt kirekesztve nézzünk rá az alomra, de ne nyúljunk a kicsikhez. Amint pattan a kicsik szeme, vegyük el az anyától, és saját magunk neveljük a kölyköket a továbbiakban.

Vadászgörény mamáknál bátran ellenőrizhetjük az almot bármikor. Persze akkor célszerű, amikor az anyaállat eszik. A jó kondícióban tartott görények általában 8-12, de akár 15 kölyköt is ellenek. Nálam átlagban 9-13 kölyök született eddig, csak a második, vagy harmadik ellésre szokott leesni az alomszám 8 újszülött alá. Természetben is hasonló nagyságrendben ellenek a görények, melyre több adat is szolgált, elsősorban vadőrök csapdázás, lövése után felnyitott állatokat analizálva. Még is a természetben, 6-8 kölyöknél többet vad görény mama mellett nem látunk még felnőni. Természetesen a kisebb alomszám összefüggésben van az adott év rágcsáló gradációjával, és a görény élőhelyével, életvitelével. Ez fogságban nem mutatkozhat, megfelelő tartás és takarmányozás mellett. Az első két nap történjen meg az alom leszelektálása. A tenyésztő és a szaporító között ez az egyik legfontosabb különbség; a szelektálás! Általában csak annyi hímet hagyunk a mama alatt, amennyire a későbbi tenyésztéshez igény van, hiszen a nőstény egyedekkel vadászunk elsősorban. A hímek közül is mindig a legkisebbeket kell meghagyni a mama alatt. Nőstények szelektálását a második napon végezzük. Átlátszó hasfalukon jól látható, mennyi tejet szívtak magukba. A rosszul evőket, vagy az egyáltalán nem szopó soványokat emeljük ki az alomból. Ha elpusztult kölyköt találunk a fészekben, azt is vegyük ki, mert a nőstény ritkán eszi meg elhalt kicsinyét. A fészekanyagot elég akkor cserélnünk, amikor elhasználódott. A mama nagyon tisztán tartja a kölyköket, így az alomcsere a ládában az első két hétben nem indokolt. Két hetes kortól a kölykök dinamikusan kezdenek növekedni, majd 20 napos kortól már a ládába vitt szilárd élelem fogyasztásával is próbálkoznak a tejfogukat növesztő apróságok. A kölyköknek kezdetben lehet csirke és nyúlmáj mellett kisebb, nyúzott rágcsálók húsát adni. Színhúst a kicsinyek többletevése végett ne adjunk, csak ha csonterősítő tablettával pótoljuk a kieső csontok evését. Így a dinamikusan fejlődő kicsik nem lesznek angolkórosak. A 3. héttől már a táplálék felvételük felét adja csak az anyatej, a többit maguk rágcsálják össze. Megkülönböztető táplálást az anyától már nem igényelnek. Ekkor már a mama sokszor az odún kívül pihen, kímélve magát a kölykei tűhegyes fogaitól. Bár 30-35 napos korukig még vakok a kicsik, de a harmadik hét után, ha az odú kijárata alacsonyan van, már kimászkálnak a ketrecben, szaglászva felmérve azt. Ettől kezdve már ürítési dolgaikat is az odún kívül, az anyjuk által hagyott szagnyom segítségével, a ketrec sarkában végzik. Az első kirándulásokat a mama aggódva konstatálja, és pár napig szorgosan visszaviszi az odútól elkószáló kölyköket, de a 4. hét végén már nem foglalkozik kalandozásaikkal. Ekkor a kölykök szopásból nyert élelme már csak 1/3-a a napi élelemfogyasztásuknak. A dinamikusabban fejlődő kölykök (általában a kanok) szemei már 4 hetesen kezd kipattanni, majd 5.-6. hét végére mindegyik kölyök szeme nyitva lesz. Ekkor történik a leválasztásuk, és a további kézből való nevelésük, idomításuk és bevadászásuk.

A vadászgörények kialakulása, tartása és tenyésztése után elérkeztünk a hasznosításukhoz, amiért is évszázadok óta tenyésztjük és tartjuk őket. Mielőtt az idomításukra és vadásztatásukra térek, le kell valamit szögeznem. Manapság gyakran hallható szélsőséges megnyilvánulások a vadászatra idomított állatok esetében, hogy ez egyfajta „burkolt állatviadal”, légyen az vadászkutya, vadászmadár, vagy vadászgörény. Mindig is felbosszant a fölösleges hisztériakeltés, az indokolatlan megbélyegezés, vagy ostoba hozzá nem értés, ezért is tartottam indokoltnak, már itt az elején a tévhiteket eloszlatni. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 7. §. (3) bekezdése kimondja, hogy nem tekinthető tiltott állatviadalnak a vadászatra alkalmazott állatok külön jogszabály alapján történő kiképzése, vadászatokon való alkalmazása.

Ezek után lássuk, hogy melyek azok a szükséges alapismeretek, melyek segítségével egy remek vadásztársat kapunk, mely adott vadászatunkban hatékony társként vesznek részt, eredményesebbé téve célkitűzéseinket. A vadászgörények többsége univerzális, akár üregi nyúlra, akár vándor patkányra, vagy a vízi életet élő pézsmára akarjuk bevetni. Még is lehetőségeink szabnak olykor korlátot a mindenes görények kiképzésére és alkalmazására. Korábban, míg nem volt védett az ürge és a hörcsög, az ugrasztandó állatok körét gyarapították ők is, bár utóbbira gradációs években lehet befogási, elejtési engedélyeket kérni, mégsem a minden napi vadászat részei már. A szomszédos Romániában, ahol a hörcsög prémvadászata még folyik, ott azért lehetőség nyílhat kiadós vadászatukra, görényekkel történő ugrasztásukra.

Itthon, meg maradt a patkányozás és üregizés lehetősége, szerencsésebbeknek meg a pézsmázás is. A bevezetőt kiegészítve a görényekkel történő vadászat során nem a zsákmányállat elfogása, hanem a kotorékából, járataiból történő kiugrasztása a mindenkori elsődleges cél! Ezért is írtam az előző részekben, hogy a jó vadászgörény fokmérője nem a kézszelídsége, hogy ne harapjon, hanem az apró termet, a behívhatóság és a vadászati vitalitás. Egy kis testű egyed mindig agilisabb, fordulékonyabb, fürgébb, kisebb dimenzióban képes a zárt, olykor igen szűk járatokban a problémát megoldani, mellette nem képes az esetleges megszorított nyulat megölni. A patkányozásnál teljesen mások az elvárások, hiszen itt egy biológiai rágcsálómentesítésről van szó, ahol az adott gazdálkodási egységnél kártokozó patkányok teljes kiiktatása a cél. Megszüntetve a további károkozás és fertőzés lehetőségét. Pézsmázás szintén egyfajta biológiai védekezés, ahol folyó vizek gátjait átfurkáló pézsmák elejtése a cél, megelőzve az árvízi gátszakadásokat, másod sorban az értékes prém lehetősége.

A görények idomítása nem ördöngösség, ahogy sok állaté sem. Az állatok tanítása legkönnyebben és sikeresen akkor történhet, ha ismerjük az adott faj viselkedését, reakcióit, motiválhatóságainak lehetőségét. Tudom, van egy régi szentencia, hogy jutalmazással és fenyítéssel lehet könnyen idomítani. Nos ezeket az elveket, főleg amióta solymászom, nem tudom elfogadni, illetve csak az első részét. Jutalommal tudjuk motiválni az adott állatot a számunkra megvalósítandó munka (produkció) elvégzésére. A fenyítés helyett mi büntetést mondunk, és nem a fizikai, testi sanyargatás értelmében. A mi tanítási metodikánkban a büntetést az jelenti, ha az állat számára a kedvező dolgot csökkentjük, vagy megvonjuk, sikeres munka elvégeztével viszont bőségesen jutalmazzuk vele. Így hamar rájön, hogy amit elvárunk tőle, az számára is a legjobb végkifejlettel fog végződni. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha nem cirkuszi produkciókat, a fajtól eltérő viselkedést akarunk tőle megkövetelni, hanem a számára is természetes dolgot gyakoroltatni, csak nem akkor és úgy, ahogy és amikor neki van hozzá kedve, hanem amikor mi ezt elvárjuk tőle. Kicsibe ezt úgy kell elképzelni, hogy nem akkor nyargalászhat egy kutya és vadászik saját feje után, amikor kedve tartja, kerítések, határok és kontrollok nélkül, hanem amikor a gazda viszi, és koordinálja. Hiszen az állatokban nem lehet egyfajta viselkedési normát kialakítani, amit maguktól emberektől felügyelet nélkül is elvárhatunk, mert az állatok viselkedéseire nagyobb kihatással vannak az ösztönös cselekvéseik és a génjeikben hordozott információk.

A görények alapidomítására a legjobb időszak a kölyökkor. Ez nem zárja ki, hogy felnőtt egyedet ne tudnánk sikeresen idomítani. Viszont a menyétfélék életében van pár apró momentum, melyet a kölyökkorban tudunk a legkönnyebben kiaknázni és céljainkra fordítani. Így magát az idomítást nem kötelező tananyagként, hanem egy jó kis játéknak könyveli el védencünk.

Nagyon fontos dolog, hogy a görények is olyanok, mint mi emberek, vannak okosak, ügyesek és persze lassabban tanulók, vagy gyengébb képességűek. Így nem szabad pálcát törni új kölykünk felett, ha az a leírt szentenciákat nem produkálja azonnal. Legyünk türelmesek, és ami fontos következetesek. E kettő együttese érvényesüljön mindig, ha állatot tanítunk. Az idomítás során vadászgörényekről írok, a vadóc és félénk vadgörények és hibridek (kanadai nyérc x görény) idomítása más kategória, nehezebb, több szakértelmet kíván és még több toleranciát és türelmet az idomárjától. Velük kezdő görényes csak törököt foghat. Viszont a negyed, vagy nyolcad vadvéres egyedek viselkedése, és munkája nem különbözik a vadászgörényekétől, így őket is ide veszem idomítás és bevadászás terén.

Görényeink idomításának a lépcsőfokai a szocializálás, kezessé tétel, Pavlov-i reflex kialakításával a behívhatóság elérése, majd a bevadászás és a vadászat. Igazából egyik a másikra épül, és átfedésben kell működnie, melyet a bevésődés érdekében naponta gyakoroltatni kell a kölyökkel mindaddig, amíg az készségszinten nem megy. Utána már elég a pavlovi tényezők napi gyakorlása, majd az élesbe történő alkalmankénti vadászatok. Minderre van egy, másfél hónapunk! Tanításaink alatt törekedjünk arra, hogy ha valamit nem akar elsajátítani az állatunk, akkor gondoljunk át az ő fejével is, hogy miért. Belegondolva, mit tenne ő a szabad természetben, vagy magától az adott szituációban, hogy elérje (megtagadja) azt a dolgot, amit mi várunk el tőle. Így fogjuk csak játékosan és könnyen állatainkat beidomítani. Természetesen ehhez szükségünk van az adott állat, jelen esetben a vadászgörény (vadgörény) viselkedésének az ismeretére. Néhány év tapasztalata függvényébe, majd bárki be fogja látni, hogy sikeréhez nem a különféle tanok és leírások adták a legjobb recepteket, hanem maguk az állatok. Minél többet tanulunk egy állattól, annál könnyebben fogjuk a következőt már idomítani, mert minden tanítás alkalmával ok okozati összefüggések vannak, amit fel kell, mind a tanítónak, mind pedig a tanulónak ismerni a siker érdekében.

Mikor kezdjük el a tréninget? Fontos kérdés, hiszen mint az elején utaltam rá, a játékkal történő, a viselkedésmechanizmusra épülő tanításunkra igen szűk az időkorlát. Már igen korai stádiumban, amikor még vakok a kölykök kontaktusba tudunk kerülni velük. Ekkor két érzékszervük van, - a hallásuk és a szaglásuk -, melyre támaszkodhatnak, és kapcsolatba kerülhetünk velük. Tudom, ebben az időszakban ez csak annak adatik meg, aki saját maga tenyészt, még is a tenyésztőnél némi segítséget azért kieszközölhetünk. Ha napjában egyszer kézbe tudjuk venni a 2,5 hetes kornál idősebb kölyköt, hogy szagunkat, érintésünket és hangunkat szokja, már nagy lépéssel előbbre vagyunk a szocializálás terén. Sőt! Egy plusz választási segítséget is fog nyújtani számunkra, hogy melyik kölyköt válasszuk magunknak két héttel később. Ha első görényünk, akkor egy kölyköt válasszunk, ha már van tapasztalatunk, akkor a vadászataink hatékonysága érdekében, 2-4 kölyköt idomítsunk egyszerre. A kézbe vett kölyök legyen aktív kereső, orrával böngéssze át kezünket, ruházatunkat. Egy 3 hetes kölyök már az anyja nyomán is el tud boldogulni, így nem lebecsülendő a napi testkontaktusunk vele. Fontos, hogy a pavlovi reflexet már a kezdetektől kezdjük alkalmazni. Ezt egy adott hang kiadás mellett, egy azonnali az állat számára kedvező élelemmel párosuljon. 3 hetes kortól a kölykök már maguktól is esznek, így apró falatokat az orrukhoz téve, könnyen a jutalomfalatra kapathatók. Főleg, ha a tréninget etetés előtti időben tudjuk megoldani. Én mindig cuppogok a görényeimnek, mely elsőre érzékenyen érinti a kis kölyköt, de éppen speciális frekvenciája és rezonanciája alapján a későbbi vadászatok során is jobban érzékelik a kotorék mélyén a tapasztalatom szerint, mint egy akármilyen jó csengésű szót, vagy rövid behívó mondatot kiabálnék. Ezt a hangadást az élelemmel együtt, és mindig csak élelem adáskor hallatom! Fontos, hogy a reflexet kiváltó hang mindig azonos legyen, hogy ne zavarja össze az állatot, és élelemadással párosuljon. Soha ne verjük át a tanítványunkat, mely kölyökként hamar elveszíti amúgy is a hosszabban tartó kontaktusát és érdeklődését velünk, és bármivel szemben.

Tehát az első leckéink; a hangunk, érintésünk, fogásunk és szagunk egy kellemes érzetet váltson ki a kölyökből, mely nem lehet más, mint a jóllakottság és biztonságos, meleg érzet. Ezért ne hideg kézzel, az állat stabilitását kockáztatva (ne adj isten feldobálva!!!) próbáljunk testközelbe kerülni vele. A kölyköt mindig a hasa alá nyúlva fogjuk át, mert ez adja neki meg a megfelelő biztonságérzetet, melytől még a leg fickándozósabb, vagy oda harapósabb kölyköt is meg tudjuk fogni, fel tudjuk venni. Háta felöl való megfogását a későbbiekben támadásnak vélheti a süldő, vagy kifejlet kölyök és visszaharaphat, így mindig nyugodtan, de határozottan a hasa alá nyúlva vegyünk a későbbiekben is a kezünkbe úgy, hogy hüvelyk és mutatóujjunkkal az állat nyaka köré egy laza nyakörvet képezünk, melyet szükség esetén stabil erős fogásba folytathatunk, ha harapást, kiugrást kezdeményezne az állat. Kezelhetetlen kifejlett állatokat erős nyakfogással, vagy egyszerű farok fogással emeljük fel.

Néhány nap elteltével a kölykös ellető ládába ha becuppogunk, mindjárt érzékeljük, melyik az a kölyök, amelyik egyből reagál és emeli nyögdécselve válaszolva fejecskéjét, szimatolva keresve az ismert jutalom falatkát. Ha a négyhetes korig, amikor kinyílik a szemük, folytatjuk ezt a tréninget, már egyszerű lesz számunkra a választás, melyik az a kölyök, amelyik a leggyorsabban reagál és tanult eddig. Értelemszerűen őt válasszuk és nem egy „szubjektív megérzés”, vagy érzelmi alap sugallatára, ne adj isten szín, vagy szőrzet minőség miatt. Céljainkra ez a kölyök lesz a legjobb, a legkevesebb idő ráfordítással.

Amennyiben nincsen lehetőségünk a vak kölykök napi tréningezésére, így a kölyökválasztási idő akkor jön el, amikor pattan a kölyök szeme. A tenyésztőt kérjük meg, értesítsen, amint az első kölyök szeme kipattant, hiszen a teljes alom 2-3 nap leforgása alatt nyitott szemmel mászkálni fog, így marad egy pici idő a választásra. Nehéz ilyenkor jó szentenciával szolgálni, hogy az első látásra melyik kölyköt válasszuk. Mint minden kölyök esetében elsősorban az aktivitást kell figyelnünk hasonló küllemi jegyek és kondíció mellett. A kinyílt szemű kölykök evésekor, majd az azt követő, vagy megelőző birkózásai alkalmával is észre vehető, számunkra a fordulékonyabbnak, ügyesebbnek, kezdeményezőbbnek tűnő kölyök, mely cuppogásunkra élénkebben reagál. A félénk, lusta, félrehúzódó kölyköket ne válasszunk, akár milyen szimpatikusnak is látjuk, vagy javasolja a tenyésztő. Vadászatra mindig az érdeklődő, csibészes, a másikat csipkedő, felfedezőútra elsőnek induló, mindenre felmászó, stb. kölyök a legalkalmasabb. Minden esetre, az első ránézésre történő választás minden állat esetében járhat némi rizikóval.

Mivel a mama mellett a meleget és a nyugalmat tapasztalták eddig, melyhez a szopásból, élelemhozásból a jóllakottságuk is társult, nem véletlen, hogy védencünk a ruházatunk testközeli meleg zsebében fogja a legjobban a komfortérzetét megtalálni. Ezt nevezi a görényes szakma „zsebtréningnek”. A tenyésztőtől mindig evés után, lehetőleg ne egy szállító ketrecben, hanem a zsebünkben vigyük el az apró kölyköt, feltéve, ha nem hosszabb útról van szó. A kutyával ellentétben a dugig evett kölyök nem fog az autó, vagy más közlekedési eszköz rázkódásaitól hányni. Az utazás alatt végig testkontaktusban maradjunk az állattal, mely számára nagyobb biztonságérzetet ad, mint ha egymaga feküdne a hordládában. Megszokta a testvérei, anyja állandó jelenlétét, így nem csoda, ha szívesen fészkeli be magát a tágas meleg zsebünkben. Az elkövetkező napokban, a zsebben hordási időt mindig maximáljuk lehetőségeink függvényében. Ha nagyon mocorog, vagy ki akar minden áron mászni a zsebünkből, tegyük almos tálcára, ahová a szülői házból hoztunk egy apró ürüléket, mely alapján egyből azonosítani tudja, mi célból tettük oda. Így az időszakos etetéssel, és ürítéssel, a nap nagy részét békésen átaludva fogja a zsebünkbe tölteni, akaratlanul is megszokva a hangunkat, szagunkat, mozgásunkat. Amint lehetőség nyílik rá, ismerőseink, barátaink, családtagjaink kezébe is tegyük a kölyköt egy kis simogatásra, hogy más emberekkel is kontaktusba kerüljön, melytől lehet nemtetszésében a farkát üvegmosóhoz hasonlóan fogja borzolni. Ekkor vegyük vissza, hogy ismét tudatosuljon benne, nálunk ismét biztonságba van. Parfümök, más emberek fogása és hangja megijesztheti, vagy idegessé teheti állatunkat, de végül is az a cél, hogy több ember fogása révén szocializálódjon, illetve megtanuljon különbséget tenni idegen és mi közöttünk. Kisgyerekek kezébe, illetve akin látszik fél, vagy viszolyogna az állat megfogásától, ne adjuk a kölyköt, mert ők kiszámíthatatlanok, durván, ügyetlenül, vagy bizonytalanul tartanák kedvencünket, amivel megijesztenék. Eredménye vagy kiugrik a kezéből és valami kemény talajon megüti magát, vagy megharapja a számára kellemetlen ingert indukáló kezét. Így ha a farkát borzolja, és idegesen csóválja, vegyük vissza, ne várjuk meg, míg riasztó hangot hallat és büzzent, mert akkor a következő pillanatban már menekülne, vagy harapna, mely az eddigi elért tanítási fokunkat erősen visszavetné. Ennél gyorsabb és hatékonyabb és játékos szocializálás nincsen!

Mivel egykeként neveljük, minden társasága mi vagyunk, így tapasztalatait, jó és rossz ingereit is csak tőlünk kaphatja. Mint jeleztem az elején, ha gyakorlottak vagyunk már, egyszerre több kölyköt is tréningezhetünk, viszont itt már számolni kell azzal a ténnyel, hogy a testvérek egymás figyelmét elvonhatják a munkáról és a tanulásról. Ezért jobb egyesével tanítani, de társaságba tartani a tanítási időn kívül. Mert a könnyebben tanuló kölyök viszont húzó erővel, „jó példával jár, a gyengébb képességű előtt, aki a testvérétől hamarabb veszi le a feladat értelmét sok esetben, mint tőlünk. Így meg tudjuk tartani az egyensúlyt és ütemet a munka és a szabadidő között, de tény, ha magában tartunk és tanítunk kölyköt, gyorsabban és hatékonyabban fogunk célt elérni.

Az első napokban, hogy a teljes komfortérzete meglegyen a kis állatnak, ahhoz csak annyi kell, hogy odafigyelünk rá; etetjük, üríteni letesszük, majd játszunk, kicsit birkózunk vele játékosan, ahogy a többi kölyöktársával is tette, majd hagyjuk a zsebünkben elaludni, ahogy a testvéreire is mászva, hozzájuk dőlve tette eddig. Az etetéseknél, vagy ébrenléte esetén, ha jutalom falatot adunk, a hozzá kapcsolódó cuppogással erősítjük benne a pavlovi reflex kialakulását minden esetben. A jutalom falat mindig kicsi, puha, két rágásból lenyelhető, számára ízletes élelem legyen. Lehet ez valami konzerv, sajtkocka, túró, darált hús. Lényeg a kis állat az adott jutalomfalatért bolonduljon, mert ez az, ami miatt motiválva lesz a feladat elvégzésére.

Következő lépcsőnk a behívhatóság. Minden menyétfélében ösztönösen nagyon erős a kölyökkori követési reflex, mely egy túlélési, menekülési mechanizmus. A természetben a mama felszólítására, mely általában egy riasztó jel, kezdi követni az első és legaktívabb kölyök a hangkontaktust tartva, nyögdécselve a mamát, majd libasorba őt a többi testvére követi, ki-ki alapon mennyire bírva a tempót. Mivel a szemnyitást követő pár hétben a látásuk elég redukált távolságú, ezért a hangkommunikálás mellett arra törekednek, hogy az előttük mozgó „valamit” kövessék, főleg, ha annak a hangját és illatát már ismerik. Így ha az idomító ruházatát, cipőjét, sapkáját egy zsinóron húznák a kölykök előtt, akkor azt követnék aktívan. Ha idegenével tesszük ezt, azt is elkezdik követni, de pár méter után leállnak, mert akkor realizálták, hogy ennek nem „mama szaga” van és aggódva dünnyögve hívásba kezdenek. Ha a mamaszag és idegen szagot is húzunk egymás mellett, majd kettévesszük az irányt, a kölykök, még amelyik elbambul is, a szagnyomot felvéve, minden esetben a mama szaga után fog fordulni. Ez a követési reflex olyan 3 hónapos kor körül elmúlik, így eddig az időpontig tudjuk a legkönnyebben a javunkra fordítani ezt az etológiai remek tulajdonságukat. A játék, amit megjegyzem nagyon szívesen végeznek, a következő. A kölyöknek, vagy kölyköknek a legbiztosabb pont egy idegen helyen csak mi lehetünk, illetve az ismert alvóládája, hordkedtrece, melyben a terepre is szállítjuk naponta. Így letéve őt egy rövidfüves területre, pár lépést előtte menve, cuppogva hívjuk, majd megvárjuk, míg beér. Ekkor apró jutalomfalattal jutalmazzuk az étkezése előtt álló kölyköt, és megnyugtatóan simogatjuk. Ha nem reagálna hívásunkra, mert a külvilág ezer illata és ingere leköti, tenyerünkkel a földet ütögessük, hallatva a hívó hangot. A föld rezgése és a hívóhang együttese a későbbiek során, amikor már vadászik az állat elsődleges információja lesz a helyzetünk meghatározására! A játékos napi tréningeket mindig az étkezések előtti időre összpontosítsuk, hiszen ragadozó állat lévén, az evést mindig pihenés, alvás követi, különben nem lesz elég érdeklődő a hívásunkra. A jutalmazás, simogatás után ismét tovább lépünk, és az aktívan utánunk futó kölyök sebessége arányában haladunk egyre nagyobb távolságot megtéve. Fontos, hogy ne egyszerre akarjunk kilométereket követtetni állatunkkal, hanem a fokozatosság elvét alkalmazva. A kölyök erőállapota, és érdeklődése úgy is mindig a meghatározója az idomításnak. Mivel elég hamar más érdekesebb játékot is találhat, így mindig tudnunk kell azt a határt, amikor az adott tréninget abbahagyjuk, jutalmazzuk majd pihenni, vagy „szabadfoglalkozásra” engedjük. A követéses hívási gyakorlatot a napok elteltével már úgy folytassuk, hogy különböző terepakadályokon hívjuk keresztül a tanítványunkat. Ez lehet nagyobb gaz, vizesárok, fahasáb. Kezdetben kerüljük az odvas, üreges, nagyobb takarást kínáló terepfedettségeket, melyek elvonják a figyelmét a tanultakról és magánkutatásba kezdenek, rólunk minden esetben megfeledkezve. Vízbe mindig szívesen mennek, és ösztönösen egyből úsznak, ahogy anyjuk után is tennék a természetben, gondolkodás nélkül, szinte fanatikusan. Nem kell megijedni, hogy megfulladnak! Persze vizes árokról, nagyobb pocsolyáról, kisebb kubikról van szó, vagy patakról, nem a vén Duna átúszásáról. A követési gyakorlatok végét mindig a hordládába való érkezés jelenti, ahol a bőséges élelem és víz várja. Így a hang, a követési reflex, a mamához való tartozás, majd a fáradt ismerős helyre való „hazaérkezés” és boldog nyugodt evés lehetősége, ötvözi benne azt a tudatot, hogy tűzön-vízen át hívásunkra utánunk jöjjön. Később, ha lent maradna a vadászat során egy kotorék mélyén, a bejáratnál hagyott szállítóládájába visszatér és ott fekszik majd le, ahogy ezt eddig is megszokta, így minket másnap reggelre ott bevár.

Ha mindez jól megy már, jön az első puding próbája. Ez azt jelenti, hogy a sétánkat egy mesterséges, vagy természetes takarás felé visszük, melybe minden bizonnyal „leakad” tanítványunk, és bizony elő sem jön, míg át nem járta, ki nem kutatta minden zugát. Hogy ne az ösztönei, hanem a tanultak vezessék hozzánk, azaz a hívásunkra ott tudja hagyni a remek játszóteret, hagynunk kell gyermeki ösztöneinek engedni. Le kell ülnünk és meg kell várnunk, akár egy órát is, míg megunja a várat és magától ki nem jön hozzánk, amikor a hangadás mellett a jutalomfalatkáit is megkapja. Jobb, ha mi magunk készítünk egyre nagyobb és több átjárhatóságot biztosító műkotorékot. Így a bent töltött időt, és a tanulásra való visszaállítás lehetőségét mi tudjuk szabályozni. Kezdetben pár kúppala, tetőcserép megfelelő, majd ezt az alap „várat” növeljük és bővítjük naponta további ágakkal, fahasábokkal, földbe ásott árkokkal, melyeket letakarunk cserepekkel, vagy deszkadarabokkal. Bár ismeri már egy részét, mindig talál új lejárandó részt. Így a régiek átnézésére rövidebb időt szán, hiszen ott nincsen újabb információ számára, ezért hamarabb kihívható belőle. Várjuk meg mindig, hogy magától jöjjön ki, unjon rá a várára, és akkor induljunk tovább vele. A görények genetikai kódolásában benne van minden átjárható takarás, odú, kotorék szisztematikus lekeresése. Ez nem egy egyszerű kíváncsiság, hanem egy vele született élelemkeresési „kényszer”. Mivel a vadászat során az összes járatot végig fogja többször is nézni, mire a napvilágra jut, ezért már a gyermekkorban bele kell plántálni, hogy nem a kotorékba találja meg az élelmét, ahogy azt a génjei súgják, hanem nálunk kint, bent csak egy jó játékot talál, melyben kellemesen el lehet fáradni. Így játékosan bevezetjük a kotorékok és takarások lekeresésére, és onnan való kihívás lehetőségére, melyet játékosan, minden kényszer, és éheztetés nélkül szívesen fogja végezni, és melyet később a vadászatok során is a napi játék részének tekinti majd. Így az ősi vadászatból nem táplálkozási célt építünk ki benne, hanem egy sportot, egy jó játékot, amit ösztönösen végez, mert hajtja a vére, de az i-re a pontot nem a zsákmány teszi majd, hanem mi a jutalomfalattal a saját ládikájában. A természetben is egy adott bioritmus szerint élnek a görények. Alszanak, felkelnek, megéheznek, és vadászni indulnak, majd esznek, és visszatérnek a vackukra pihenni. Ha természetes kotorékba hosszabb időt játszik el a kölykünk, sok esetben le fog feküdni aludni, de ettől nem kell megijedni, mert kis idő után megéhezve, vagy éppen mert ásott bent, kiszomjazva ki fog jönni hozzánk, és rohan a hordládájába a megszokott enni és innivaló reményében. A művárunk megújítása egy ideig történhet csak, majd akár mit építünk hozzá, már unja az állat, és inkább kijön belőle, és hozzánk szalad játszani, vagy éppen más új helyet kezd keresni magának. Ez az az időszak, amikor a természetben a szülőtől kezd leválasztódni a kölyök, és első önálló vadászatával megpróbálkozik. Mivel nekünk pont az a célunk, hogy velünk vadásszon és ne magának, elridegülve a szülői háztól, ezért el kell kezdenünk a vadászati tréninget vele, mellyel továbbra is hozzánk kötjük. Mint utaltam rá, az idomítási lépcsők egymásra épülnek, átfedéseket, visszanyúlásokat és napi gyakorlásokat feltételeznek. Így magát a vadászatot is már az első közös játékaink alkalmával, velünk, vagy testvéreivel történő birkózások alkalmával szimulálják. A görények fő fegyverzete a gyorsaság, kellő helyre történő erős harapás, és a préda kimúlásáig történő fogva tartás. Ez utóbbira korábban azt hitte az ember, hogy a vérét szívja ki, majd tovább fojtogatja a többi jószágot. Pedig csak addig tartja erős tarkóharapással az áldozatát, amíg az mozog. Majd elhurcolja nyugodt helyre, hogy elfogyaszthassa. Viszont egy tyúk, nyúl, vagy galamb ólban több állat is össze van zárva, a szegény kis ragadozó meg nem tud számolni, csak azt érzékeli, hogy hoppá, még mindig ott fut. Utána ered, majd lefolyta azt is, és mindaddig teszi ezt, mondhatni buta módon, míg mozgás van körülötte. Reggel meg a gazda azt látja, hogy ott a temérdek elpusztult jószág tarkóján a harapás nyomával, biztos csak a vérét szívta ki! Ma is élnek ilyen ostoba hiedelmek, melyeknek persze a fent leírtak a gyakorlati magyarázatai, nem a vámpíros rokonság.

A vadászatra való edzéseink eredményeként, az állatunk fordulékony, kitartó, erős álkapcsú, és stabil harapású lesz. Sokan a hobbisták között rosszallóan „szájzárazásnak” hívják ezt a jelenséget elítélve, ami egy értékes tulajdonság persze, mely a zsákmányolás egy természetes, vele született ösztönös mechanizmusa, nem egyfajta negatív, elítélendő viselkedése.

Mint minden edzésnek vannak segédeszközei. A mi konditermünk fő fegyverzete a korábban már ismertetett „peca”. Ez egy néhai nyúl hátsó lábának az alsó lábszára némi hússal, és a szőrös, csontos lábfeje. Ezt kell egy erős madzagra kötni, és a kölyöknek - mint a macskáknak anno az újságpapírból kötött madzagos labdát -, dobálni. Görény tanítványunk, hasonlóan a macskakölyökhöz rendkívül szívesen veti magát e játékba, fáradhatatlanul követi a mozgatott, élővé tett prédát, és harapó izmait, majd a leváltott fogait remekül erősíti vele. Kedvencünk ketrecébe ezért célszerű több magasságban is beakasztani ilyen nyúllábakat, melyen a szabadidejében is remekül eljátszik, edzve izmait, harapási, szájzárazási képességét. Hosszú percekig képes lógni a fogával elkapott nyúllábon, közben erősen rázva, mint a víz fölé emelt horogra akadt csuka, erősítve a vadászathoz szükséges nyakizmait, és kígyómozgásra képes hátizmait. A pecának vitathatatlanul kulcs szerepe van a tanításban, edzésben, bevadászásban, és nem utolsó sorban a vadászat során a behívásban. A kölyök minden nap találkozik vele, íze, zamata, haraphatósága, zsinóron való ingerlő mozgása állandó, aktív és vonzó játékot ad neki, egy megehető valós zsákmányt. Így a követési reflex tanításakor, a műkotorékból való kicsalás során, vagy csak levezetés, vagy túláradó hiperaktivitás (például egész napos munkán során kevés időnk volt rá) alkalmával egy olyan eszköz van a kezünkben, ami mindig működik, és igen hatékony csáberővel dolgoztatja le a tanoncunkat. A peca alkalmazásával kizárható az élő állatokon való gyakorlás, mely etikussága is sok esetben megkérdőjelezhető. Mondanom sem kell, hogy nyúllábas tréninget követően, még a több generációra visszamenőleg is vadvért mellőzött egyedeket is könnyen rá lehet venni az üregi nyulak hajtására. Patkányozáshoz sem kell minden tévhit ellenére élő patkánnyal edzeni a tanítványunkat, mert a rágcsálók és elsősorban a kistestű rágcsálók fogása, és megölése genetikailag be lett vésve elég masszívan az elmúlt pár ezer év alatt a görényekben. Ráadásul, mivel természetes takarmányon tartjuk vadászgörényeinket, így eleve a patkányok, egerek ízével és ehetőségével tisztában vannak. Patkányozáshoz a görényeinket nem élő, befogott patkányokkal kell tréningeztetni, hanem meg kell várni a megfelelő testi érettségüket, és vadászati komolyságukat. Mit értek ez alatt? A fentiek szerint edzett, futatott, természetes táplálékon, azaz csontokat rágó egyedeknél, amint teljes testi kifejlődésüket elérték, fogaikat leváltották, a pecán képesek hosszú percekig lógva saját súlyukat megtartani, akár a csont elrágást is bevállalva, ezeket az állatokat már bátran lehet vad, természetes patkányokra engedni, nem fognak meghátrálni, és amelyik patkány szembe fordul velük, azokat képesek lesznek rövid harcban leküzdeni. Ezért én ellene vagyok mindig az élő állatos edzésnek.

A hiedelmekkel ellentétben nem az adott élőlény legyilkolását kell megtanítani a görényünknek, hiszen ez nem egy tanulási információ, ezzel a képességgel együtt születnek, mint az úszás tudásával. A mi céljaink a hatékony, akár több órás vadászat, nem az egyszeri gyilkolásban való elfáradás, mert nekünk a görény az adott kotorékban élő állat kiugrasztását szolgálja. Ha egy kotorékban a görény a gyilkolásra menne rá az ebbéli tanításának köszönhetően (ami nem tanítás, csak a természetes viselkedése erősítése), akkor az első zsákmányon megállna, és jóllakna belőle, majd egy csöndes kotorék szegletben alvásba kezdene. Számunkra ezek a „lusta” görények két okból sem kifizetődők. Egyrészt maga a vadászat lényegét hiúsítanák meg, hiszen ők a vadászatban hajtó szerepet töltenek be, mint a kajtató kutyák, nem egy vadra összpontosítva, hanem minden fellelhetőre. Másrészt a zsákmány elfogyasztásával, elsősorban patkányozás, vagy hörcsögözés területén, komoly veszélynek tennénk ki őket a mérgezések, vagy esetleges fertőző betegségek terén. Így az adott állatunk elvesztését kockáztatnánk.

Mindezek ismeretében, akkor hogy lehet az, hogy görénnyel több nyulat, vagy patkányt is kiugrasztunk, akár egy órát is lohol a kotorékban, olykor le-lefojtva a patkányokat, vagy egy kis nyulat, mégis elő fog jönni a végén? A fentiek ismeretében ez már ugye nem lehet kérdés. A görényt úgy neveltük, hogy a vadászat az neki nem a természetes élelemszerzés, hanem egy jó kis hajkurászási játék, ahol ha beéri az ellent, akkor le kell küzdenie, lehetőség szerint elő kell vele jönni a napvilágra, mert a kotorékban akadályozza a mozgását, és ami a fontos, jutalmat kap az „apportírozásáért”. Ezt pedig a napi tréningezéssel és jutalom falatozással tudjuk csak elérni, hiszen a műprédát nem képes megenni, viszont ha kitolat vele, akkor jutalom falatot kap. Ezt az utolsó próbatételt a legnehezebb elérni, és a társasan tartott, vagy csoportban tanított állatoknál szinte lehetetlen, mert féltékenyek egymásra. Viszont kimondottan szólóban idomítottak esetében a jutalom falat reményében ez az idomítási szint is elérhető, mert természetes viselkedése, hogy a zsákmányával a szájában akár kilométernyi távot is meg kell tennie a természetben. Így a zsákmányhordás nem idegen számára, főleg nem a kölyöknevelési időben. Ezért az apportírozást felszínre tudjuk hozni benne, megfelelő motiválással. A műkotorékban az edzések folyamán, hosszú zsinóron húzzuk a görény előtt a műbábút, azaz a pecát, és igen sebesen, hogy futnia keljen érte. Ha elkapja próbáljuk kihúzni a kotorékból, majd jutalom falattal vonjuk el a figyelmét, oldva szájzárát, és feledve a megragadott és féltett zsákmányát. Ha simán átadja az adott falatért a pecát, akkor ezt próbáljuk mélyíteni benne további gyakorlatozásokkal, milyen jó dolog ez számára. A peca mellett a takarmányozásukra használt patkány tetemet is húzhatjuk vonszalékként. Amint megfogja és ösztönösen a tarkóját harapja, aprókat mozgassuk tovább, így fent tudjuk tartani a szájzárát. A fara felöl a feje irányába kell az orrához közelíteni egy hosszú pálcán a jutalom falatot, majd a fara felé elmozdítva késztetni a jutalomfalat követésére. Mivel a szájzárát a vonszalék rántásaival fenntartjuk, ő nem fogja elengedni a prédáját, de mohóságának engedve meg fogja kezdeni a kifarolást is egyben, a vágyott falat reményében. Ha korábban sikeresen már le tudtuk a jutalom falattal „léptetni” a műprédáról, akkor most is bízva számíthatunk, hogy a fogott zsákmánnyal együtt fog kifarolni a műkotorékból. Amint ezt megtette, az aznapi tréningnek vége, és bőséges jutalomevés következik, hogy erős motiváltsága rögzüljön. Üregizéshez értelemszerűen kell egy kilós nagyságú vonszalékot készítenünk nyúlbőrből. Ha ezzel is rendszeresen kitolat a hívásunkra, a görényünk a legjobban idomított vadászgörények sorába lépett! (Csak zárójelben jegyzem meg, apportírozás terén a nőstény görények a gyakorlatban mindig jobban beválnak!)

Ez persze azért nem egyszerű metodika, és időt és türelmet igényel, ráadásul a felhevült állat sok esetben a szájzára oldásakor a jutalom falattal az ujjunkba is kóstolhat, főleg ha a műprédát nem gyorsan vesszük el tőle, míg a falat lenyelésével van elfoglalva. Harapása esetén, korábbi játékos birkózások során is, már az első próbálkozása alkalmával kapjuk el a torok bőrét és rázzuk meg, ahogy az anyja tenné. Ha ez sem elég az orrát megpöccintve tántorítsuk el a további harapási törekvéseitől. Ha a vadászat, prédálás hevületében, éhségében ráfogna és szájzárazna kezünkre, két dolgot tehetünk. Mivel egy kezünk szabad, ezzel a torkát elmarkolva késztetjük a levegővételre és a szájzára oldására. Szoktak vizet locsolni az orrára, súlyosabb esetben hideg vízbe nyomni. Ezeknél, a szélsőséges eseteknél azért nem idomított, és kezessé tett álatokról beszélünk, hanem inkább az antiszociális, vagy befogott elvadult vadászgörények támadásakor. Ha van segítőnk, akkor az állkapcsa gyors szétfeszítésével oldhatjuk a harapását, ami bizony, ha fő eret ér, komolyabb kimenetelűvé is válhat.

Visszatérve a vadászati tréningre. A jól elkészített műkotorékban való vonszalék (peca) sebesen való húzása olyan kicsiben, mint az agárpályán a műnyúl utáni futás. Sikerélmény itt is van, és teljesen más ízű jutalom falat is, ami a lényege a dolognak. Mivel nem egy menet, hanem ahogy erősödik, egyre több kergetést, esetleges peca elfogást is engedünk számára a nap folyamán, hozzá szokik, hogy mindaddig keressen a kotorékba prédát, amíg el nem fárad, vagy el nem tűnik a préda. A végén hagyni kell, hogy a görény még egyszer végigjárja a várat, ne találjon semmit, és magától jöjjön elő a jutalomfalat, vagy az aznapi élelemadagja és pihenője reményében. Így később a vadászatok során is a már kiürült járatokból ki fog jönni, jelezze nekünk; az objektum „tiszta”.

Három hónaposan a görényünk hangra előjön, a pecát megfogja, és erősen tartja. Jó kisportolt, a várakban fürgén fut, és mindezt szívesen teszi. Eljött az idő, hogy élesbe is kipróbáljuk.

A fenti részben foglaltak ismeretében és gyakorlatával; rendelkezünk egy, vagy több általunk idomított remek fiatal görénnyel. Ha ezekből az élményekből mégis kimaradtunk, és már kifejlett, akár néhány éves görényhez jutottunk csak, azért nem kell mindjárt hobbi-parkolóba küldeni az állatunkat, hiszen genetikai értékei alapján, kevés idomítással, belőle is remek vadászó görény válhat. Az idős korban kapott egyedeknél nem tudnunk megbirkózni minden esetben a harapósságukkal. Legtöbb esetben e kellemetlen tulajdonsága miatt válik meg az addig „felelősség teljes” gazdi a védencétől. Határozottság és egy bőrkesztyű segítségével e problémákat is le tudjuk küzdeni. Ezeket az állatokat az ismertetett farok, vagy erős nyakfogással mozgathatjuk kedvünkre. Ráadásul harapósságukból fakadóan, szájzárazásuk és a pecára történő „ragadásuk” a vadászatink során egyszerűsíti visszafogásukat.

Náluk, mint a fiataloknál is a feltételes reflex kialakítása az elsődleges cél. Futtatnunk, és edzenünk általában nem szükséges, ha csak nem egy kisméretű szobakalitba volt eddigi életterük. Társas formában tartott állatok, a napi egymással történő játékos bírózásokból, kergetőzésből elégséges izmot és fordulékonyságot szereznek a vadászatinkhoz.

A pavlovi reflexet szintén hang, dobolás és jutalom falattal alakíthatjuk ki az idősebb egyedeknél is. Számukra is jó tanulási lehetőség a művár és a peca alkalmazása, a korábbi részben ismertetett metodikák szerint.

Elérkeztünk az élesbe történő kipróbáláshoz. Három féle görényes vadászati módot ismertek, mely a mai vadászati lehetőségeinket biztosítják.

Az üregi nyúl ugrasztás a leg közismertebb, és kedvelt vadászati forma, melyet a haszon vad vadászatánál tárgyalhatunk. Bár korábban az üregi kártékony dúvadként szerepelt a lőjegyzéken, ma már vadászati idénnyel védett haszonvad. Üregi nyúl ugrasztásakor történő vadászati formák, bár különböznek az elejtés szempontjából (élő befogás, lőfegyverrel, ragadozó madárral, vagy íjjal történő elejtés), a görény engedés oldaláról azonos a metodika.

A tapasztalatlan görények első futása mindig olyan kotorékba történjen, mely lakatlan, vagy csak 2-3 kijáratú felszíni kotorék, melyben ritkábban tartózkodik állandó lakó. A kotorék megvizsgálása az első lépés. A bejáratnál kiásott homok frissessége és a belé nyomódott nyomok elárulják számunkra minden esetben, lakott-e a kotorék, és ki a lakója. Lévén sok esetben kóbormacska (vadmacska), és egyéb menyétféle is lehet az állandó, vagy ideiglenes lakója. Ha pókhálós a kijárat bátran engedhetünk minden esetben. Ha macska, vagy nyest nyomokat találunk, akkor keressünk egy másik kis várat. A bevezetés napján a görényünk nem kap élelmet csak a munka végén, hogy megfelelő éhség érzete legyen, érdeklődése, és természetes kutatási hajlama az adott kotorék és lakói iránt. Így aktívabban fog keresni, gyorsabban futva nézi le a járatokat, és hívásunkra könyörgés nélkül elő fog jönni. Ha az első lakatlan kotorék minden kijáratát lejárta, vegyük kézbe és újra és újra a másik bejáratba helyezzük, hogy megszokja, többször le kell ellenőriznie az adott „objektumot”, mielőtt másikba engedjük. Ez azért fontos, mert az állat néhány átnézés után rájön, hogy itt már járt, nincsen lent semmi kedvére való élelem, vagy játék, így a felszínre jön az élelem reményében. Ekkor már hiába rakjuk vissza a másik kotorékba, ő egyből kifarol, vagy fordul belőle, és a felszínen keresgél tovább, jelezve, itt nincsen semmi számára. Pont ez a cél ezzel az idomítási fázisunkkal, hogy ráébresszük az állatot arra, ha tiszta lent a terep, magától jöjjön elő, és a felszínen keresgéljen tovább. Itt a pecánkat kell megtalálnia, közelbe eldobott jutalomfalatot, vagy a hordládáját, melyben némi jutalomfalat és víz várja. A későbbi vadászataink során fog ez a lényeges utolsó idomítási fázis kamatozni, amikor kisebb várak gyors lekeresése a cél, melyre kevés időnk van a hatékonyság miatt. A görény ekkor végigfutja a járatokat, minden kijáraton kinéz mindaddig, míg új alagutat talál lent, vagy meleg nyomot érez. Ha magától kijön, másik járaton már nem akar lemenni, „bóklászva” keresi a fűben a jutalmát, már mehetünk is a következő kotorékhoz, értékes időt megspórolva, a további vadászati élmény reményében.

A lakatlan kotorékot után a legjobb a fiatal nyulak nyári új kotorékai lekeresése, melyek 3-5 kijárattal rendelkeznek és a görény gyorsan le tudja járni, a nyulak meg nem tudják lent a néhány alagútban kijátszani. Ennek az ideje október végére, november elejére essen, mert ekkor már biztosan nincs, vagy csak kevés öklömnyi kisnyúl, mellyel hamar végezne ifjú titánunk. Ha száraz és meleg, hosszan elnyúló volt az ősz, akkor bizony érhet meglepetés minket október végén is az öklömnyi nyulak tekintetében, de az első hidegek és esők után már bátran faggathatjuk földalatti járataikat, nem igen fogunk már velük találkozni. Az első kotorék lejárása, a nyúl(ak) ugrasztása, majd a görényünk kihívás során tapasztalhatjuk, hogy mennyire zsongott be kedvencünk az éles helyzetben, ennek fényében vihetjük rá a következő kotorékra.  A görény, amennyiben nyúlszagot fog minden esetben elmegy a földalatti folyosón utána, kihajtja a kotorékból, itt ki is fog jönni konstatálva, hogy a nyúl elszalad, majd meg kell fordulnia és visszamennie a kotorékba, ahogy ezt korábban a műkotorékba tette a pecára. Ha hosszabban a nyúl után menne a felszínen, vissza kell fordítanunk ugyan abba a kijáratba és ösztönözni, hogy a kotorék mélyén keressen új prédát, mert a felszínen nem érdemes. Ez általában zökkenőmentesen fog működni. Amikor a nyulak kiugráltak, vagy lakatlan volt a vár, minden kijáraton megjelenik, majd hívásunkra odajön, vagy a pecát megfogja, jelezve, itt nincsen semmi. A görény erőállapota szabja meg mindig, hogy adott napon hány kotorékot tudunk vele lenézetni. Egy-egy nagyobb vár esetén ez két, három futtatásra redukálódik. Kisebb, néhány kijáratú váraknál ez többszörösére emelkedik. Ha több görényt viszünk a vadászatra, akkor célszerű váranként új és újabb görényt leengedni, így az előtte futók a hordládában ihatnak és pihenhetnek. Ez is egyfajta jelzés számunkra, a görény fáradékonysági mutatója. Ha a hordládájában a rongyába bevackolva magát mélyen elalszik, akkor ezt a görényt már aznap nem futtatjuk. De ha a ketrecajtóban ácsorogva jelzi, kész az újabb hajszára, vagy hangunkra álmából felugrik készségesen, akkor nyugodtan tovább vadászhatunk vele. A korábbi edzések alkalmával megtapasztaltuk, hogy hány görényt tudunk egyszerre futtatni, egy kotorékon belül. Általában kettő, vagy három görény az ideális hajtósor. Persze ezek az állatok együtt élnek, egy családot képviselnek, kialakult rangsorral. Így a kotorék mélyén nem a rivalizálással vannak elfoglalva, hanem a nyulak ugrasztásával. Így nagyobb hatékonysággal tudják a nyulacskákat kiugrasztani a föld mélyéről egy nagyobb vár esetén. 30-40 kijáratú vár esetében akár 4-5 görény is ereszthető egymástól ellentétes pólusú, átlós elrendezésben a vár szélétől, és a legaktívabb görényünket az origóból. Az egyszerre engedett görények a várlakókban hatalmas riadalmat fognak kelteni, hiszen korábban csak szólóban támadhatott rájuk hasonló vad ragadozó. Így szinte minden irányból spriccelni fognak a nyulak kifelé a várból. Fiatal görényeket nagy várba akkor engedjünk, ha mellettük tapasztalt és idősebb görények is futnak. Így biztosak lehetünk benne, hogy ha kiürült a vár, az idősebb nyomán elő fog jönni. És a bevadászás csak ennyi volt! Sem ketreces tanállatot, se más korlátozott állat segédletet nem kellett igénybe vennünk. A görények a természetes várban hamar visszakattannak eredeti, génjeikben hordozott képességeikhez, és önkéntelenül kezdenek a nyulak hajszájában. Minden előzetes nyúlba harapási, vagy legyilkolási edzés nélkül! Ezt a tényt mindenki tapasztalni fogja. A kezdeti öröm, hogy a görényünk remekül hajt, azért kontrolálnunk kell. Nem csak a fáradási mutató az, mely persze az öregebb és tapasztalt állatoknál mutatkozik elsősorban, hanem a túlaktivitás is a fiatal állatok esetében jelzés értékű. Ha hívásunkra nem jön elő, a feje csak pillanatra jelenik meg, majd fordul is vissza, és hol itt, hol ott megjelenve, a pecát mellőzve csak a vadászatra koncentrál már, ebben az esetben is eljött az idő, hogy ösztöneitől zabolázatlan tanítványunkat kifogjuk, és aznapra pihenőbe tegyük. A fiatalos hév, a jó genetikai állomány (vadvéres vérvonal), könnyen visszakapcsolja ősi ösztönei kiélésére az állatot, feledve minden eddigi tanításunkat. Sok esetben ilyen alkalomkor több peca kijáratokba való helyezése a megoldás, és amelyiknél kapás van, azaz a föld mélye felé iparkodik vele, azt finom húzásokkal, mert a rántásra elengedné egyből, próbáljuk a felszínre hozni a csavargót. Ha több esetben a felszínre érkezve elengedi a pecánkat, a következő alkalommal még a kotorék szájánál kell elkapnunk a pecát harapó állatunkat, gyors és pontos nyakfogással. Ha van elejtett nyúlunk, akkor ezt kell rögzítve az egyik huzatosabb kijárathoz fektetni, melyre igen nagy elánnal kattan majd rá a hívásunkat szabotáló görényünk. Mint az elején is utaltam rá, a szájzárazásra hajlamos egyedek ebben az esetekben sokkal előnyösebbek és könnyebben visszafoghatók, mint a szelíd állatok. Fiatal állatokat az első alkalommal csak néhány vár lekeresésére engedjük, szem előtt tartva a fáradékonyságukat, vagy hiperaktivitásukat.

Puskás, íjas vadászat és a solymászat alkalmával az üregi vadászatához nem szükséges a kutya használata, csak gátolja a vadászatot. A kotorékok kijárása, a nyulak kaparása, ürülékük mennyisége és milyensége úgy is megmutatja, hogy lakott-e a vár, vagy nem. Mindig mérlegeljük egy üregi vár lehetőségét, nagyságát és az állataink képességét. Időben cseréljük le az elfáradt görényeket, itatva minden futtatás után őket, a vadászat végeztével meg bőséges élelemmel lássuk el őket. Mivel a vadászat előtti nap fél adag élelmet adunk az állatok jobb vitalitása érdekében, így megérdemelik a dupla fejadagot.

Ha görényeink a téli jól tartás okán, vagy munkátlan hétköznapoknak köszönhetően hízásnak indultak, akkor kondíciójukat vissza kell állítani a vadászat előtt, mert a kövér állat hajlamosabb a lefekvésre és a munka megtagadására. Nagyobb üregi várakhoz akár tucatnyi görényt is vihetünk. Alap szentencia, hogy egyszerre hasonló kaliberű és egymással nem civakodó, vagy egymást ismerő egyedeket engedünk le egyszerre. Viszont ha huzamosabb ideig nem jön elő valamelyik görény, akkor számára idegen görényt, lehetőleg másik neműt kell ráengedni, mely az elfáradt és elalvó görényt ismét a felszínre mozdítja.

Ha a puskás, vagy az íjász az üregit csak megsebezte, és az vissza tudott menekülni a kotorékába, akkor amint lehet, a görényeinket fogjuk vissza, és másik kotorékhoz álljunk fel újra. A láthatóan megpiszkolt nyúl minden esetben prédájává fog válni a lent hajtó görényeknek, melyet lefojtanak és belakmároznak belőle, meghiúsítva a további vadászatunkat. Nem beszélve arról, hogy kockáztatnánk a görényeink aznapi előkerülését is. Solymászatnál, mivel nincsen sebzés, ilyen rizikóval nem kell számolnunk. Optimálisan 2-5 vadász tud jól vadászni egy ugrasztásnál. Persze terep és vár nagysága szabja meg minden esetben a vadászok létszámát. A vadászat előtt ismertetni kell a vadászat mikéntjét, személyre szabott lőirányokat, mozgási tereket, így elkerülhetők lesznek a problémák és balesetek. Solymászat alkalmával akár 8-10 madár is jelen lehet, hiszen kiterjed várnál nem csak az ugrasztott, hanem a másik várba igyekvő nyulakra is tud engedni a solymász. Így lesznek elállók, és a kotorék szájánál várakozók. A vadászat előtti eligazításon is tisztázni kell minden esetben az engedések sorrendjét, különös tekintettel a biztosan csak a nyúlra történő engedések fontosságát, a görények élete és biztonsága érdekében. Az üregi vadászatánál kerülni kell a hangoskodást, dobogást, és zajokozást, mert a nyulak nehezebben ugraszthatók a felszínre. Különben visszafordulva a luk szájából könnyebben futnak bele másik irányból érkező görénybe. Ráadásul a nyulak jelző dobbanásait sem hallanánk meg, mely jó előjele a legközelebbi kijáraton történő nyulacska azonnali kiugrására is.

Üregi nyúl élőbefogás is egyfajta vértelen vadászat, melynél nem a puskacső, nyílvessző, vagy a ragadozó madár elé, hanem hálókba ugrasztjuk a nyulakat, vakcinázás, állományszabályozás, vérfrissítés, vagy élő vad eladás végett. Görényes munka szempontjából ez a vadászati mód sem különbözik a korábban leírtakkal.

Következő gyakori vadászati mód a patkányozás, azaz a káros rágcsálók ugrasztása. Háztáji, kis és nagygazdaságoknál gyakran probléma a felszaporodott vándorpatkány jelenléte, mely a takarmány rágásával, növendék haszonállat pusztításával (csirke, galamb, házinyúl), vizelete és ürülékével való szennyezésével és fertőzési lehetőségével nemkívánatos élőlény.

Patkányra elsősorban a kistestű nőstények alkalmasak, hiszen a patkányok járatai átmérője nem minden esetben enged korlátlan közlekedést a nála testesebb kan számára. A patkányok kotorékai átjárására szintén nem kell az előzőekben ismerteteken túl, tanállattal edzeni a görényeket. Mint korábban írtam, patkányokra csak teljesen kifejlett, jó erőben lévő állatokat engedjünk. Mint az üregi nyulak nagy várai esetében is jeleztem, a patkányozáshoz is egyszerre több görényre van szükségünk a hatékonyság fokozására. A patkányvár lyukrendszer igen szerteágazó lehet, ezért minden esetben egy megelőző terepszemle szükséges. Ha nagy kiterjedésű gazdasági épületekről, parasztházról van szó, a legtöbb esetben nem biztonságos a görény engedése, ha az építmény minden irányában és szegletében, a körülötte elterülő talajon patkánylukakat találunk és a görények mozgását nem láthatjuk át. Eleve a nagy kiterjedésű, régi patkányvárak likviditása nem egyemberes vadászat. Hatékony patkányozáshoz, a terephez szükséges mennyiségű leálló emberre és néhány kutyára is szükségünk van. Ha annyi embert tudunk mozgósítani (gazdasági alkalmazottak), hogy körbe állva az adott objektumot, minden lukra rálátásuk lehetséges, akkor bátran engedhetők a görények, és minden esetben 3-5 állat. A terepet a görények előtt akadálymenyesítenünk kell, hogy a lukakból kipattanó patkányt a leálló ember, vagy a várakozó kutya el tudja kapni, mielőtt egy közeli takarásba futna. Ha ez nem menne, akkor az üregi nyulas varsa csapdák kicsinyített mását kell a járatokba helyezni, vagy legalább is az általunk nem leláthatókba, hogy az onnan kiugró patkányokat, vagy előjövő görényeket fogva tartsa, míg érte nem megyünk. A görénnyel ugrasztott patkányozáshoz a legjobb kutyák a tacskók és a foxterrierek, de jól beváltak a kistestű pásztorkutyák is, melyek fürgesége, és patkányutálata közismert. Természetesen a patkányozós kutyákat külön kell nevelnünk, görényeinkkel összeszoktatva már kölyök kortól, hogy vadásztársukba a hajsza hevében kárt ne okozzanak. Amennyiben csak olyan kutya áll rendelkezésünkre, mely nem ismeri a görényünket, vagy eleve soha nem vadászott görényekkel, viszont remek patkányozó, őket mindig pórázon tartja a leálló, és minden esetben a kifelé, a várból a takarás felé igyekvő, elfelé futó patkányra engedheti. Természetesen a kutyának a gazdája utasítására feltétel nélkül engedelmeskednie kell. A megtisztított terepet követően indíthatjuk a görényeinket. Mivel a görényeink a takarmányozásuk során megismerték a patkányok ízét, és genetikai kódjuk is a patkányok elfogására sarkalja, így ösztönszerűen fogják a patkányokat hajtani, beérésük esetén lefojtani, idomításunk eredményeként kihordani a lukakból. Kisebb épületek és ólak patkánymentesítése 3-4 görénynek, egy órán belül sikerülni szokott, olykor meglepő létszámú terítéket produkálva. Az elfogott patkányokat soha ne etessük meg a görényeinkkel, mert nem tudhatjuk, hogy elejtésük előtt ettek-e mérget! Ha csak néhány patkány volt a járatokba, azt az üregihez hasonlóan hamar kikergetik, még is több időt töltenek a visszaellenőrzésre. A patkányozásnál a patkányok visítása, deszkán, üregek felett áthaladó dobogása jelzi csak számunkra, hogy okozója merre tartózkodik, vagy közeledik. A patkányokat a külső zajok, emberek és kutyák nem zavarják a hajtásuk során, hiszen minden napos számukra a zavarás, így szinte csak a görényekre koncentrálnak, és válnak könnyebben elejthetőbbé a kutyáink és embereink számára. Így a „laikus” patkányfogó emberek kiabálása, jelzései, mozgása nem zavarja a váratlanul minden irányba menekülni akaró patkányokat.

A nagyszámú patkánykolónia non-stop munkát ad a görényeknek, kutyáknak és fogó embereknek. A görényekkel történő patkányirtás sertés, marha vagy egyéb állat telepeken soha nem lesz 100%-os, hiszen a patkányok a legtöbb esetben itt már évtizedes „városokat” alakítottak ki a járataikkal a föld alatt és az épületekben. Viszont erősen visszaesik kártételük (létszámuk), látható jelenlétük, ami nem jelenti azt, hogy a túlélők nem kezdenek új járatokat rágni és máshonnan közelíteni. A korábbi járatokat napokig nem használják majd, mert a görények által lejártak „büdösek” lesznek számukra. Így ezeken a telepeken, akkor lehetünk eredményesek a patkányok ellen, ha heti gyakorisággal visszatérve, újra és újra kitesszük őket a görényeink, kutyáink zaklatásának. Illúzió volna állítani, hogy az okos és intelligenciával megáldott patkány egy dűlővel arrébb rakja a tanyáját, mert görények, kutyák és emberek zaklatják nap, mint nap. Ez csak tanyák, kisebb gabonatárolóknál, szaliter patkány telepek esetén működik tökéletesen. Ezt a tényt viszont az adott gazdálkodóval is közölnünk kell, még a mentesítési munka felvállalását megelőzően!

Mint korábban jeleztem, az élesben kezdett patkányozás is remekül fog működni, nem kell félni, hogy a behívható, idomított állataink elvesznének, vagy meghátrálnak a szembeforduló, olykor fél kilót meghaladó kan patkányokkal szemben. Viszont szót kell említeni a vadászat során fellépő fontos baleseti tényezőkről is. Ez pedig a patkány harapása! Nem véletlen a nemzetközi nyelvhasználat közmondásaiban a sarokba szorított patkány, bátorsága, vakmerősége, találékonysága, vadsága, stb. meghatározásainak felbukkanása. A megszorított patkánynak nem szabad gondolkodási időt adni, ha elfogyott számára a kiút, mert az embernek is neki fordul, és azonnal harap. Nem mese, és nem riogatási szlogenek a patkányok általi betegségek terjesztése. Manapság eleve egyre bővül a napi hírekben hallható újabb és újabb fertőző megbetegedések napvilágra kerülése. A rágcsálók és főleg a patkány nyálában és a vizeletében hordozott Leptospirozissal fertőzheti meg az embert elsősorban, súlyos májbetegséget okozva! Ezért a patkányok körüli teendőink során (elejtés, megfogásuk, megsemmisítésük, fészkeik likvidálása, stb.) különösen ügyelnünk kell a biztonsági tényezők meglétére, és használatára (védőeszköz), valamint a higiéniás és állategészségügyi szabályok betartására!

Végül, de nem utolsó sorban egy olyan vadászatról is essen szó, melyet kevesen gyakorolnak. Ez pedig a pézsmázás. Korábban, míg a prémkereskedelem virágkorát élte a görényes ugrasztás is mindennaposnak mondható volt. Ma elsősorban csak magunknak vadászzuk a pézsma prémét egy szép kucsma reményében, vagy e vadászati mód ápolásáért, kuriózum értékéért, nem utolsó sorban ragadozó madaraink, kutyáink számára a húsáért, mely első osztályú táplálékforrás. Másodsorban esetleges árvízvédelmi gátvédelem érdekében kérhetnek fel bennünket, a pézsmák tizedelésére.

A pézsma vízi állat így felkutatása is értelemszerűen tavak, csatornák, folyók és patakok partsávjában történik. Nagyobb tavak esetében a pézsma várak szinte minden esetben az elszáradt, letört és partra vetett növényi (nád, sás, faág) hordaléktöltések alatt készülnek. Felkutatásához egy jó orrú vizsla, kotorék eb, vagy akár egy kis pumi is megfelel. Folyóvizek esetében a vízállásnak megfelelően a töltések oldalában keresendő kotorékuk. A szinte állandónak mondható csatornák, kisebb patakok a legalkalmasabbak pézsmázási törekvéseink megvalósítására. Amennyiben gondozott a vízművek által az adott töltésoldal, még kutyára sincsen szükségünk. Itt is a vadászat ideje a kora őszi hónapoktól indul, március végéig, amikor már-még nincsenek a kotorékokban növendék kis pézsmák. Az őszi időben az alacsony vízállásnál és tiszta, áttetsző vízben, a parton sétálva könnyen megtaláljuk a víz alatti kijáratot, mely iszap, törmelék és növényi rész mentes, szinte egy homokos kihajtó benyomását kelti, a szomszédos iszapos, hínárral fedett víz alatti ajzat mellett. A kijárat iránya elárulja számunkra, hogy a töltés oldalában melyik az a rész, ahol a szárazföldi kijáratot keresnünk kell. Állandó vízállású folyamnál ez általában a vízzel azonos töltésoldalra, vagy töltés tetőre esik. Változó vízhozamnál és keskenyebb gát esetén a túloldalra is kerülhet a szárazkijárója a duci kis patkányunknak. A pézsma vár, a hörcsögéhez hasonlóan, a legtöbb esetben 2 kijáratú. Viszont a hörcsöggel ellentétben, adott vízállást feltételezve az egyik kijáratát minden esetben a víz alá ássa. Mivel a pézsma a vackáról jól ugrasztható, és a görénnyel a száraz oldalról támadunk, ő minden esetben a víz felé fog menekülni. Ha őszi vízleengedés, vagy alacsony vízállás következett be, akkor értelemszerűen, a víz alatti kijáróból is száraz kijáró lesz. Ekkor célszerű két irányból ereszteni a görényeket. Pézsmázáshoz a legjobbak az erős testfelépítésű kan görények, melyek a pézsma lyukainak átmérőjébe bőven beleférnek, és az esetlegesen szembeforduló, hatalmas sárga fogakkal elszántan védekező pézsmákkal is eredményesebben veszik fel a harcot, mint a kistestű nőstények. Ha mindkét kijárat szárazon van, akkor két nőstény is engedhető, a párzási időn (március) kívül. Február végén, március első heteiben kezdődik a pézsma nász, amikor egy-egy kotorékba, az ivarozó nőstény szagára, akár 4-5 pézsma is megjelenhet. Így ebben az időszakban csak párba, engedjünk görényeket a járatba, járatokba, minden esetben elsőnek egy erős kant, majd a nőstényt. A pézsmák terítékre hozása lehet fegyveres, íjas és varsás megoldású. Héjával, szirti sassal is könnyen zsákmányolható, viszont ha eltéveszti a fejfogást a vadászmadár, akkor a gyors pézsma penge élességű fogai leharaphatják ujjaikat, átmetszhetik mozgató inaikat, így lehetőleg a solymászatot kerüljük rájuk!

Magas vízállás esetén a víz felé ugrasztott pézsma a legtöbb esetben még lőtávolságban a felszínre emelkedik egy levegő vételre, hiszen alábukásakor nincs lehetősége a megszokott és kimért nagy szippantásra. Így két éber puskás, vagy íjász a két irányt leállva, könnyen terítékre hozhatja az ugrasztott pézsmát. Ha prémszerzés, vagy élő állat elejtése a cél, akkor az üregieknél alkalmazott drótvarsát kell a víz alatti kijáratba tolni, melybe a csapóajtón keresztül beúszik az állat, de már kijönni nem tud. Ha apadás miatt szárazra kerül a vizes kijáró, ne bízzon benne senki, hogy a szárazon a lomhának tűnő pézsmát csak úgy le tudja majd puffantani! A görények által hajtott pézsma (meg amúgy is) igen fürgén tudja és akarja is a menedéket nyújtó közeli vizet elérni. A kora tavaszi pézsmázásnál van lehetőségünk a duplázásra, triplázásra, de volt eset, hogy 6 pézsma lapult az élve fogó ketrecbe, mire vízfölé lett emelve. Mint a patkányozás során is kiemeltem a végén, itt is legyünk elővigyázatosak! Bár nem a fertőzéstől kell elsősorban félnünk, hanem a sebzett, vagy varsában fogott élő egyed megfogásakor fellépő támadása és azonnali harapása miatt. A pézsma erős, jól verekedő, remek bátor harcos, mely borzasztó nagyot és mély sebet tud harapni a felelőtlen kezébe!

Elérkeztem az írásom végére, azzal a reménnyel, hogy a vadászati kultúránk ennek a kissé háttérbe szorított ágának is sikerült egy kis reklámot kerítenem. Talán a beidegzett, vagy tanult előítéleteket, tévhiteket is sikerült a vadász görényekről eloszlatnom, nagyobb odafigyelést, és megbecsülést szerezve e remek nekünk vadázó kis ragadozóknak. Mert mint minden velünk élő, és vadászó állatnak, nem utolsó sorban vadászati kultúránknak, és tradíciójának a sorsa és a jövője rajtunk múlik!